Idén együtt ünneplünk keleti testvéreinkkel

Látszólag egyszerűen megoldható kérdés állandó helyet találni a naptárban húsvét ünnepének. Vajon mi az oka, hogy még sincs közös és állandó időpontja a zsidó és a keresztény húsvétnak? Miért kell a naptárkészítőknek „érteni a csíziót”, és kissé a csillagászathoz is konyító embereknek lenniük ahhoz, hogy meghatározzák a húsvét helyét, amelyhez az egyházi ünnepek egy része igazodik?

Miért lett a legnagyobb keresztény ünnep ideje is a megosztottság jele? Idén éppen egybeesik a nyugati és keleti keresztény húsvét, és ilyenkor mindig nyomatékosabban merül fel az állandó, egységes húsvét igénye. Az egyiptomi kopt pátriárka nemrégiben is sürgette ezt. Korábban az ENSZ próbálkozott sikertelenül, és a katolikus egyház többször is kezdeményezte az ökumenikus megoldást, eddig hiába.

A magyarországi soa hetvenedik évfordulójára emlékezve a közelmúltban kerekasztal- beszélgetést tartottak Szegeden a Gál Ferenc Főiskola szervezésében. A résztvevők – Schőner Alfréd, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem (ORZSE) rektora, Lednitzky András, a szegedi zsidó hitközség elnöke, Kiss-Rigó László katolikus, Bölcskei Gusztáv református és Lackner Pál evangélikus püspök, valamint jelen írás szerzője – Haraszti György professzor moderálása mellett igyekeztek megragadni XX. századi történelmünk e borzalmának mélységét, amely Jób kérdését fogalmazza újra: Miért a céltalan szenvedés, a halál? Hol van ilyenkor Isten? A kiindulópontot két gondolat képezte: Elie Wiesel szerint Auschwitzban nem a zsidóság, hanem a kereszténység halt meg; Hans Jonas pedig úgy fogalmazott, hogy a soa után nem tartható fenn Isten mindenhatóságának állítmánya, hisz az Úr gyengének bizonyult.

Fodor Pál történész a kritikai magatartásról és a sarlatánokról

Hol helyezkednek el a bölcsészettudományok a tudományok „rangsorában”? Kicsit mintha a sor végén kullognának, de vajon miért? Fodor Pál történészt, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatóját kérdeztük.

„Mindig a filozófia volt a vezető tudomány a bölcsészettudományok között – kezdi Fodor Pál. – Amikor azonban a XX. században minden viszonylagossá vált, megkérdőjeleződtek a világmagyarázatok, amelyekkel korábban szolgált. Közben a természettudományok azt kezdték állítani, hogy mindenre tudják a választ, így előretörtek a bölcsészettudományok kárára.” Ma a bölcsészettudományoktól is megkövetelik azokat a módszereket, amelyek a természettudományokban használatosak. Ezért az utóbbi évtizedekben a humán tudományok mostoha helyzetbe kerültek.

Beszélgetés Pálinkás Józseffel, az MTA elnökével

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megbízásából immár évek óta felmérést készítenek a tizenöt éves diákok olvasási és szövegértési készségeiről. Emellett a matematikai és természettudományos tudást is vizsgálják. A háromévente elkészülő PISA- (Programme for International Student Assessment) jelentés alkalmas lehet arra, hogy egy-egy ország megállapítsa, nemzetközi összehasonlításban hol tartanak a diákjai. A legutóbbi, 2012-es felmérés azt mutatja, hogy egyrészt a 2009-ben mért adatokhoz képest romlott a magyar diákok teljesítménye, másrészt az OECD-átlagtól is el vagyunk maradva. Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével a felmérés következményeiről és a magyar tudomány jelenlegi helyzetéről beszélgettünk.

– Az MTA nemrég konferenciát tartott a PISA-felmérés értékeléséről. Ön szerint mi lehet a rossz eredmények oka? – Hosszú ideje tartó folyamat, hogy Magyarországon – sem az iskola, sem a családok – nem fordítanak elegendő figyelmet arra, hogy a gyermekek megszerzik-e a szükséges tudást és készségeket. A közgondolkodásnak sokkal inkább része kellene, hogy legyen ez a súlyos és fontos kérdés. Sajnos évről évre növekszik azoknak az aránya, akik a PISA-felmérés során a legalacsonyabb – 1-es vagy az alatti – szinten teljesítenek, míg a legjobbak – a 6-ost elérők – száma csökken. Matematikából ez az arány 2,1 százalék, ami riasztó, hiszen azt a kérdést veti fel, hogy mi lesz a magyarországi mérnök-, kutató- és orvos utánpótlással.