Székesfehérvárra „látogat” a kegyszobor

Spányi Antal megyés püspök meghívására március 22-én, szombaton 9 órakor a székesfehérvári püspöki palotába érkezik a mátraverebély-szentkúti kegyszobor. 9 óra 30-kor énekes-imádságos körmenettel viszik át a székesegyházba, majd 10 órakor közös szervezett imádságban, énekkel köszöntik a Szűzanyát. A 11 órás ünnepi szentmise után a székváros egyházközségeinek vezetésével imaóra kezdődik. Az 5 órai szentmise után a székesegyház előtt elköszönnek a kegyszobortól.

Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés

MKPK Körlevél

 

Egyházunk kétezer éve hivatásának tekinti, hogy gondoskodjék a szegényekről. Szentatyánk, Ferenc pápa is gyakran kiemelt feladatként beszél a karitatív munkáról, idei nagyböjti üzenetében így fogalmaz:

 

„Mesterünket követve mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra azt, és konkrétan is tegyünk azért, hogy könnyítsünk rajtuk. A nyomor nem egyenlő a szegénységgel. A nyomor olyan szegénység, amelyben nincs bizalom, szolidaritás, remény. Háromfajta nyomort különböztethetünk meg: anyagi, erkölcsi és lelki nyomort. Az anyagi nyomor az, melyet általában szegénységnek hívnak, és azokat érinti, akik nem emberhez méltó körülmények között élnek: alapvető jogok nélkül, elsődleges anyagi szükségletek hiányában, mint az étel, a víz, a higiéniai körülmények, a munka, a fejlődés és a kulturális növekedés lehetősége. E nyomor láttán az egyház felkínálja szolgáló szeretetét, a diakóniát, hogy segítsen a szükségben, begyógyítsa ezeket a sebeket, amelyek elcsúfítják az emberiség arcát. A szegényekben és a legutolsókban mi Krisztus arcát látjuk. Ha szeretjük és segítjük a szegényeket, akkor Krisztust szeretjük és szolgáljuk.” (Ferenc pápa 2014. évi nagyböjti körleveléből)

Misszió a gazdaságban

Újabb képzést indít a KETEG

 

A Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KE – TEG) az ÉRME Üzleti Hálóval közösen rendezi meg március 28-án A boldogság közgazdaságtana című szakkonferenciát. A tanácskozáson – más neves szakemberek mellett – felszólal Luigino Bruni, a római Lumsa Egyetem közgazdászprofesszora is. Baritz Sarolta Laura domonkos nővért, a konferencia szervezőjét a KETEG-képzésről és a tanácskozás részleteiről kérdeztük.

Korai tavasz

A főváros egyik legforgalmasabb helyén, az ötödik kerületi Deák Ferenc téren két fa virágba borult március első hetében – a még alvó természet ellenére a papírból készített hófehér virágok igazi tavaszi hangulatot hoztak a térre.

Szőnyi Zsuzsa emlékére

Halála napján, március 16-án este írtam nehéz szívvel ezeket az emlékező sorokat Szőnyi Zsuzsáról, akihez közel fél évszázados barátság fűzött.

 

1967 őszén ismertem meg Zsuzsát és Matyit, amikor elkezdtem a munkát a Vatikáni Rádiónál. Amikor pedig Zsuzsa az Olasz Miniszterelnökség Sajtóosztályáról nyugdíjba ment, 1989-ben meghívtam a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségébe, ahol évekig munkatársunk lett.

Megkeresni az elveszetteket

Az Új Evangelizáció útjai

 

Egy új közösség születése és az egyházban való elhelyezkedése mindig sok feszültséggel jár. Az Új Jeruzsálem közösség is az egyház perifériájáról indult, és sokan nem bíztak abban, hogy innen valaha is elmozdulhatunk. Kapcsolataink mindig is élők voltak a Kárpát-medencében működő megújulási csoportokkal, de Budapesten inkább saját szervezésű programjainkkal voltunk jelen.

Kitüntetések nemzeti ünnepünkön

Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában március 14-én, pénteken délután átadta a 2014. évi Kossuth- és Széchenyi-díjakat. Idén Jókai Anna írónak ítélték oda a Kossuthnagydíjat. A Széchenyi-nagydíjat Lukács János (John Lukacs) kapta.

Védeni az embert és szolgálni Istent

Tanácskozást tartottak a rendészeti hivatás és a hit kapcsolatáról

 

Naponta találkozhatunk járőreikkel az utcán, láthatjuk őket intézkedés közben a híradóban. Van, aki számára megnyugtató a jelenlétük, de olyan is akad, akiben rossz emlékek kelnek életre, ha valahol megpillantja őket. Ám akárhogy is gondolkodik valaki, azt nem tagadhatja, hogy rendőrnek lenni nehéz, embert próbáló hivatás. De vajon milyen kapcsolat van a rendészeti munka és a keresztény értékek között? Másként végzi a feladatát egy keresztény rendőr? Tanúságot tehet-e hitéről bármilyen formában munkája során? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Rendőr és keresztény? című kerekasztal-beszélgetés résztvevői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának dísztermében.