Az áldás kelyhe: Krisztus vérében való részesedés, a megtört kenyér: Krisztus testében való részesedés – tanítja Szent Pál a korintusiaknak. Az Eucharisztia, „hitünk titka”: üdvösséges áldozat és megtört kenyér, keresztény életünk és a liturgia középpontja, csúcsa: ebben a hálaadó és engesztelő isteni áldozatban „megvalósul megváltásunk műve” („opus nostrae redemptionis exercetur” – Sacrosanctum concilium, 2). A zsinat tanítása szerint az eucharisztikus liturgia egyrészt „az Úrban szent templomává és a Szentlélekben Isten hajlékává építi az Egyház tagjait, amíg el nem jutnak a krisztusi nagykorúságra, másrészt csodálatos erőt ad nekik ahhoz, hogy Krisztusról tanúságot tegyenek”.

Katekézis a liturgiáról

Római tartózkodásom alatt egyik vasárnap maronita rítusú szentmisén vettem részt a gyönyörű Santa Maria in Cosmedin-templomban. A liturgia közepe táján járhattunk, amikor idősebb olasz házaspár esett be mellém a padra. Miután kifújták magukat, és észlelték, hogy nem átlagos misén vannak, az asszony olaszos közvetlenséggel felém fordult. „È ancora buona la messa?”, kérdezte, ami magyarul nagyjából annyit tesz: Érvényes ez a mise?

A görögkatolikus egyház minden csütörtökön – a szent apostolok mellett – Szent Miklós püspökről is megemlékezik. Arról a Szent Miklósról, akit a világ Mikulásként (vagy rosszabb esetben Télapóként) ismer. Teljes nevén Csodatevő Szent Miklós ő, aki a III–IV. század fordulóján Müra városában volt püspök. Bár sok csodás esemény fűződik a személyéhez, nem pusztán legendás alak. A bizánci egyház védőszentjének tartja ezt a legnépszerűbb szentjét, s a görögkatolikus egyház különösképpen is védőszentjévé fogadta. Ismerik a világ minden táján, tisztelik az egyházban mind Keleten, mind Nyugaton. Ámde hogyan ismeri őt Isten? Erre ad nekünk némi választ a nap fő éneke, a tropár.

Az ukránok lakta terület 1939-ben a Szovjetunió része lett. Az ukrán görögkatolikus egyház, amely szorosan összefonódott a nemzeti törekvésekkel, kegyetlen üldözést szenvedett. A Szovjetunió ateista államként egyik egyházat sem tűrte meg, de hivatalosan minden egyházi vagyon az orosz ortodoxok tulajdonába került, a papságot és a híveket pedig áttérésre kényszerítették. Az ukrán görögkatolikus egyház illegalitásba kényszerült, illetve tagjai közül sokan Nyugatra menekültek.

A földalatti egyház évtizedeken át kitartott a hitben, és még a szovjet források is elismerték, hogy növekedett a diktatúra alatt. Titokban megszervezték a papképzést, a hitoktatást, a szentségek kiszolgáltatását a hívek számára, valamint lelkiségi és imakönyvek, naptárak kiadását is. Lvivben illegális kolostor is működött, amelyet 1974-ben számoltak fel a hatóságok.