Beszélgetés Kásler Miklós onkológusprofesszorral

A testi-szellemi-lelki harmónia nyújthat egészséges közérzetet az ember számára, összhangban a társadalmi és szociális körülményekkel. Másként úgy fogalmazhatjuk: testi, nemzeti és hitbéli egészségünk elválaszthatatlan egymástól. Kásler Miklós orvosprofesszor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, a televízióban és a rádióban hetente jelentkező Nemzeti nagyvizit című, múltunkat sokrétűen tárgyaló műsor állandó résztvevője a tudós, gyógyító orvos és a széles látókörű gondolkodó szemszögéből tekint egyéni és közösségi életünkre. A korszellemből következő, olykor túlzottan magabiztos, máskor pesszimista szellemi és érzelmi magatartással szemben – tudományos és erkölcsi hitelességgel – a reális bizakodás, az ember valóságos reménységének hangján szólal meg. Vele beszélgettünk testi, nemzeti és lelki egészségünk összefüggéseiről.

– Professzor úr, már a rákbetegség említése is azonnal félelmet kelt az emberekben. Gyógyíthatatlan kórnak tartják, miközben az orvostudomány ma már a daganatos betegségek jelentős részét gyógyítani, vagy a betegek állapotát hosszabb távon stabilizálni tudja.

– A daganatok egyharmada az elsődleges megelőzés segítségével ki sem alakul. A kialakult daganatos betegségek felénél végleges gyógyulás érhető el, atovábbi esetekben pedig a betegség megléte mellett hosszabb-rövidebb ideig – ez éveket, sőt, sok évet jelenthet – biztosíthatjuk az emberhez méltó életet.

A szociológus szemével

Magyarországon a születéskor várható élettartam a nők esetében több mint hetvennyolc év, míg ugyanez a mutató a férfiaknál hetvenegy év. Annak az esélye, hogy egy férfi megéri a hatvanötödik életévét, nálunk hatvannégy százalék, Ausztriában nyolcvankét százalék. Vajon miért van ez így? Szabó-Tóth Kinga egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének munkatársa az okok feltárása mellett arról is beszélt lapunknak, hogy mi jellemzi a magyar társadalom férfiképét, és mi lehet kedvező hatással a férfiak életkilátásaira.

Beszélgetés a teremtésvédelemről Rohály Gáborral

„A bioüzemanyagok termelésével a közlekedés az evés versenytársává vált. Az autózás jelenlegi mértékének következményeként kialakult helyzet – további túlfogyasztással – idővel ahhoz a döntéshez vezet: tankolok vagy eszem?” – mondja Rohály Gábor gépészmérnök, az Avaya Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki nem mellékesen lapunk rendszeres szerzője a teremtésvédelemmel foglalkozó rovatban. A szakember a teremtett világ és a benne élő ember kapcsolatáról, környezeti lehetőségeinkről, életmódunkról és személyes felelősségünkről beszélt – hittel és mérnöki logikával.

– Miért kell védeni a teremtést? Nem ez volna a természetes magatartás?

– Azért van szükség erre, mert igen nagy az ellenszél. A második világháború óta olyan korban élünk, melyben a fogyasztás meghatározza a mindennapjainkat. A jelenlegihez képest másfélszer nagyobb Földre volna szükségünk ahhoz, hogy bolygónk a mai fogyasztás mellett hosszú távon képes legyen eltartani bennünket: legyen elegendő élelem, energia, illetve elnyelje a hulladékot. 1970-ben még lehetett fenntartható fejlődésről beszélni, ám az emberiség együttes fogyasztása a nyolcvanas években átlépte a fenntartható szintet. Ma már azért kellene küzdenünk, hogy valahogy visszakerüljünk a Föld eltartó képességének megfelelő szintre. Régóta mérik, hogy a fogyasztás növekedése például az USA-ban mennyiben növeli a jólétet, az emberek jó közérzetét. A tapasztalatok szerint ez a folyamat az 1960-as évek végén, a hetvenes évek elején tetőzött. Azóta is töretlen a gazdagodás (vagyis az egy főre jutó GDP minden évben nő), ám az emberek jó érzése nemhogy nem fokozódik, hanem egyre romlik. Magyarul: a környezetrombolás nemcsak káros, de ráadásul még felesleges is. Egyszer megkérdezték a teremtésvédelem köré szerveződött Naphimnusz Egyesület egyik jeles tagját, Zlinszky Jánost, hogy valóban érdemes-e szelektíven gyűjteni a PET-palackokat. Azt válaszolta: Lépjünk egy lépéssel hátrébb! Mi van a PET-palackban, ami számunkra ennyire elengedhetetlen?