Hatoldalú varázslat – negyven éve

Rubik Ernő fejében 1974 tavaszán született meg a kocka ötlete. Eredetileg a térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas eszközt kívánt létrehozni a diákjainak. Először egy 2 × 2 × 2-es él fel osztású kockával kísérletezett, majd később megalkotta az oldalanként kilenc négyzetet tartalmazó kockát, amelynek oldallapjai más-más színűek, és három tengely körül elforgathatók. Ekkor ismerte fel, hogy találmánya logikai játéknak is kiválóan alkalmas, hiszen a forgatásokkal milliárdnyi színkombináció hozható létre, miközben a cél a kiindulási helyzet, vagyis az egyszínű oldallapok visszaállítása.

 

Az Observer című lapban 1979-ben megjelent egy cikk Hatoldalú varázslat címmel, és a játék még ebben az évben szerepelt a világ vezető matematikai szaklapja, a The Mathematical Intelligencer címlapján is. Az első Rubik-kockavilágbajnokságot 1982-ben, Budapesten rendezték meg. Egy amerikai fiú lett az első 22,95 másodperces világcsúccsal, a legjobb magyar csaknem két másodperccel követte. A mostani profik hét-nyolc másodperc alatt rakják ki a hagyományos 3 × 3-as kockát.


A logikai játék titka kezdetektől foglalkoztatta a kutatókat. „Isteni számnak” nevezték azt a számot, ahány lépés szükséges a kocka kirakásához. Egy nemzetközi kutatócsoport szerint legfeljebb húsz lépés kell hozzá, azonban a kombinációk többsége tizenöt-tizenkilenc lépésből is kirakható.

 

A kocka a nehezen megoldható, bonyolult problémák kezelésének jelképévé vált. Számtalan filmben, művészeti alkotásban is feltűnt a negyven év alatt. Két éve született döntés arról, hogy a magyar szellem szimbólumának is tekinthető Rubik-kockát formázó múzeum épül Budapesten a magyar szellemi teljesítmények bemutatására. Rubik Ernő idén hetvenéves. Jelenleg a Rubik Stúdió vezetője, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .