Szent hídépítők

Szerző:

XXIII. János és II. János Pál a keresztény egység és a vallásközi párbeszéd előmozdítói

 

A kétezer éves egyház Isten végső kinyilatkoztatását hordozza, mely minden ember számára az üdvösség ígéretét jelenti. Jézus tanításának gazdagsága és mélysége nem azonnal és nem egyszerre jut el mindenkihez, hanem gyakran nagyon hosszú idő kell az Isten és az ember kapcsolatával összefüggő szempontok megvilágítására. A tanítás fő képviselői az apostolok, majd az ő utódaik, a püspökök, de közülük is kiemelkedik Péter, és a megszakítatlan apostoli hagyomány következtében a mindenkori pápa. Róma püspöke a Szentlélek különleges segítségében részesül, amikor az egyház életét irányítja.

 

A kereszténység történetéből tudjuk, hogy az egyház és a világ kapcsolata mindig tartalmaz kihívásokat. Előfordult, hogy egyes döntések az emberi gyengeségből adódóan nem mindig vették figyelembe Krisztus akaratát, aki egyszerre szeretné az egyház és az emberiség egységét. Éppen ezen a két területen több évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az evangélium szelleme felülemelkedjen a sajátos történeti korokhoz kötődő érdekeken, és megvalósulhasson Istennek az emberrel kapcsolatos eredeti terve. Ehhez azonban változásra és megújulásra van szükség, de mindenekelőtt megtérésre, mert az az igazi megújulás, ha az a szívet és az értelmet is érinti. XXIII. János és II. János Pál pápa ezt értették meg, és lettek a nagy változást felmutató II. vatikáni zsinat (1962–1965) sikerének főszereplői. Az egyik azáltal, hogy meghirdette az egyháztörténelem 21. egyetemes zsinatát, a másik pedig azáltal, hogy átültette a gyakorlatba annak tanítását és szellemét. Az új szempontokat a „naprakészség”, az aggiornamento és a megvalósítás, a kivitelezés jelentette. A két szent életű pápa már a megválasztásával újdonságot jelentett az egyetemes egyháznak és a világnak is. Mindkettőjükről elmondhatjuk, hogy egész életük során szem előtt tartották és különösen fontosnak tekintették a nem katolikus keresztényekkel és a más vallások tagjaival folytatott párbeszédet. Ennek a nagy ügynek lettek sok szempontból az úttörői és hídépítői.

Öröm töltötte el a tanítványokat Jn 20,19–31

Szerző:

A félelemből bezárkózó tanítványok dermedt szívében egy csapásra öröm támad, amikor a feltámadt Jézus váratlanul ott termett szívük, életük, együttlétük középpontjában. Ez kétezer éves történet, de ebben az elbeszélésben mégis minden élő, eleven. Az evangélista megragadja a pillanatot, melyben minden egyidejű, egyszerre történik. A pillanatban az örökkévalóság. „A megjövendölt viszontlátás öröme ez. Jézus teljessé vált öröme most csordul át a tanítványokra” (Farkasfalvy Dénes). „Beteljesedik Jézus imakérése: »az én örömöm, amelyik beteljesült, bennük legyen« (Jn 17,13)” (Bolyki János).

Nemesen egyszerű

Szerző:

A II. vatikáni zsinatról – szerintem kissé elhamarkodott módon – gyakran hangoztatják, hogy úgynevezett lelkipásztori, és nem dogmatikai zsinat volt. A hit hallásból ered (Róm 10,17); továbbadása tehát saját logikájához, mivoltához elidegeníthetetlenül tartozik hozzá. Így az sem pusztán lelkipásztori kérdés, hogyan adjuk tovább a hitet, milyen beszédmódot, az ünneplés milyen formáját választja az egyház, amikor a hit titkát felmutatja.

Pampuri Szent Richárd május 1.

Szerző:

Erminio Filippo Pampuri néven született egy észak-itáliai faluban Trivolzióban, 1897. augusztus 2-án. Ő volt a tizedik a család tizenegy gyermeke között. Mindössze hároméves volt, amikor elveszítette édesanyját, és tíz, amikor az édesapját. Nagyszülei nevelték fel, szeretetteljes, vallásos légkörben. Jó tanulmányi eredményei voltak, így a falusi iskola után Milánóban tanulhatott tovább, majd a paviai egyetemen kezdte meg orvosi tanulmányait. Tevékenyen részt vett az Actio Catholica egyetemi közösségében, tagja volt a Páli Szent Vince Társaságnak, majd hogy keresztény elkötelezettségét még inkább kifejezésre juttassa, belépett a ferences harmadrendbe.

Békét ajándékozván…

Szerző:

Micsoda kitörő örömmel énekeljük húsvét éjszakáján az ünnep legfőbb énekét, amelyet aztán a szent negyvennapos időszakban számtalanszor elismétlünk: „Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott”! Igen, bármilyen megközelítésből szemléljük, ennél nagyobb öröme nem lehet a keresztény embernek. Krisztus Urunk feltámadásával megtörte a halál uralmát, és megajándékozott bennünket élettel: az örök élettel. Lerombolva az alvilág kapuját, megnyitotta az üdvösség ajtaját. Ami az ő feltámadásáig zárva volt. Részesei lehetünk az üdvösségnek, az örök boldogságnak, mert Jézus kibékítette velünk a mennyei Atyát az ő végletekig elmenő engedelmességével, végső soron engesztelő áldozatával. Megengesztelte, megbékítette őt, így már békességben élhetünk. Felszabadultan és boldogan.

Mind közelebb Jézushoz

Szerző:

Az isteni irgalmasság tisztelete Vecsésen

 

„Az isteni irgalmasság üzenetével kívánom átvezetni az egyházat a harmadik évezredbe” – mondta II. János Pál pápa 2000. április 30-án, amikor szentté avatta Fausztina nővért (Maria Faustyna Helena Kowalskát), illetve húsvét második vasárnapjára kihirdette az isteni irgalmasság ünnepét. Az elmúlt tizennégy évben a szeretetre szomjazó emberiség örömmel fedezte fel ezt az üzenetet, és az ünnepet ma már az egész világegyházban megülik. Magyarországon van egy plébánia, ahol már a pápai kihirdetés előtt egy évvel meggyökeresedett az irgalmasság tisztelete: a vecsés-andrássy-telepi templom közösségében. Ezt ma már a plébánia neve is jelzi – bár a templomot a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, azaz a szeplőtelenül fogantatott Szűzanya oltalmába ajánlották, az egyházközséget Irgalmas Jézus-plébániának hívják.

 

Különleges templom ez abból a szempontból is, hogy a XX. századnak az egyházak számára legnehezebb időszakában, az ötvenes években épült fel. A helyi hívek már a harmincas évek végén szerették volna, ha Vecsésen az óvárosi mellett az Andrássy-telepen is épülne plébániatemplom, ám több próbálkozás is meghiúsult. 1949-ben történt egy nagyobb előrelépés, amikor az egyházközség megkapta a Notre Dame de Sion nővérek lebombázott sas-hegyi kápolnájának és kolostorának maradványait. A nehéz gazdasági és még nehezebb politikai helyzetben azonban megakadt az építkezés. Végül 1958 decemberében szentelték fel a templomot – s mivel az építőanyag egy része, nem utolsósorban pedig a főoltár gyönyörű márvány Mária-szobra a Notre Dame de Sion nővérektől származott, azt a Szűzanya oltalmába ajánlották.

Isten körül keringeni

Szerző:

Gondolatok három „rendhagyó” könyvről

 

Két kötetet tartok a kezemben, a harmadik a közeljövőben jelenik meg. Szerzője Deák András muzeológus. Az első kötet Kopernikusz leányához a hitről címmel jelent meg. Beer Miklós püspök a kötet előszavában így ír: „Egyházunk bölcs tanítómesterként őrködik az örök isteni igazságok felett, de bátorít az új formák keresésére. Deák András is erre vállalkozott, hogy hitünk csodálatos világát új kifejezésekkel, új látásmódban fogalmazza át. Teszi ezt azzal a nagy szívvel és rajongó szeretettel, amellyel Isten titkai felé fordul, és amellyel a rábízottakért felelősnek érzi és tudja magát… Szívből-szeretettel ajánlom ezt az írást mindazoknak, akikben van bátorság és kellő alázat, hogy a titkok útján járjanak.” A további kötetek a Kopernikusz leányához az emberről és a Kopernikusz leányához az Istenről címet viselik. Levélformában írt könyvek ezek, s címzettjük Borca, a szerző leánya. De miért Kopernikusz? Miféle kopernikuszi fordulatra utal a szerző?

 

Borca mosolygós, huszonnégy éves lány, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vallástörténeti szakára jár. Korábban németből szerzett alapszakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Érdekli a keleti világ, annak kultúrája, vallása. Ez persze nem jelent szembefordulást a nyugati kultúrával, a kereszténységgel. Megkérdem tőle, tudja-e, mi indította édesapját néhány évvel ezelőtt a levélkönyvek megírására?

 

„Tizennyolc éves koromban sclerosis multiplex betegséget diagnosztizáltak nálam. Édesapámat nyilván már korábban foglalkoztatták leírt gondolatai, de amikor kiderült a betegségem, nagyot fordult vele a világ – nagyobbat, mint velem.”

Remény, élet, változás

Szerző:

Húszéves a Katolikus Karitász szenvedélybeteg-segítő szolgálata

 

Jézus ránk bízta a feladatot, hogy irgalmasan segítő kezet nyújtsunk a szenvedőknek – az éhezőknek, a szomjazóknak, a szegényeknek, a kitaszítottaknak, a betegeknek, a fogságban sínylődőknek. E küldetés részeként a Katolikus Karitász húsz éve elindította RÉV Szenvedélybeteg- segítő Szolgálatát, hiszen a függőség: betegség és rabság. Márton Andreával, a budapesti RÉV-szolgálat vezetőjével beszélgettünk a szenvedélybeteg- ellátás múltjáról és jelenéről.

 

– A rendszerváltást követően a Katolikus Karitász újjáalakulását a német karitász segítette. Az 1992-ben indult hétéves német–magyar projekt keretében a karitász szakemberei, munkatársai választhattak, intézményi szinten miben kérnek támogatást, és úgy látták, a szenvedélybetegek ellátása az a terület, ahol Magyarországon nagyon sok a hiányosság. A RÉV-szolgálat a Németországban működő pszichoszociális tanácsadó- és kezelőhelyek mintájára, illetve azok magyarországi adaptációjával alakult ki.