Húsvét vasárnapja volt. Friss, tavaszi szél fújt, sütött a nap. A Szent Péter téren összegyűlt tömeg arra várt, vajon megjelenik-e az apostoli palota ablakában a nagybeteg pápa, II. János Pál. Elhangzott az Úrangyala imádság. Minden szem a pápai lakosztály ablakára szegeződött. Hosszú percek teltek el. Aztán egyszer csak meglibbent az ablak mögötti függöny, és ott állt a pápa. A várakozás néma csendjét a megkönnyebbülés és az örömujjongás zaja váltotta fel. Tehát él, és köszönt minket! Mindenki tudta, a legkisebbtől a legnagyobbig, a zarándoktól a diplomatáig, az afrikaitól a zajos, római polgárig, hogy a szentatya haldoklik, hazafelé készül. Éreztük, ez szinte az utolsó pillanatok egyike, hogy láthatjuk. Olajágat fogott reszkető kezében, szólni nem tudott, orvosai is megtiltották neki. A kezével üzent. Békét, feltámadást, túlvilágot, szeretetet. „Amiként kezdtem, végig az maradtam. / Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom” dobolt fülemben Pilinszky verse. Akkor, tőlünk távoztában is úgy állt ott, betegségtől és fájdalomtól gyötörten, a béke szimbólumával a kezében, hogy mi, ott a téren és a világon mindenhol, szavak nélkül is érthettük: a béke és a helytállás emberét látjuk, aki a szavakon túl még mindig tanít példájával.

Te, aki közel vagy Istenhez, könyörögj értem… (Floribeth Mora Diaz) Hatévesen, 1978 májusában lettem elsőáldozó. Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor először részesültem szentáldozásban: éreztem Isten különleges jelenlétét. Abban az évben választották pápává Karol Wojtyłát. Nagy öröm volt ez a családban. Én gyerekként annyira nem voltam meghatódva, csak azt tudtam, hogy igen nagy esemény történt. Megválasztása örömöt és reményt jelentett abban az időben, amikor szülőhazám, Lengyelország egy embertelen rendszer, a Szovjetunió hatalmi elnyomása alatt élt. Az emberi méltóság tiszteletben tartása és a szabadság utáni vágy rendkívül erős volt a varsói szerződés tagállamaiban. Megválasztása után a pápa első szavai így hangzottak: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt! Nyissátok meg az államok határait, a gazdasági és politikai rendszereket. Ne féljetek!” Ez a buzdítás bátorságot adott az embereknek.

Pápai Lajos győri megyés püspök emlékezik

II. János Pál éppen egy műtét előtt állt, fájdalmai voltak, ráadásul az idő is rettenetesen rossz volt: olyan szél fújt kinn, az ipari parkban, hogy mindig attól féltem, felcsapja a szőnyeget. Ez aztán szerencsére nem történt meg. A pápa a viharos szelet is humorosan fogta fel: azt mondta, olyan, mint a Szentlélek szele. Délután a győri székesegyházban találkozott az egyházmegyénk különböző csoportjainak, közösségeinek képviselőivel. Édesanyám élt még akkor, s ott ült a templomban az egyik padon. Ahogy mentünk befelé a templomba, mondtam a szentatyának, hogy édesanyám is itt van, de úgy tűnt, mintha nem is vette volna észre őt. Ám amikor visszafelé jött, megállt édesanyám előtt, s adott neki egy rózsafüzért. Mostanra a legnagyobb liturgiának teret adó ipari park teljesen beépült, de az oltár helyén egy kereszt áll, és jelzi, hogy a szentatya ott misézett 1996-ban.

Pápai Lajos győri megyés püspök emlékezik

II. János Pál éppen egy műtét előtt állt, fájdalmai voltak, ráadásul az idő is rettenetesen rossz volt: olyan szél fújt kinn, az ipari parkban, hogy mindig attól féltem, felcsapja a szőnyeget. Ez aztán szerencsére nem történt meg. A pápa a viharos szelet is humorosan fogta fel: azt mondta, olyan, mint a Szentlélek szele. Délután a győri székesegyházban találkozott az egyházmegyénk különböző csoportjainak, közösségeinek képviselőivel. Édesanyám élt még akkor, s ott ült a templomban az egyik padon. Ahogy mentünk befelé a templomba, mondtam a szentatyának, hogy édesanyám is itt van, de úgy tűnt, mintha nem is vette volna észre őt. Ám amikor visszafelé jött, megállt édesanyám előtt, s adott neki egy rózsafüzért. Mostanra a legnagyobb liturgiának teret adó ipari park teljesen beépült, de az oltár helyén egy kereszt áll, és jelzi, hogy a szentatya ott misézett 1996-ban.

Locsolóbálra szólt a meghívó, de a résztvevők nem báli ruhában érkeztek a püspökségre. Mivel rosszabbra fordult II. János Pál pápa állapota, délután futótűzként terjedt a hír: a bál helyett ima és virrasztás lesz a szentatyáért.

Fehér és vörös selyem a fakereszt körül, virágok és apró mécsesek mindenütt. A püspöki dolgozószobából lekerül II. János Pál bekeretezett képe, s még egy fotó, amelyen a szentatya a Kaposvári egyházmegye térképe fölé hajolva hallgatja a püspököt a legutóbbi ad limina látogatás alkalmából. Gitár- és énekszó csendül fel. Szárnyal a dal, s van a levegőben valami visszafogott intimitás, miközben persze örül az ember, hogy nagyra tárult a püspöki székház kovácsoltvas kapuja, és sokan eljöttek a hívó szóra.

XXIII. János és II. János Pál a keresztény egység és a vallásközi párbeszéd előmozdítói

A kétezer éves egyház Isten végső kinyilatkoztatását hordozza, mely minden ember számára az üdvösség ígéretét jelenti. Jézus tanításának gazdagsága és mélysége nem azonnal és nem egyszerre jut el mindenkihez, hanem gyakran nagyon hosszú idő kell az Isten és az ember kapcsolatával összefüggő szempontok megvilágítására. A tanítás fő képviselői az apostolok, majd az ő utódaik, a püspökök, de közülük is kiemelkedik Péter, és a megszakítatlan apostoli hagyomány következtében a mindenkori pápa. Róma püspöke a Szentlélek különleges segítségében részesül, amikor az egyház életét irányítja.

A kereszténység történetéből tudjuk, hogy az egyház és a világ kapcsolata mindig tartalmaz kihívásokat. Előfordult, hogy egyes döntések az emberi gyengeségből adódóan nem mindig vették figyelembe Krisztus akaratát, aki egyszerre szeretné az egyház és az emberiség egységét. Éppen ezen a két területen több évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az evangélium szelleme felülemelkedjen a sajátos történeti korokhoz kötődő érdekeken, és megvalósulhasson Istennek az emberrel kapcsolatos eredeti terve. Ehhez azonban változásra és megújulásra van szükség, de mindenekelőtt megtérésre, mert az az igazi megújulás, ha az a szívet és az értelmet is érinti. XXIII. János és II. János Pál pápa ezt értették meg, és lettek a nagy változást felmutató II. vatikáni zsinat (1962–1965) sikerének főszereplői. Az egyik azáltal, hogy meghirdette az egyháztörténelem 21. egyetemes zsinatát, a másik pedig azáltal, hogy átültette a gyakorlatba annak tanítását és szellemét. Az új szempontokat a „naprakészség”, az aggiornamento és a megvalósítás, a kivitelezés jelentette. A két szent életű pápa már a megválasztásával újdonságot jelentett az egyetemes egyháznak és a világnak is. Mindkettőjükről elmondhatjuk, hogy egész életük során szem előtt tartották és különösen fontosnak tekintették a nem katolikus keresztényekkel és a más vallások tagjaival folytatott párbeszédet. Ennek a nagy ügynek lettek sok szempontból az úttörői és hídépítői.