Lelkiség

A megdicsőült, feltámadott Úr látása megerősítette Tamás hitét (Jn 20,19–31). Az apostolok hite és hitvallása megerősítette az egyház hitét. Az Istenben való élet jó híre, örömhíre a miénk. Ebben az esztendőben különleges alkalmat teremt az emlékezésre, az elgondolkodásra és a szemlélődésre, hogy szinte egyazon napra esik II. János Pál pápánk halálának és szentté avatásának évfordulója, valamint az ünnep, amelyet ő adott nekünk: az isteni irgalmasság vasárnapja.

„Utad, Jézus, veled járjuk” – énekeljük nagyböjtben, ha péntekenként keresztúti ájtatosságon veszünk részt. Utad, Jézus, veled járjuk – nagypéntekig. Aztán, a hét első napján, amikor még sötét volt, a fájdalmak férfijának léptei olyan úton haladtak tovább, ahová az emberi szem nem lát el. Mi pedig megtorpanunk. De aztán a feltámadt Jézus újra feltűnik a láthatáron, ránk tekint, mintha mosolyogna, s a húsvét csendjében mellé szegődhetünk az öröm útján.

A feltámadási ikonnak óriási ereje van. Szimbólumai évszázadok alatt csiszolódtak, a képen mindennek jelentősége van. Az ikonon megjelenő egyik legfontosabb gesztus az, ahogyan a Feltámadt megragadja az óember, Ádám és Éva karját, s ellenállhatatlan erővel rántja fel őket az árnyéklétből a valóságra, a halálból az életre. E mozdulatnak több ősi ábrázolása ismert.

A kő elmozdítva áll, a barlangban ott maradtak a gyolcsok, a sír kövén egy angyal ül. A Szentírás legszebb képe, hitünk legmélyebb valósága ez. Megkapó, ahogy János evangélista azt is megjegyzi: a halotti fejkendőt „külön összehajtva” találták.

Jézus feltámadása nemcsak egy esemény a történelem folyamából, hanem olyan fordulópont, amely minden ember sorsát személyesen érinti. Krisztus új életre kelésének tényét tanítványai, az első keresztények tanúságtételei őrizték meg az Újszövetség könyveiben. Az ő szavukra hisznek Mesterük mai követői is. A Szentírás Jézus feltámadásáról szóló, igencsak szűkszavú beszámolóinak jelentéséről kérdeztük Jelenits István piarista szerzetest.

„Boldog ember, ki nem a bűn útját járja, és a zúgolódók székén nem ül” (Zsolt 1,1) Görögkatolikus egyházunk alkonyati istentiszteletén számos alkalommal megénekeljük az első zsoltár mély vágyát: az ember boldogságának forrását keresi. Böjti időszakunk gondolatvilágában természetesen jelen lévő szenvedély az Istenben való boldogság megtalálásának vágya. Egészen biztos vagyok abban, hogy életünk egészéhez hasonlóan az illő böjtnek is helyes célja a boldogság keresése.