Nincs új a nap alatt

Az 1950-es születésű Riccardi professzor jó ismerője az egyházi életnek és a legújabb kori egyháztörténelemnek. Március 19-én meglepő nyilatkozata jelent meg a Vatican Insider honlapon, amely nem felelőtlen bulvárlap. Nem kevesebbet állít, mint hogy Ferenc pápa, aki nagy rokonszenvet váltott ki a katolikusok között, de szélesebb körben is, a püspökök és papok egy részében nagyobb ellenállásba ütközik, mint az elmúlt száz év bármely eddigi pápája. Talán azért, mert még nem értik, mit is akar. „Természetesen nem szabad általánosítani – figyelmeztet Riccardi professzor –, mert igen sok pap lelkesedik programjáért.”


Mindig érték a pápákat bírálatok – főleg az egyházon kívülről. De a mostani fanyalgók az egyházon belül vannak – hangsúlyozza Riccardi.

 

Személyes emlékeim alapján tisztelettel vitába szállok a kiváló Riccardi professzorral. Annak idején XXIII. János pápára is tücsköt-bogarat mondtak egyesek, akik nem értették meg szándékait. Nevezték szabadkőművesnek, kommunistabarátnak, naivnak, ki tudja, minek. Akkor is voltak, akik csupán akkor tisztelték a pápát, ha azt mondta és tette, amit jónak tartottak, ami az ő mentalitásuknak megfelelt. Szerencsére ezek az emberek általában kisebbségben maradtak.

 

Ferenc pápa hivatástudattal, a jó tanácsokat megfontolva halad előre az útján. Pápasága első napjától kezdve mindig kéri imáinkat.

 

Isten népe figyel szavaira és tetteire.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .