Szent örökség

Az amerikai néprajztudósfotográfus, Edward Sheriff Curtis (1868–1952) a XX. század első felében fáradságot, időt nem sajnálva három évtizeden át szenvedélyesen tanulmányozta, fényképezte, dokumentálta az Egyesült Államok nyugati részén és Kanada területén élő indián törzsek összetett kultúráját. Curtis elképesztően gazdag életművének gyümölcse az őslakók (körülbelül nyolcvan törzs) nyelvét, zenéjét rögzítő több mint tízezer hangfelvétel, valamint negyvenezer negatív. Az 1930-ban publikált Észak-amerikai indiánok című, húszkötetes albumába kétezer- kétszáz fénynyomat (heliogravűr) került be. Curtis nemcsak hazájában szerzett hírnevet grandiózus munkájával, a nagyvilág is alapvetően ez alapján ismerhette meg az indiánokat, az amerikai őslakók hagyományait és életvitelét. A tárlaton látható hatvan különleges fotográfiát a lehető legigényesebb anyagokkal „rekonstruálták”, visszaadva az eredeti mesterkópiák tisztaságát és árnyalatgazdagságát. A képek egy része azon ritka technikák alkalmazásával készült, amelyeket egykor Curtis is használt fontosabb munkáinak kidolgozásakor, így a heliogravűrök mellett platina-, arany- és ezüstszínezésű nyomatok, valamint guminyomatok is helyet kaptak a kiállításon.

(Az ingyenesen látogatható tárlat július 10-ig várja az érdeklődőket.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .