Orvosi szolgálat és szűrés a Ferencvárosban

Az orvoscsoport az ingyenes szűrésen két sátorban fogadta a betérőket: az egyikben szemészeti vizsgálót, a másikban gyerekgyógyászatot, bőrgyógyászatot, sebészetet és ideggyógyászatot kereshettek fel a ferencvárosiak. A csoport évek óta végez szűrővizsgálatokat Magyarország és a Kárpát-medence legszegényebb településein legutóbb Csángóföldön jártak. Szalai László szerint a Ferencvárosban élők a zsákfalvakhoz képest szerencsésebb helyzetben vannak, hiszen nekik nem harminc kilométert kell megtenniük az első szakrendelésig. Ha a szűrést a szakorvosi rendelő környékén rendeznék meg, biztosan sikertelen lenne, hiszen csupán azok vennék igénybe a szolgáltatást, akik egyébként is rendszeresen részesülnek egészségügyi ellátásban. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szegregátumban élők nagyon nehezen szakadnak ki a saját környezetükből. A Dzsumbujnak keresztelt lakótelepre ahonnan a legtöbben érkeznek az ingyenes szűrésre nem szívesen megy ki orvos. Itt, a telepen általános jelenség, hogy a mentőautót is rendőröknek kell kísérniük. Ezért is fontos, hogy Szalai László és csapata vállalta a ferencvárosi kiszállást.


Az orvoscsoport pácienseinek körében gyakran vannak olyanok, akik tisztában vannak azzal, hogy szemüvegre lenne szükségük, ám számukra ez luxuscikk, amit nem tudnak megfizetni. A csütörtöki szűrés kapcsolódott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által már régóta működtetett Látás ajándékba programhoz, amelynek keretében immár háromezer rászoruló juthatott ingyenesen szemüveghez. Egy nonprofit vállalkozásról van szó, amelynek nem könnyű a finanszírozása, de a támogatók már akár száz forinttal is segíthetik a kezdeményezést. „Nagyon lényeges, hogy a gyerekek látása rendben legyen hangsúlyozza Szalai László. Ha egy gyereknek szüksége lenne szemüvegre, de nem kap, akkor nem lát; ha nem lát, akkor rosszul teljesít; ha rosszul teljesít, akkor nem tanul meg olvasni, írni, iskolázatlan marad, és nem tud beilleszkedni a társadalomba. Sok olyan cigány és magyar család is van, ahol nem jut pénz a szemüveg elkészíttetésére.”

A rendezvényre ellátogatott a Ferencvárosi Torna Club több játékosa is. Délután a focisták, délelőtt a női kézilabdacsapat tagjai játszottak a még vizsgálatra várakozókkal, többek között egy óvódáscsoporttal is. A gyerekek talán nem is tudták, hogy az ország legjobb sportolóinak egyikével-másikával töltötték a napjuk egy részét, de később egészen biztosan visszaemlékeznek majd azokra a „nénikre és bácsikra”, akik a televízióban is szerepelnek, akik elérhető közelségben voltak, akik felcsillantották számukra az élhetőbb élet reményét.

Fotó: Kissimon István

Máltai esték

A Máltai Esték programsorozat keretében Keresztelő Szent János rendje címmel tart előadást október 16-án, 18 órától Török József egyháztörténész és Legeza László egyetemi docens a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjában (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58 60.). Kilencszáz éves a Máltai Lovagrend. Szó lesz hát az egyház legrégebbi, folyamatosan működő rendjének történetéről, a lovag- és szerzetesrendek kapcsolatáról, valamint az ispotályos rend feladatairól.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .