Mi nem hallgathatunk!

A keresztény hit szerepe napjaink Európájában

 

Napjainkban idehaza és a nagyvilágban is talán a békesség hiánya a legfájóbb. Emberek és közösségek engesztelhetetlenül esnek egymásnak, miközben lelkük belül didereg és megnyugvásra vágyik. Mintha a vendetta ördögi köreiben keringenének népek, pártok, közösségek, egyletek; senki sem tudja már, voltaképpen miért is, de kényszeresen ütni kell a másikat, s vesztes végösszegű játszmákban tékozoljuk el szellemi energiáink legjavát. A durvaság durvaságot, a sérelem sérelmet szül, és senkiben sincs elegendő erő a lánc megszakítására. A családi viszályoktól egészen a bel- és külpolitikai harcokig érvényes és találó Szent Pál intése: „Ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne faljátok!” (Gal 5,13–15) Ki lehet a békességhozó, ha „keresztények” is lendületesen belevetik magukat a gyűlölködés végeláthatatlan gyürkőzéseibe? Márpedig látjuk, hogy sajnos igen gyakran ez történik. Ám ezzel megtagadjuk a feltámadása után minden találkozáskor békességgel köszöntő Jézust; ugyanúgy megtagadjuk, mint az, aki az üldözés idején félelemből tömjént szórt a bálványáldozatok tüzére. Felelősségünk elháríthatatlan, s a hamis tanúságtétel rosszabb, mint a Jézushoz tartozás eltitkolása: „miattatok káromolják Isten nevét a pogányok” (Róm 2,24). Ha jobban megvizsgáljuk a kereszténység legvadabb támadóit, gyakran kiviláglik, hogy nem Isten ellen tusakodnak, hanem a „hívek” képmutatásán háborodnak fel mélységesen. De például Teréz anyát még a gyalázkodók is csak elvétve tűzik tollhegyre…

Nagyvilág

Ferenc pápa ajándéka

 

Kétezer borítékot osztottak szét a római rászorulók között. Persze nem üresen. A felbélyegzett borítékokban telefonkártya és metrójegy, valamint karácsonyi üdvözlőlapok voltak, hogy a címzettek könnyebben juthassanak el rokonaikhoz, ismerőseikhez, és telefonon vagy írásban is kifejezhessék nekik ünnepi jókívánságaikat. Az ajándékot a vatikáni ingyen- konyha név szerint számon tartott látogatói kapták. A borítékban található karácsonyi üdvözlőlapokon a pápa aláírása is szerepelt. A szentatya ezzel is jelezni kívánta: ő is csatlakozik a képeslapokon kifejezett ünnepi jókívánságokhoz. A római közlekedési vállalat négyezer egész napos metrójeggyel járult hozzá a szokatlan akcióhoz, a vatikáni posta pedig a borítékok nyomtatását és felbélyegzését vállalta. (KAP)

Amikor a harangok szólítanak

Áder János köztársasági elnök a határon túli püspökökhöz

 

Az egyház mindig közösség és bástya, megtartó hely és menedék, ismeret és tapasztalat, segítő kéz és oltalom, és még inkább az a határon túli magyar közösségekben – mondta Áder János köztársasági elnök a határon túli püspököknek adott december eleji fogadásán, a Sándor-palotában. Az eseményen, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is, az államfő kiemelte: hála illeti a magyar egyházi vezetőket, a papságot, a lelkészeket, a hitoktatókat és az egyházak segítőit, amiért a magyar közösségek biztos támaszai a megmaradásban.

Eszik vagy vezet?

Beszélgetés a teremtésvédelemről Rohály Gáborral

 

„A bioüzemanyagok termelésével a közlekedés az evés versenytársává vált. Az autózás jelenlegi mértékének következményeként kialakult helyzet – további túlfogyasztással – idővel ahhoz a döntéshez vezet: tankolok vagy eszem?” – mondja Rohály Gábor gépészmérnök, az Avaya Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki nem mellékesen lapunk rendszeres szerzője a teremtésvédelemmel foglalkozó rovatban. A szakember a teremtett világ és a benne élő ember kapcsolatáról, környezeti lehetőségeinkről, életmódunkról és személyes felelősségünkről beszélt – hittel és mérnöki logikával.

 

Miért kell védeni a teremtést? Nem ez volna a természetes magatartás?

 

– Azért van szükség erre, mert igen nagy az ellenszél. A második világháború óta olyan korban élünk, melyben a fogyasztás meghatározza a mindennapjainkat. A jelenlegihez képest másfélszer nagyobb Földre volna szükségünk ahhoz, hogy bolygónk a mai fogyasztás mellett hosszú távon képes legyen eltartani bennünket: legyen elegendő élelem, energia, illetve elnyelje a hulladékot. 1970-ben még lehetett fenntartható fejlődésről beszélni, ám az emberiség együttes fogyasztása a nyolcvanas években átlépte a fenntartható szintet. Ma már azért kellene küzdenünk, hogy valahogy visszakerüljünk a Föld eltartó képességének megfelelő szintre. Régóta mérik, hogy a fogyasztás növekedése például az USA-ban mennyiben növeli a jólétet, az emberek jó közérzetét. A tapasztalatok szerint ez a folyamat az 1960-as évek végén, a hetvenes évek elején tetőzött. Azóta is töretlen a gazdagodás (vagyis az egy főre jutó GDP minden évben nő), ám az emberek jó érzése nemhogy nem fokozódik, hanem egyre romlik. Magyarul: a környezetrombolás nemcsak káros, de ráadásul még felesleges is. Egyszer megkérdezték a teremtésvédelem köré szerveződött Naphimnusz Egyesület egyik jeles tagját, Zlinszky Jánost, hogy valóban érdemes-e szelektíven gyűjteni a PET-palackokat. Azt válaszolta: Lépjünk egy lépéssel hátrébb! Mi van a PET-palackban, ami számunkra ennyire elengedhetetlen?

A lélek finom rezdülései

Képzelet és valóság Rembrandt művészetében

 

Rembrandt a képzőművészet egyik legnagyobb mestere vidáman, harsány jókedvvel néz vissza ránk az Önarckép Saskiával című, 1636-ban festett képén. Nem csoda, hiszen a művész sikerei csúcsán volt akkoriban, és ha az embernek jó kedve van, akkor elkél egy kis borocska is, jókora üvegpohárban. Balján hőn szeretett felesége, a gazdag családból származó Saskia Uylenburgh. A magabiztos hölgy optimizmussal tekint a jövőbe. A festő tollas kalapja, a kornak megfelelő szép ruhájuk, Rembrandt kardja mind a jólét kifejezője. „Éljen Rembrandt (…) az én ifjam atyja a népből való molnár, aki bizony más fából volt faragva, mint a fia. Ugyan ki ne csodálkoznék afölött, hogy ilyen talajból oly roppant tehetséges művész került elő? Ha azokat a mestereket keresem, akik a fiút tanították, alig találkozom olyan emberekkel, akik a tömeg dicséretén felülemelkednének. Ha ezek ma tanítványukkal szembekerülnének, éppen úgy pirulnának, mint ahogy zavarba jöhetnek azok, akik Vergiliust a költészet, Cicerót az ékesszólás, Archimédészt a mennyiségtan elemeibe bevezették” – írta a fiatal Rembrandtról Constantin Huygens doktor, aki az orániai herceg megbízásából járt nála.

Még egyszer Pál Feri közönségdíjáról

Reggel hatkor roráté, és este tízig csoport. Amint végzek, megnézem a telefonomat. Nem fogadott hívások várnak, s miközben átfutom, ki mindenki keresett, ismét csörög. Felveszem, beszélni kezdek, ám máris megszólal a jelzés: SMS érkezett. Mi van ma?

 

Az van, hogy kicsiny magyar egyházunk egy papja Prima Primissima közönségdíjat kapott. Tudom, másnap megint ötkor kelek, egész nap csoport, és mindjárt itt a vasárnap, tudom, aludnom kellene, nagyon fáradt vagyok, de hajnalig le sem hunyom a szemem az örömtől. Képek, mondatok merülnek fel bennem hosszú egymásutánban, valahonnan a mélyből, ahol megérintett a hír Pál Feriről és az idei rangos eseményről.

Láthatatlan szálak

Munkatársnőnkről, Pottyondy Zsófiáról már többször írtunk lapunkban. Ő a szerkesztőség Szofi nénije, aki a lap alapítása óta az Új Embernél dolgozott. Munkaközösségünknek még néhány éve is aktív tagja volt, hiszen már a kilencvenedik évét is jócskán betöltötte, amikor visszavonult. Idén májusban jó egészségnek örvendve töltötte be századik életévét.