Jelenits István piarista szerzetes és Láng Zsolt polgármester leplezte le azt az emléktáblát, amelyet a száz éve született Rónay György költő, író, műfordító házán december 6-án helyeztek el a II. kerületi Mandula utcában. Jelenits István professzor, Rónay György tanítványa avatóbeszédében arról szólt, hogy a költő lakhelyválasztása is mutatja, mire vágyott: közel lenni a városhoz, az emberekhez, vagy ahogy ő fogalmazott: „elmenni a mi utcánk és a ti utcátok embereihez”.
Karácsonyi interjú Ferenc pápával
Ferenc pápa a karácsonyról, a világméretű éhezésről, a gyerekek szenvedéséről, a kúria reformjáról, a „női bíborosokról”, a Vatikán bankjáról és a Szentföldre tervezett útjáról. A találkozás másfél óráig tartott. A másfél órás találkozás során kétszer is eltűnt Ferenc pápa arcáról a derű, melyet az egész világ megismert már: amikor az ártatlan gyerekek szenvedését említette, és amikor a világszerte jellemző éhezés tragédiájáról beszélt.
– Mit jelent Önnek a karácsony?
– Találkozás Jézussal. Isten szüntelenül kereste népét, vezette, őrizte, és megígérte, hogy mindig mellette lesz. A Második Törvénykönyvben olvassuk, hogy Isten velünk jár, kézen fogva vezet minket, mint egy apa a fiát. Milyen szép ez! A karácsony Isten találkozása népével. De vigasztalás is, a vigasztalás misztériuma. Oly sokszor, amikor az éjféli mise után órákat töltöttem egyedül a kápolnában, a hajnali mise bemutatása előtt, a vigasztalásnak és a békének ez az érzése töltött el. Emlékszem, egyszer itt, Rómában, talán 1974 karácsonyán, imádságban töltöttem az éjszakát a mise után a Centro Astalli szállásán. Számomra a karácsony mindig ez volt: szemlélni, amint Isten meglátogatja népét.
– Mit üzen a karácsony a mai embernek?
– A gyengédségről és a reményről beszél. Amikor Isten találkozik velünk, két dolgot mond. Az első: Reméljetek! Isten mindig kinyitja, és sosem becsukja az ajtókat. Ő az apa, aki ajtót nyit nekünk. A második: Ne féljetek a gyengédségtől! Amikor a keresztények megfeledkeznek a reményről és a gyengédségről, hideg egyházzá válnak, mely nem tudja, hová megy, ideológiákba bonyolódik, és világias magatartásformák lepik el. Isten egyszerűsége azonban azt mondja neked: Menj tovább, simogató Atya vagyok számodra! Félek, amikor a keresztények elveszítik a reményüket és képességüket az ölelésre, a simogatásra. Talán ez az oka, hogy a jövőre tekintve gyakran beszélek a gyerekekről és az idősekről, vagyis a legvédtelenebbekről. Papi életemben, bejárva a plébánia területét, mindig azon voltam, hogy megéreztessem ezt a gyengédséget, főként a gyerekekkel és az idősekkel. Jó hatást tesz rám, és ilyenkor arra a gyengédségre gondolok, amellyel Isten szeret minket.
Amikor az a csillag Betlehem fölött leereszkedett, mintha belehullott volna a történelem folyójába.
A pásztorok között a csillag nagy csodálkozást keltett. Ahogy közeledett a föld felé, úgy szállt föl a pásztorok szívében a sejtés öröme. Megértették, hogy amit a nagyok elrontottak, azt csak a Gyermek állíthatja helyre. Ezentúl innen, ettől a ponttól, ettől a gyermeki felismeréstől számítanak mindent.
Vakon állunk világunk közeli és távoli jelenségei előtt. Ha körültekintenénk, s magunk fölé és önmagunkba néznénk, fölfedeznénk a gyermeki csodálkozás frissességét, amely a világot olyan üdévé és fiatallá varázsolja, amilyen a teremtés első napján volt.
Köszönet a máltai szeretetszolgálat szociális pékségét támogatóknak
A főváros harmadik kerületében már tavasszal megnyitott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális péksége. A sütőüzemhez kapcsolódó kis üzletben (1032 Budapest, Zápor utca 69.) kenyeret és egyszerű pékárukat vásárolhatnak a környékbeliek, de a pékség elsődleges célja nem a bolt fenntartása. A máltai szociális intézmények (nappali melegedők, szállók, idősotthonok) napi kenyérszükséglete körülbelül ötszáz kilogramm. A szeretetszolgálat nagyrészt saját intézményeiben használja fel az itt készülő sütőipari termékeket.
A pékség másik fontos célja, hogy megváltozott munkaképességű embereknek biztosítson munkát. Jelenleg tíz embert foglalkoztatnak itt, akik több műszakban dolgoznak.
A világnapok korszakát éljük. Az emberiség megannyi problémájának van már saját napja. Az egyházi világnapok alkalmából pápai üzenetek szólítanak meg minket, máskor konferenciákkal igyekeznek ráirányítani a figyelmünket egy-egy fontos témára. Kérdés azonban, hogy valóban komolyan vesszük-e ezeknek a kitüntetett napoknak a mondanivalóit.
Nevelők és nevelt gyerekek Tégláson
Januártól foglalkoztatottá válnak a nevelőszülői hivatást választók, miután november végén módosították a gyermekek védelméről szóló törvényt. Cél, hogy a tizenkét év alatti gyermekek már ne otthonokban, hanem befogadó szülőknél éljenek, hiszen családban van a legjobb helyük. Tégláson a Hajdúdorogi egyházmegye Szent Lukács Görög katolikus Szeretetszolgálatának fenntartásában két lakásotthon működik, s a több mint hatezres városban csaknem ötven gyermek került nevelőszülőkhöz.
Olyanok, mint egy család. Hét gyerek él az egyik lakásotthonban, kilenc a másikban. Nagy a nyüzsgés, a lányok már készülődnek, hiszen kora este sulidiszkó lesz. „Csak nyolcig tart, sajna” – jegyzi meg Berni, akiről megtudjuk, hogy ügyesen rajzol. „De csak akkor, amikor rám jön” – mondja. „És mikor szokott rád jönni?” – kérdezem. „Hát, általában matekon” – válaszolja nevetve. Hat éve él már itt, szobáját Erikával osztja meg. Őt nagyon megdicséri a nevelőnője, mert jól tanul, s még noszogatni sem kell: leül, és szépen megírja a házi feladatot. Most azon töri a fejét, mivel lephetné meg az édesanyját karácsonyra. „Arra gondoltam, hogy valami kozmetikumot veszek neki: sampont vagy tusfürdőt” – mondja. Három éve lakik az otthonban, de időnként hazalátogat, így például az ünnepet is az „igazi” családjánál tölti.
Nemzedékek együttműködéséről
Manapság apa és fia, anya és lánya gyakran nem találják meg a közös hangot. Nem is beszélve a nagyszülőkről, akik mintha egy teljesen más tapasztalati világot hordoznának magukban. Mi ennek az oka, és hogyan lehet áthidalni a nemzedékek között húzódó szakadékot? A kérdésről Tóth Pállal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció Intézetének munkatársával, az Új Város főszerkesztőjével beszélgettünk.
– Sokan beszélnek a család válságáról, melynek egyik oka a nemzedékek közötti szakadék elmélyülése…
– Ma a család valóban veszélyeztetett helyzetben van, nehezebbé vált a generációk együttműködése. Ám a válságnak más, alapvetőbb okai is vannak. A társadalmi változások korunkban rendkívüli mértékben felgyorsultak, és igen nehezen tudunk ezzel lépést tartani. Itt elsősorban nem értékválságról van szó. Ha ugyanis nem tudunk reagálni a változásokra, akkor elbizonytalanodunk. Ma azt tapasztaljuk, hogy sok fiatal nehezebben köt házasságot, de például éppen a fent említett félelmek miatt vállalkozásba sem kezd bele. A legdrámaiabb változást az jelenti, hogy fokozatosan felbomlottak az együttélés hagyományos formái. Azelőtt a szülők és a gyerekek alkotta család egy szélesebb rokoni közegben élt, így a kölcsönös segítés védelme vette körül.
A kétévenként ismétlődő attitűdvizsgálatok során megkérdezik a kutatásba bevontakat, hogy kit nem szeretnének szomszédjuknak. Az első helyen a kábítószeresek, a másodikon az alkoholisták, a harmadikon a cigányok állnak, lassan már egy évtizede. Vajon milyen érzelmi állapotban, milyen indulatoktól fűtötten jelölik be a megkérdezettek a legelutasítottabbakat? Vajon milyen átélt élmények, milyen sztereotípiák bukkannak fel a válaszadókban a kérdőív kitöltése közben?
Sokan vannak, akik nem rokonszenveznek a szenvedélybetegek önsegítő csoportjainak dinamikájával, működésével. Az ott tapasztalható határozottság, keménység többeknél „kiveri a biztosítékot”.