Fiatalok a fiatalokért
– Kik azok a kortárs segítők? – kérdezi Tóth Róbert a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat október 30-ai egri konferenciáján. – Felkészült fiatalok, akik a korbeli közelség miatt sokszor eredményesebben tudnak hatni társaikra, mint mások. Középiskolás korban igen erős a kortárs közeg szerepe, mert a fiatalok szeretnének nagyon megfelelni a kortárscsoport normáinak, elvárásainak, vagyis nyomás alatt vannak. Ezért nem elég, ha csupán úgy próbálunk segíteni, hogy információkhoz juttatjuk őket. Hiszen a kockázatkeresés náluk életkori sajátosság, és nem feltétlenül szélsőséges viselkedés. Azonos korúval könnyebben elegyednek beszélgetésbe, és neki jobban is hisznek, ezért a kortárs önkéntesek szerepe óriási jelentőségű. Az ő képzésük a prevenció leginkább költséghatékony formája.