Van Gogh a padlásról

Mindig igazi csemegének számit, ha írók elveszettnek hitt kézirata, zeneszerzők korábban nem ismert műve vagy festők elfeledett kepe egyszer csak előkerül fiókok, pincék mélyéről, vagy éppen lelkes gyűjtők hagyatékából. Ezúttal Vincent Van Gogh egyik festményére bukkantak rá, amely évtizedeken át egy norvégiai padláson porosodott.

Egy norvég iparmágnás vette meg 1908-ban Van Gogh Napnyugta Montmajournal című képet Jens Thiis művészettörténész, az Oslói Nemzeti Múzeum későbbi igazgatójának javaslatara. Svédország francia nagykövete azonban közölte a tulajdonossal, hogy a festmény valószínűleg hamis, mivel nem szerepel rajta a festő aláirtsa. Az, hogy a kép önmagában is szép, bárki is festette azt, a tulajdonost nem hatotta meg. Dühében felvitte a padlásra, es az hosszú évtizedeken át ott is maradt, türelmesen várva a szabadulást.

Szent Jakab Dabason

Felavatták az első Szent Jakab-szobrot Dabason, a Magyar Zarándokút mentén. Bognar Rudolf, a Magyar Zarándokút egyik alapítója és Dabas Város Önkormányzata 2011-ben a spanyolországi Santiago de Compostelában két Szent Jakab-szobrot is készíttetett, amelyek most érkeztek meg. A Magyar Zarándokút gondolata a spanyolországi El Caminon fogant meg.

Különleges árvácskák

Az árvácskák között léteznek teli es kora tavaszi virágzású fajták is, ezeket járjuk most korul. A keresztezés útján létrehozott Viola x wittrockiana a legelterjedtebb fajtacsoport, ami nem csoda, hiszen a virágok színvariációja ezeknél a leggazdagabb, és méretük olykor gyermektenyérnél is nagyobb. Érdemes közelebbről is szemügyre venni az árvácskát: az öt sziromlevél közül kettő felfele áll, kettő oldalvást, míg az utolsó, legnagyobb szirom nyelvszerűen lefele hajlik.

Különleges árvácskák

Az aluljárókban, bevásárlóközpontokban ritkán választjuk a lépcsőt (főként fölfelé), ha mellette mozgólépcső is felvihet bennünket. Ellustultunk, szebben mondva elkényelmesedtünk. A Volkswagen cég egy nagyszerű ötlettel vette rá a stockholmi ingázókat arra, hogy a lépcsőzést – s ezzel együtt a mozgást – válasszák a kényelem helyett.

A természetes díva

Találkozás Nagy-Kálózy Eszterrel

És Rómeó és Júlia és Nóra és Melinda és Karády és Desdemona és Antigoné és Eszter – és… nem utolsósorban család melege, anya és feleség, alkotó nő. Nagy-Kálózy Eszter szerepeinek sora nem férne el e hasábokon, a vele való találkozás mégis mentes az álarcoktól, sallangoktól, művészi allűröktől. A legtermészetesebb díva – mondhatnánk. Beszélgettünk az anyaság és színészet kettős hivatásáról, a színészlét kulisszatitkairól, alkotó hétköznapokról és ünnepi estékről.

– Szeretek bent lenni a színházban. Az előadás előtt szükségem van ráhangolódni az estére, mert annyira „családi életet” élek, az otthoni teendőim kötnek le, hogy szükségem van időre, hogy felkészüljek a játékra. Az anyaság és a színészet kettőse soha nem okozott hasadást az életemben. Sosem éreztem, hogy nem tudok eleget foglalkozni a szerepekkel, mert van családom. Az jobban aggasztott, hogy nem vagyok elérhető a gyermekeim számára, mert épp a színházban tevékenykedem. Egy színházi előadás azonban teljes koncentrációt igényel, ha valaki szanaszét létezik egész nap, nem árt összeszedni, végiggondolni, hogy miről is fog szólni az este. Akár bemenni a színpadra, és csak körülnézni…

Hívhatjuk ezt jelenlétnek?

– Persze, erről szól a színház. A játék: teljes odaadás, koncentráció, azonosulás. A gyerekek, a család számára természetesen ugyanígy jelen kell lenni.

Készült két hivatásra?

– Pontosan erre a kettőre készültem. Emlékszem, hogy már tizenéves korom elején megfogalmazódott bennem, hogy színésznő szeretnék lenni. Ezzel egy időben az is, hogy sok gyereket szeretnék. Azt gondoltam, hogy az életem csak így válhat teljessé. Tizennyolc évesen bekerültem a főiskolára, huszonkét évesen végeztem, huszonegy évesen megszületett az első gyermekem. A főiskolai éveim alatt rengeteg filmben játszottam, és a Madách Színházban is kaptam két szerepet. Eszembe se jutott, hogy a rám bízott feladatokat ne bírnám teljesíteni – természetesnek tartottam, hogy ennyi minden fér az életembe.

Lágy eső Cannes-ban

Nagy Dénes rendező pályakezdéséről és versenyfilmjéről – A cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programja fiatal tehetségek számára nyújt bemutatkozási lehetőséget. Az idei rövidfilmes szekcióba kilenc alkotást válogattak be, köztük egy magyar filmet, a Lágy esőt, Nagy Dénes munkáját, aki személyesen elkísérte alkotását. A film bemutatkozása után, még a dél-franciaországi városban értük utol a rendezőt. Először friss élményeiről kérdeztük…

Költő és gyermek

Vagy: költő-gyermek? Tán ez a pontosabb karakterrajza Weöres Sándornak, aki most lenne százesztendős. Mindvégig megőrizte gyermekségét, s erről azt vallja a művészetesztétika, hogy igazán így hiteles a mű. Manapság persze sokféle esztétika hallatja a szavát, mégis egyetlen sem tagadhatja a tehetség tiszta-eredetiségét, amelyhez később is a gyermekkor ad „igazolást”. A Négy Kék festőcsoportra gondolva elég a svájci Paul Klee képeit felidézni, ki tagadhatja, menynyire hatott rá a gyermekvilág, gyermekrajzok tagadhatatlan eredetisége. A Kis tengeri kikötőt szemlélve unokám rajza lebben elém házakról, vízről, síkban ábrázolt kisvilágról, ahogyan a kicsik látják.

Weöres Sándor költő-gyermeksége egyik személyes találkozásunkkor igazolódott nekem – versei után saját szavai nyomán. Tegeződtünk – ez neki természetes volt –, és az az érzékelhető közvetlenség, amely egy zseniális tehetség kommunikációs igénye. Gyermekköltészetében van ez jelen igazán, amelyet lelkendezve dicsértem, mire ő: „Soha életemben nem írtam gyermekverseket.” De hát akkor hogy lehet: négyéves kislányom tapsolva-ugrálva skandálja: Őszi éjjel / izzik a galagonya / izzik a galagonya / ruhája. „Akkor valóban írtam gyermekverseket” – válaszolta sajátságos, rá jellemző „iskolás” hanghordozással.

A nyájas

Géniuszok

Kodály Zoltán

Örvendj, Pannonia, szökkenj virágba:

ezentúl én vagyok a te mosolygó lelked,

én állok kicsinyeid ágya mellett,

lépteiket az én dalom fogadja

és csalogatja folyton magasabbra