Megváltónk, szabadítónk született! A gyermek születése családjaink legnagyobb ünnepe, az Istengyermek kétezer évvel ezelőtti születése pedig mindannyiunk reménye. De karácsonykor az örvendezés közben arra is gondolnunk kell, hogy személyesen engem milyen bűneimtől váltott meg, milyen bilincsekből old fel Krisztus. Az Új Ember ünnepi összevont számában erről, a szabadulásainkról szólunk.
„Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” – így hirdetik meg az angyalok Jézus születését. Isten dicsősége beragyogja a mindenséget. Magát Istent jelöli, fenségében, mindenható erejében, szent lénye dinamizmusában. És megmutatkozik ez a dicsőség Isten nagy tetteiben, mindent lenyűgöző felvillanásában. Ez a megjelenés látható valóság. A Sínai-hegyen az Úr dicsősége láng alakjában jelenik meg, mely az egész hegyet körülveszi (Kiv 24,15 kk.). Ez a dicsőség tölti be később a Templomot is (1Kir 8,10–12). Az idők végén pedig Isten majd egybegyűjt minden népet és nemzetet: eljönnek és meglátják dicsőségét (Iz 66,18–19). Ez az a dicsőség, amely felragyog Krisztus arcán (2Kor 4,6).
Ács József, Baán István, Bábel Balázs, Baranyai Béla, Berg Judit, Bodó Rita, Bretz Gábor, Cser István, Elmer István, Erdő Péter, Fábián Attila, Fehérváry Jákó, Forrai Tamás SJ, Gajdó Ágnes, Hortobágyiné Nagy Ágnes, Hortobágyi Tibor, Ivancsó István, Juhász László, Kajtár Edvárd, Kály-Kullai Károly, Kásler Miklós, Király Levente, Kiss Péter, Kissimon István, Koncz Veronika, Kovács Tibor, Kozma Imre, Körössy László, Krómer István, Kunszabó Zoltán, Lőrincz Sándor, Mékli Attila, Mészáros Ákos, Nacsinák Gergely András, Nagy Enikő, Nemeh Diána, Pákozdi István, Paksa Balázs, Pallós Tamás, Papp Miklós, Rátkai Balázs, Rénes László, Rohály Gábor, Rosdy Pál, Skublics Gergely, Szalontai Anikó, Szigeti László, Szijjártó-Nagy Zsófia, Szikora Réka, Szűcs Édua, Tóth László Pál, Tóth Pál, Tóth Sándor, Török Csaba, Tőzsér Endre SP, Zatykó László, Zygar Malgorzata írásaival, gondolataival, képeivel kívánunk áldott karácsonyt!
Van még jó hírünk
A világ első karácsonyi bélyegsorozatát – azaz amelyet kifejezetten az ünnep alkalmából bocsátanak ki, és karácsonyi jeleneteket ábrázol – a Magyar Betlehem Mozgalom kezdeményezésére adták ki hetven évvel ezelőtt.
A megújulás ideje
Gerhard Schulze német szociológus korszakalkotó gondolatot fogalmazott meg az Élménytársadalom. A jelenkor kultúrszociológiája című könyvében. Szerinte korunknak már nem a hasznosság, a célra irányultság, az értelmesség a vezéreszméje, hanem a szépség – itt persze szép alatt azt kell értenünk, ami élményt ad. Minél több élmény ér bennünket, annál inkább élünk. Ezért elharapózik a páni félelem az unalomtól, attól, hogy valamiről lemaradunk. Persze a gazdaság gyorsan reagált erre az életfelfogásra: ráébredt, hogy élményeket is lehet gyártani. A szórakoztatás önálló iparággá vált, a média pedig rájött, hogy leghatalmasabb potenciálja nem abban áll, hogy kielégíti az emberben meglévő élményvágyat – hanem hogy létrehozza és szüntelenül táplálja azt. Itt a szép új világ, ahol mindenki elégedett, ha elég élményben van része, s ahol a régi, a „nagy” kérdések már a köd homályába vesznek. Van-e értelme az elcsöndesedésnek, a reflexiónak? Ezek csupán kiüresedett formák, amelyek nem adják meg azt, ami ma a legfontosabb.
Az adventi időszak igen eseménydús a családok számára.
Ahány gyermek, annyiszor legalább két karácsonyi ünnepség (például egy iskolai, egy hangszeres). A kisebbeknek barkács délutánok, próbák a betlehemes játékra, a szokásos különórák után. Ajándékbeszerző körutak: legyen praktikus, szép, finom, személyes és olcsó. Ajándék kell a rokonoknak, a tanároknak, az óvónőknek, a szomszéd néninek, az ismeretlen rászorulóknak. Kimondatlan elvárás, hogy karácsonyra legyen szép és tiszta az otthonunk, legyen az asztalon sok-sok finom étel, és a háziasszony legjobb formájában mosolyogjon.
Jelenits István piarista szerzetes és Láng Zsolt polgármester leplezte le azt az emléktáblát, amelyet a száz éve született Rónay György költő, író, műfordító házán december 6-án helyeztek el a II. kerületi Mandula utcában. Jelenits István professzor, Rónay György tanítványa avatóbeszédében arról szólt, hogy a költő lakhelyválasztása is mutatja, mire vágyott: közel lenni a városhoz, az emberekhez, vagy ahogy ő fogalmazott: „elmenni a mi utcánk és a ti utcátok embereihez”.
Karácsonyi interjú Ferenc pápával
Ferenc pápa a karácsonyról, a világméretű éhezésről, a gyerekek szenvedéséről, a kúria reformjáról, a „női bíborosokról”, a Vatikán bankjáról és a Szentföldre tervezett útjáról. A találkozás másfél óráig tartott. A másfél órás találkozás során kétszer is eltűnt Ferenc pápa arcáról a derű, melyet az egész világ megismert már: amikor az ártatlan gyerekek szenvedését említette, és amikor a világszerte jellemző éhezés tragédiájáról beszélt.
– Mit jelent Önnek a karácsony?
– Találkozás Jézussal. Isten szüntelenül kereste népét, vezette, őrizte, és megígérte, hogy mindig mellette lesz. A Második Törvénykönyvben olvassuk, hogy Isten velünk jár, kézen fogva vezet minket, mint egy apa a fiát. Milyen szép ez! A karácsony Isten találkozása népével. De vigasztalás is, a vigasztalás misztériuma. Oly sokszor, amikor az éjféli mise után órákat töltöttem egyedül a kápolnában, a hajnali mise bemutatása előtt, a vigasztalásnak és a békének ez az érzése töltött el. Emlékszem, egyszer itt, Rómában, talán 1974 karácsonyán, imádságban töltöttem az éjszakát a mise után a Centro Astalli szállásán. Számomra a karácsony mindig ez volt: szemlélni, amint Isten meglátogatja népét.
– Mit üzen a karácsony a mai embernek?
– A gyengédségről és a reményről beszél. Amikor Isten találkozik velünk, két dolgot mond. Az első: Reméljetek! Isten mindig kinyitja, és sosem becsukja az ajtókat. Ő az apa, aki ajtót nyit nekünk. A második: Ne féljetek a gyengédségtől! Amikor a keresztények megfeledkeznek a reményről és a gyengédségről, hideg egyházzá válnak, mely nem tudja, hová megy, ideológiákba bonyolódik, és világias magatartásformák lepik el. Isten egyszerűsége azonban azt mondja neked: Menj tovább, simogató Atya vagyok számodra! Félek, amikor a keresztények elveszítik a reményüket és képességüket az ölelésre, a simogatásra. Talán ez az oka, hogy a jövőre tekintve gyakran beszélek a gyerekekről és az idősekről, vagyis a legvédtelenebbekről. Papi életemben, bejárva a plébánia területét, mindig azon voltam, hogy megéreztessem ezt a gyengédséget, főként a gyerekekkel és az idősekkel. Jó hatást tesz rám, és ilyenkor arra a gyengédségre gondolok, amellyel Isten szeret minket.