Adománnyal segíthetünk a károsultaknak

A szigetországnak a világ minden tájáról segítséget ajánlanak fel. Ferenc pápa angol nyelvű Twitter-üzenetében még november 9-én kérte a világ katolikusainak imáját. Benigno Aquino elnökhöz intézett másnapi táviratában imájáról biztosította azokat is, akik elvesztették családtagjaikat, otthonukat. Az Úrangyala imádság elhangzása után konkrét segítségnyújtásra szólított fel mindenkit. Ferenc pápa nevében a Vatikán százötvenezer dollárt küld Fülöp-szigetekiek megsegítésére.

 

A magyar állam kormánya is felajánlotta támogatását az országnak, ahová egyebek mellett amerikai, osztrák és más karitászszervezetek is segélyszállítmányokat küldenek. A Magyar Református Szeretetszolgálat egészségügyi különítményt indított útnak a Fülöp-szigetekre. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtést hirdet a károsultak javára. A katasztrófa helyszínére már vasárnap elindult a nemzetközi máltai segélyszervezet, a Malteser International, amelynek szakemberei a túlélők egészségügyi ellátásának megszervezésében vesznek részt, ezenfelül közreműködnek a hajlék nélkül maradt több tízezer ember elhelyezésének és ellátásának megszervezésében is.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat rajtuk keresztül nyújt segítséget a Fülöp-szigeteki károsultaknak. A tájfun áldozatait az alábbi bankszámlára befizetett adománnyal támogathatják olvasóink: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület OTP Bank 11784009- 20200673 (a közlemény rovatba kérjük beírni: Haiyan tájfun).

(MMSZ)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .