Krisztus jelenléte bennünk

A húsvét nem lehet a tavasz ünneplése, már csak azért sem, mert a déli féltekén, például Ferenc pápa szülőhazájában ilyenkor őszbe hajlik az idő. Arrafelé nem is lehet megkerülni a feltámadás hitét a természet tavaszi megújulásának hasonlatával.

 

Krisztus feltámadása nem csoda abban az értelemben, mint a naimi ifjú vagy Lázár feltámasztása. Egyrészt ők e világi életük folytatására támadtak fel. Másrészt ilyen csodát Jézus megismételhetett volna másutt is, esetleg Kafarnaumban vagy bárhol máshol. Krisztus feltámadása az emberiség bűntől való megszabadításának egyszeri hitbeli eseménye.

Istenkép Auschwitz után

A magyarországi soa hetvenedik évfordulójára emlékezve a közelmúltban kerekasztal- beszélgetést tartottak Szegeden a Gál Ferenc Főiskola szervezésében. A résztvevők – Schőner Alfréd, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem (ORZSE) rektora, Lednitzky András, a szegedi zsidó hitközség elnöke, Kiss-Rigó László katolikus, Bölcskei Gusztáv református és Lackner Pál evangélikus püspök, valamint jelen írás szerzője – Haraszti György professzor moderálása mellett igyekeztek megragadni XX. századi történelmünk e borzalmának mélységét, amely Jób kérdését fogalmazza újra: Miért a céltalan szenvedés, a halál? Hol van ilyenkor Isten? A kiindulópontot két gondolat képezte: Elie Wiesel szerint Auschwitzban nem a zsidóság, hanem a kereszténység halt meg; Hans Jonas pedig úgy fogalmazott, hogy a soa után nem tartható fenn Isten mindenhatóságának állítmánya, hisz az Úr gyengének bizonyult.

A bölcsészet öntudatossá tesz

Fodor Pál történész a kritikai magatartásról és a sarlatánokról

 

Hol helyezkednek el a bölcsészettudományok a tudományok „rangsorában”? Kicsit mintha a sor végén kullognának, de vajon miért? Fodor Pál történészt, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatóját kérdeztük.

 

„Mindig a filozófia volt a vezető tudomány a bölcsészettudományok között – kezdi Fodor Pál. – Amikor azonban a XX. században minden viszonylagossá vált, megkérdőjeleződtek a világmagyarázatok, amelyekkel korábban szolgált. Közben a természettudományok azt kezdték állítani, hogy mindenre tudják a választ, így előretörtek a bölcsészettudományok kárára.” Ma a bölcsészettudományoktól is megkövetelik azokat a módszereket, amelyek a természettudományokban használatosak. Ezért az utóbbi évtizedekben a humán tudományok mostoha helyzetbe kerültek.

Merre tovább, magyar tudomány?

Beszélgetés Pálinkás Józseffel, az MTA elnökével

 

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megbízásából immár évek óta felmérést készítenek a tizenöt éves diákok olvasási és szövegértési készségeiről. Emellett a matematikai és természettudományos tudást is vizsgálják. A háromévente elkészülő PISA- (Programme for International Student Assessment) jelentés alkalmas lehet arra, hogy egy-egy ország megállapítsa, nemzetközi összehasonlításban hol tartanak a diákjai. A legutóbbi, 2012-es felmérés azt mutatja, hogy egyrészt a 2009-ben mért adatokhoz képest romlott a magyar diákok teljesítménye, másrészt az OECD-átlagtól is el vagyunk maradva. Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével a felmérés következményeiről és a magyar tudomány jelenlegi helyzetéről beszélgettünk.

 

– Az MTA nemrég konferenciát tartott a PISA-felmérés értékeléséről. Ön szerint mi lehet a rossz eredmények oka? – Hosszú ideje tartó folyamat, hogy Magyarországon – sem az iskola, sem a családok – nem fordítanak elegendő figyelmet arra, hogy a gyermekek megszerzik-e a szükséges tudást és készségeket. A közgondolkodásnak sokkal inkább része kellene, hogy legyen ez a súlyos és fontos kérdés. Sajnos évről évre növekszik azoknak az aránya, akik a PISA-felmérés során a legalacsonyabb – 1-es vagy az alatti – szinten teljesítenek, míg a legjobbak – a 6-ost elérők – száma csökken. Matematikából ez az arány 2,1 százalék, ami riasztó, hiszen azt a kérdést veti fel, hogy mi lesz a magyarországi mérnök-, kutató- és orvos utánpótlással.

Gyarapítják a kegyelmi tőkét

Hogyan jutott el a Schönstatt Magyarországra?

 

Bár a Joseph Kentenich által alapított Schönstatti apostoli mozgalom száz évvel ezelőtt jött létre, arra, hogy Magyarországra is eljusson, a nyolcvanas évekig kellett várni. Gódány Róbert és Gódány Rita Ausztriából hazatelepülve hozták magukkal a Schönstatt lelkiségét. A „gondviselésbe vetett gyakorlati hitük” az évek alatt meghozta gyümölcsét, hiszen mára már az egész országban jelen van a családmozgalom. Bölcsője azonban máig Óbudavár. Itt kerestük fel az alapítókat, akik a mozgalom elindulásáról meséltek.

 

Nagyon sokféle lelkiség létezik a katolikus egyházban. Mi adja a Schönstatt családmozgalom különlegességét?

 

Gódány Róbert: – A Schönstatt szíve-lelke a szeretetszövetség. Az alapító, Joseph Kentenich fiatal pallottinus szerzetesként 1912-ben azt a megbízatást kapta elöljáróitól, hogy legyen a diákok lelkivezetője a rend újonnan felépült gimnáziumában, Schönstattban. 1914. október 18-án előadást tartott a fiúknak. Az alapítást ehhez a beszédéhez kötjük. Ne feledjük, hogy az első világháború előestéjén vagyunk. Amikor ezek a fiatalok katonák lettek, apostoli lelkülettel vitték magukkal a Schönstatt lelkiségét.

A belépő: esszé Ferenc pápáról

Élet a debreceni Szent László Kollégiumban

 

A Szent László Katolikus Szakkollégium Debrecen szívében, a Nagyerdőn tavaly ősszel nyitotta meg kapuit az egyetemisták előtt. A kollégisták már most jelentkezhetnek a következő tanévre. A felvételhez többek között egy esszét kell írni Ferenc pápának az egyszerűségről és a szegénységről szóló megnyilatkozásairól. De milyen intézménybe felvételizik az ide készülő?

 

„A jelenlegi kollégium elődje egy egyszerű egyetemi kollégium, lakóközösség volt, alacsony szervezettséggel – meséli Csordás Gábor atya, a szakkollégium vezetője. – A korábbi fenntartótól, a Szent Anna-plébániától az egyházmegye átvette a fenntartói feladatokat és jogokat, valamint kibővítette az épületet. Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök atya régi terve volt, hogy itt, ahol az ország legnagyobb egyeteme működik, az egyházmegye valamilyen módon bekapcsolódjon az egyetemi pasztorációba.”

Gyermeklélekkel a misszióért

Nagy nap volt április 5-e. A váci egyházmegyei Szent Gyermekség Művének, azaz a Missziós Gyermekek Társaságának tagjai immár harmadik alkalommal gyűltek össze az egész egyházmegyéből Fóton, hogy megünnepeljék küldetésüket. Valódi öröm volt találkozni az Encsről és Rákosszentmihályról érkezett két vendégcsoporttal, amelynek tagjai együtt akarták tölteni velünk ezt a napot. Az egész napos programnak minden szempontból nagy közösségépítő ereje volt. A Szent Gyermekség Műve, amely hatvanhét év kényszerszünet után 2009-ben indult újra, nagy reményeket fűz egy szebb és élő jövőhöz az egyházban. A közel háromszáz gyerek mellett az eseményen részt vett sok szülő, nagyszülő és rokon is, így több mint négyszázan voltunk a fóti templomban és udvarán, amely megtelt a különböző színű pólókba öltözött csapatokkal.