Amint a fák között a nyírfa legszebb,

s színe a színek anyja: hófehér,

évszakjaim közül egyik se tetszett

úgy még nekem, ahogyan ez a tél.

Száz éve született Jékely Zoltán

Az álmok és az emlékek elégikus hangú költője, Jékely Zoltán 1913. április 24-én született Nagyenyeden. Édesapja, Jékely Lajos, aki Áprily néven lett ismert költő, műfordító, akkor a nagy múltú Bethlen Kollégium tanára volt. A családi emlékezet szerint a hároméves kisfiú egy szarvasbogárcsípés élményét ösztönösen rímbe foglalta: „denevér – foly a vér”. Ezt a kis történetet versben örökítette meg a büszke édesapa, melynek mottója: „Első fiam első rímére”. Apa és fiú szoros kapcsolata részben tanár-diák viszony volt, de az iskolán kívül is gyakran jártak együtt a természetbe. A család nyaranta a Székelyföldön töltötte szabadságát, a Maros völgyében vagy a Szamos mentén, Parajdon, Erdőfülében. Jékely itt ismerkedett meg az erdő fáival, a vadállatokkal, s szerette meg a vízi világot, a lélek fájdalmára gyógyírként ható horgászást. Az enyedi táj varázsára később is szívesen emlékezett vissza: „…annak a tájnak a világa és befolyása (…) sokkalta jelentékenyebb, mint másfajta vidékeké. A fantasztikus hegyek tündérbirodalma, a Maros-völgy alkonyatba süllyedő dombjai és fehérlő tornyú falucskái, a városvégi villalakás kigyúló lámpavilága a hátam mögött!”

Programáradatra készül az Opera

Rendhagyó sajtótájékoztató keretében a fővárosi Toldi moziban mutatták be az Operaház történetének első – Carmen-motívumokra épülő – félperces „kreatív” reklámját, a hozzá kapcsolódó werkfilmet, és ismertették a 2013/14-es évad műsorát. Szeptembertől összesen hatszázharminc (!) programmal várja látogatóit a magyar kultúra legnagyobb intézménye, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház. A premierek és a negyven repertoárdarab mellett a Budapesti Filharmóniai Társaság hangversenyei, gálaestek, kamaraoperák és -koncertek, gyermek- és ifjúsági rendezvények, valamint fesztiválok várják az érdeklődőket. Mesterkurzust tart Jevgenyij Nyesztyerenko, Marton Éva és Várady Júlia. Április közepétől június 30-áig negyvennyolcféle bérletsorozatból válogathatnak az opera, a balett és a szimfonikus zene hívei.

Pirk László képei a Párbeszéd Házában

Álomsűrűségű látomások vetülnek elénk: ég és föld, isteni és emberi találkozása. Egymásba játszásuk, egymásban tükröződésük magával ragad. A jezsuiták budapesti Párbeszéd Házának kápolnájában járunk. Szakrális térben, bár szentség, sőt oltár sincs itt, de szellemét a hely több évtizedig tartó méltatlan feldaraboltsága és beépítettsége dacára sem vesztette el, s a felújításnak köszönhetően mára újra a szenttel való találkozás, az elmélyülés nem mindennapi állomása is lett. Pirk László (1953) Munkácsy-díjas festőművész kiállításán sorakoznak az említett képek, megannyi színes tükörablak a lélek, a kozmosz s a mindezekben megcsillanó örökkévalóság végtelen távlataira.

A felzaklató érzelmi hatásokat kereső tömegmédia, melyet a nyereségvágy vagy számítás vezet, gyakran olyan távoli eseményekről tudósít, melyekre semmiféle befolyásunk nincs. Mégis, melyik szülőnek ne rándulna össze a gyomra vagy szorulna ökölbe a keze, ha molesztálásról szóló hírt hall a televízióban? A média szította indulat és tehetetlenségérzet elraktározott feszültséggé alakul.

Thomas Vinterberg dán rendező 2012- es filmdrámája, A vadászat ennek a helyzetnek a tragikus következményeit mutatja be. Az elvált Lucas (Mads Mikkelsen) egy kisváros óvodájában talál munkát, ahol igen népszerű a gyerekek körében. Legjobb barátjának zárkózott kislánya, Klara (Annika Wedderkopp) úgy érzi, a felnőttek közül Lucas érti meg igazán.

