Emlékek a két pápáról
Beszélgetés Erdő Péter bíborossal
– A II. vatikáni zsinat idején vettem egy szentkép méretű ábrázolást XXIII. János pápáról, és ezt évtizedekig az Újszövetségi Szentírásomban őriztem. XXIII. János híre és kisugárzása olyan erős volt, hogy még a nyugati kapcsolatoktól elzárt Magyarországon is – legalábbis a vallásukat gyakorló katolikusok – felfigyeltek rá és megszerették, tudtak érte lelkesedni. XXIII. János idején az egész egyházat egyfajta lelkesült hangulat jellemezte. (…) Érdekes visszanézni a korabeli filmfelvételeket: külsőségek szempontjából egy rendkívül régi vágású emberrel találkozunk, aki azonban nagyon szeretetteljes, nagyon spontán. Érdekes visszahallgatni azt a beszédét, amelyben bejelenti a zsinat összehívását. A Szent Péter téren lévő tömegnek mondott esti beszéd úgy ér véget, hogy a pápa azt mondja: és most menjetek haza, és cirógassátok meg a gyerekeiteket, mert valami nagyszerű dolog kezdődik. Mindezt ráadásul nagyon ízes dialektusban, erőteljes tájszólásban mondta. XXIII. János egész alakjában volt valami erősen népies – olyan ízesen népi vonás, amely ma már nagyon ritka, hiszen a tömegtájékoztatás egyformára csiszolta a beszédet és a kifejezési formákat.
„Megjelent egy ember, akit Isten küldött”
„János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.” Szent János evangélistának ezekkel a nagyon oda illő szavaival indította Léon-Joseph Suenens belga bíboros János pápáról megemlékező beszédét a II. vatikáni zsinat második ülésszakának kezdetén. E szavak az evangéliumban Keresztelő Szent Jánosra vonatkoznak, de önkéntelenül ezek jutnak eszünkbe, amikor a közülünk oly hamar eltávozott XXIII. János pápára gondolunk.
Suenens bíboros így folytatta: „Megválasztásakor »átmeneti« pápának tűnt. Tényleg az volt, csak éppen más, meglepő módon. Kétségtelenül új korszakot nyitott az egyház történetében, és leverte a XXI. századba vezető útja cölöpeit.”
De ki volt, honnan küldte Urunk az egyház élére? Emlékszem, amikor végre fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, és elhangzott a „Habemus papam!” bejelentés az új pápa nevével, a Szent Péter téren egybegyűlt rómaiak először elnémultak, s csak azután tört ki az üdvrivalgás. Idehaza a külföldi rádiók közvetítését követők is ezt kérdezték: ki ez a Roncalli?
A legendák és a valóság
Francesco Capovilla XXIII. János pápa személyi titkára emlékezik
– Hogyan lett Roncalli bíboros, majd XXIII. János pápa titkára?
– 1950-ben a franciaországi nuncius, Monsignore Roncalli nagy ünnepélyre érkezett Velencébe. Mivel a velencei egyházmegye újságjának főszerkesztője voltam, néhányszor beszéltünk egymással. Nagyon szívélyes volt velem. Három évvel később velencei pátriárkának nevezték ki. Emlékezett rám, és rögtön Párizsba hívatott. „Tud nekem segíteni?” – kérdezte. „Ha ezt akarja” – válaszoltam. Így kerültünk kapcsolatba. Először Velencében, később a Vatikánban. Nagyon egyszerűen beszéltünk egymással.
– Gondolt arra 1958-ban, a konklávé kezdetekor, hogy a bíborosa lesz az új pápa?
– Nem, azt gondoltam, hogy a kora miatt úgysem lesz, szóval nyugodt voltam. Úgy gondoltam, szépen visszatérünk Velencébe.
A jó János pápa emlékezete
XXIII. János pápa alig öt évig vezette a katolikus egyházat (1958–1963), mégis korszakalkotó művet hozott létre. Amint az új német teológiai lexikon mondja, lezárta az egyház konstantinuszi korszakát, és új tavaszt adományozott neki. Nem világi hatalmasságokhoz kötötte azt, hanem határozottan kijelentette: „az egyház különösképpen a szegényekből áll”, és minden ember javáért kell munkálkodnia. Halálakor az egész világ gyászolta őt.
János pápa sugárzó jóságával érte el e hatást. Nem véletlen, hogy az emberek egyre gyakrabban illették őt „a jó János pápa” szavakkal. E jóság megérintett mindenkit, aki találkozott vele. Ikeda Hayato buddhista vallású japán miniszterelnök, aki megindította az elpusztított Japán II. világháború utáni gazdasági fellendülését, egy világkörüli utazásáról hazatérve így számolt be a tokiói katolikus érseknek a János pápával történt találkozásáról: „Utazásom során sok híres emberrel találkoztam, de csak egy igazán nagy emberrel. Ez az ember pedig nem más, mint az önök János pápája. Az én édesapám elesett a II. világháborúban, de amikor János pápával beszélgettem, az első pillanattól kezdve az volt az érzésem, hogy az édesapámmal beszélgetek.”
Türelmes, felelős vezető
A türelmet azon erények közé szokták sorolni, amelyre minden embernek, különösen a felelős vezetőknek nagy szükségük van. Egyik korábbi állomáshelyemen az első hetekben azt kaptam valakitől jótanácsként, hogy szolgálatomhoz kell majd teológiai tudás, lelkipásztori érzék és szeretet, mindegyikből legalább egy zsákra való. Van azonban valami, amiből jó, ha három zsáknyit is begyűjtök, mert az a legfontosabb. Ez pedig a türelem.
Bátorított minket
Atyus, újra van pápátok! Éppen katonai szolgálatomat kezdő kispap voltam, parancsnokom ezekkel a szavakkal tudatta velem a világhírt 1978 októberében: megválasztották az új pápát, aki lengyel, s aki a II. János Pál nevet vette fel. Akkor még nem sejthettem, hogy alig öt év múlva személyesen is találkozhatok vele. A Gondviselés ajándékaként elöljáróim Rómába küldtek tanulni, így alkalmam nyílt arra, hogy rendszeresen részt vegyek egy-egy pápai szentmisén vagy más, általa vezetett eseményen, sőt a kollégiumunk énekkarával egy-egy húsvéti szentmisén énekünkkel is szolgálhattunk a szentatya liturgiájában.
Örömteli találkozások
Amellett, hogy számos filmet, összeállítást, beszámolót láttam II. János Pál pápáról, megadatott nekem, hogy tizenkétszer koncelebrálhattam vele (ebből kétszer szűkebb körben), kétszer étkezhettem saját asztalánál, egyszer jelenlétében tarthattam egy nagyjából hatperces referendumot, egyszer pedig mintegy hét percig négyszemközt beszélgethettem vele. A vele való találkozások mind mély nyomot hagytak a lelkemben. E rövid megemlékezés keretében azonban csak néhányat emelek ki.