Szeptemberben kezd színesedni az erdő, a haldokló, az avar felé hulló leveleket csodálatos színpompával ajándékozza meg a természet. A lombszíneződés igazi szépsége ugyan csak októberben bontakozik ki, de a levelek színeváltozását már szeptemberben is megcsodálhatjuk.
A lepkékkel foglalkozó régieket megragadhatta a nagy, krétafehér szárnyakon díszlő piros foltok költőien szép rajzolata és a lepkék látványa, ahogy a sziklahavasokon a meleg áramlatokat kihasználva fel-le vitorláznak a szellők szárnyán. Mennyei lényeket láttak bennük, ezért nevezték el őket a Parnasszushegyieknek, és egyik fajuknak az Apolló nevet adták, így lett az egyik európai képviselőjük tudományos neve Parnassius apollo.
A diófa a Badacsony hegyen áll, magasan, az erdőhatár közelében. Sajnos betegeskedik, egyre több rajta a száraz ág, de én szeretem, mert gyerekkoromra emlékeztet. A korona egyik száraz ágán erdei pinty ült és folyamatosan csattogott.
Évről évre egyre nagyobb érdeklődés mellett rendezi meg gödi juniálisát a piaristarend. Nem volt ez másként az idei alkalommal sem, mert június 7-én és 8-án a változékony idő ellenére családok sokasága volt kíváncsi a helyi piarista szakiskolában és más helyszíneken megtartott színvonalas programokra.
A népszerű kakukkmáknak ott a helye a kertben vagy az erkélyládában! A reggeli napsugarak hatására kiterülnek a selymes fényű, légies szirmok, majd délután becsukódnak.
Bormustra Pannonhalmán – „A szerzetesek életének egyik legsúlyosabb jelképe az az átváltozás, ahogyan a szőlő musttá, a must borrá, a bor Krisztus vérévé változik” – áll a Pannonhalmi Apátsági Pincészet alapító oklevelében.
Edward S. Curtis indiánfotói Budapesten – Csecsemők, asszonyok, törzsfőnökök, fiatalok és idősek – nyílt tekintetek, határozott metszésű arcok, erős karakterek… De nemcsak a „patinabarna” portrék, hanem táj- és életképek sora idézi az észak-amerikai indiánok kultúráját a Millenáris Teátrum Piros-Fekete Galériájának Szent örökség című kiállításán, amelyet május 29-én April H. Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyitott meg.
Tavaly, amikor a Radnai havasokból hazafelé tartottunk, Kolozsvár után a kiskapusi szoros ritka jelenséggel örvendeztetett meg minket. A sok-sok nappali lepke, szöglencek, tarkályok, boglárkák, lángszinérek és szerecsenek között feltűnően gyakori volt a nagy színjátszó.