„Mosolyogj, légy önmagad, és minden rendben lesz.” E buta szentenciát nem az őszinte barát tanácsolja a történet fordulópontján, hanem az értetlen szülő traktálja vele gátlásos főhősünket. Tehát nem szokványos kamaszfilm kerekedik Stephen Chbosky maga rendezte regényéből, a hazájában nagy kultusznak örvendő, Egy különc srác feljegyzései című könyvből.

A magyar mozikat sajnos elkerülő, helyette e hónapban DVD-n debütáló film azért is különleges a műfajában, mert lendületét megőrizve elkerüli annak sokat látott közhelyeit. Charlie-t (Logan Lerman), a visszahúzódó, ám mély érzésű tinédzsert középsuliba kerülve strébernek csúfolják, ám a végzős Patrick (Ezra Miller) és Sam (Emma Watson) azonnal szívükbe zárják, s bevezetik mindabba, amit „feltétlen ki kell próbálni” e négy év alatt.

Találkozás Rátóti Zoltánnal

Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész-rendező, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója munkatársaival a jövő évadot tervezi, amellyel ismét szeretné kivívni a közönség és a szakma elismerését. Azt vallja, nem a Kaposvár- jelenség legendáját kell ápolni-őrizni, hanem friss, élő, a jelenben érvényes, minőségi előadásokat kell létrehozni. A Vaknyugat című vígjátékban Welsh atya szerepét alakítja, s lemezbemutató koncertekre készül. Csodalépés címmel jelent meg első szólólemeze, amelyet nemcsak előadóként, hanem zeneszerzőként is jegyez. A színidirektor – aki Weöres Sándor A teljesség felé című verseskötetének tolmácsolásáért tavaly elnyerte az Év hangoskönyve díjat – színes és szokatlan programokkal csalogatja a potenciális színházbarátokat. Örül, ha fiatalok közé hívják, mert akkor egy kicsit maga is megfiatalodik. Legutóbb a püspöki székházban verselt, s életéről mesélt a katolikus gimnazistáknak, akik megirigyelhették énektudását és virtuóz gitárjátékát is.

– Ugyanolyan rossz gyerek voltam, mint bárki más. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudtam, merre induljak el az életben. Bohóc akartam lenni. Cegléden is megfordult két-három vándorcirkusz, s a plakátokat látván felvillanyozódtam. Már óvodáskoromban is jópofának találtam, ahogy esnek-kelnek a bohócok. Sajnos le kellett tennem eredeti elképzelésemről, mert a tornaórákon nem voltam elég bátor, féltem a szertornától, és az egyensúlyérzékemmel is baj volt. Ügyetlennek éreztem magam, jóllehet később, középiskolásként vízilabdáztam és kosaraztam is. Az akrobatikus elemek azonban elengedhetetlenek a bohócsághoz.

A magyar jugendstil különleges hajtása az „új stílusnak”. A szecesszió nálunk jutott el oda, hogy követői, a „kivonulók” befogadták a nemzeti kultúra népi értékeit, ötvözve őket többek között a keleti mitológiával. Építészet, festészet, iparművészet, jellegzetes ornamentika, finom részletek… – Gesamtkunstwerk a javából, olyan csodálatos példákkal, mint a Zeneakadémia, a marosvásárhelyi Kultúrpalota vagy a Kós Károly által tervezett zebegényi templom. De idetartozott az egykor a budapesti Erzsébet téren álló, majd 1959 őszén esztelenül lerombolt Nemzeti Szalon is, amely ugyancsak őrizte, ha rövid időre is, a százötven éve született polihisztor, Körösfői Kriesch Aladár keze nyomát… A nagykovácsi közösségi házban, az Öregiskolában rendezett kamara-kiállításon a nagyrészt a családi gyűjteményből származó képek, fotók legérdekesebb darabjait mutatja be az unoka, Körösfői Kriesch György. Az idei emlékév fő szervezője a rögtönzött tárlatvezetés közben a kultúrtörténeti előzményekre is kitér:

– Itthon a rendszerváltozást követően fordult az érdeklődés ismét a II. világháború után elhallgattatott, hanyagolt, sőt lenézett (polgárinak, sokszor klerikálisnak és „túlságosan magyarnak” tartott) hazai szecesszió felé – meséli. – Bernáth Aurél és Pátzay Pál befolyásos, hangadó köre egyszerűen figyelmen kívül hagyta a századforduló művészetét. Bernáth csak 1966-ban „fedezte fel” Nagy Sándor pesterzsébeti templomi freskóit; becsmérlően írt róluk, illetve áttételesen a gödöllői művésztelep alkotóiról.