Kéréseket és hitüket hozták – békét, szeretetet visznek

 

Hamarosan előkerültek a gitárok és egy bádogkanna, s a téren a zarándokcsoport zenélni, énekelni kezdett. A templomba is így vonultak be. A padsorokat megtöltötték a fiatal és idősebb cigány emberek, a külföldiek pedig az oldalhajóból figyelték őket. Egymást, majd e sorok íróját is arról kérdezgették, kik azok, akik ezeket a vidám, Istent dicsőítő énekeket előadják. A Szent Kereszt-bazilikában Székely János püspök a zarándoklat céljáról szólt. Úgy fogalmazott: Abba a templomba jöttünk, ahol Krisztus keresztjének ereklyéjét őrzik. Elhoztuk ide a cigány nép szeretetét, hitét, örömét. Lábaihoz szeretnénk letenni kéréseinket, vágyainkat, hitünket és szeretetünket. Olyan ez a szeretet, mint az első keresztény vértanúké, akiknek sírjait a délelőtt folyamán a katakombákban láttuk. Az ő szeretetük erősebb volt minden fájdalmuknál, nehézségüknél.


A Szent Keresztnél ezt az adományt, a hit és a szeretet adományát kérjük magunknak és az egész cigány népnek. Székely János püspök a szertartás egyes részeit lovári nyelven mondta, s a padsorokban ülők közül is sokan lovári nyelven vettek részt a liturgiában. A szentmise keretében Keresztes Szilárd püspök mondott szentbeszédet, aki visszaemlékezett a tíz esztendővel ezelőtti római cigány zarándoklatra is. Az akkori pápa, a ma már boldoggá avatott II. János Pál megáldott egy, a cigányok által hozott keresztet, melyet utóbb a csatkai templomban helyeztek el.

 

A szentmise végén a magyarországi zarándokok engedélyt kaptak a templom plébánosától arra, hogy megtekinthessék a kápolnát, ahol Krisztus keresztjének egy darabját őrzik, és imádkozhassanak ott.

 

Másnap, a Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson Ferenc pápa külön is köszöntötte a magyar zarándokcsoportot, megemlítve a tíz esztendővel ezelőtti zarándoklatot is. A szentatya végül „Isten éltesse!” köszöntéssel fordult a magyar hívekhez, akik elénekelték a cigány himnuszt.

 

A cigány hívők küldöttségét a térre elkísérte a Rómában tartózkodó Erdő Péter bíboros, valamint a zarándoklat létrejöttét fővédnökként támogató Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

 

Fotó: L’Osservatore Romano

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .