Naplóversek
Vers
1. (Vers-írás)
Ha erőltetem, nem megy,
ha kisujjamból rázom ki,
felsülök vele –
hagyom, hogy súgja hang.
1. (Vers-írás)
Ha erőltetem, nem megy,
ha kisujjamból rázom ki,
felsülök vele –
hagyom, hogy súgja hang.
Nem marad semmi a mennyei jelenetből, csak a fényes egekből leszitáló lélek útját követjük, egy „cégéres bukottét”, hogy aztán földet érjünk a sziklapadon nyújtózó képzeletbeli város egyik zsúfolt, szűk utcáján.
Január költője az Új Ember hasábjain a ritkán megszólaló Saitos Lajos. Országosan kevéssé ismert szerző, nagy díjakban sem részesült – e tényt azonban egyáltalán ne tekintsük elmarasztaló minősítésnek.
Stockholmban október 6-án bejelentették, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat a nyolcvanéves svéd költő, műfordító, Tomas Tranströmer kapja. Az 1931-ben született, pszichológus végzettségű szerző tizenhárom évesen (!) jelentkezett első verseskönyvével, melyet azóta nyolc újabb követett – életműve szikár, mondhatni kizárólag a válogatott verseit írja meg.
Ahogy az már lenni szokott, a World Press Photo kiállításokon a halál, a szenvedés, a kiszolgáltatottság, a nyomor képei uralkodnak. Egykori szerkesztőm, Radványi Barna humorista mondta időnként: „A bánatnak van keletje.”
A Simon Boccanegra teljes erőbedobással lezajlott főpróbája után arra készültem, magam ajánlom fel a címszereplő Alexandru Agachénak, hogy halasszuk el más alkalomra közvetve egyeztetett beszélgetésünket, hiszen a kimerítő előadás után biztosan fáradt.
A felette elterülő liget fésüli haját,
fénygiliszták simítják kőpárnáját.
Rothadt kabátja gyengéden rám borul
a deszkák közötti fájdalmas sóhajokkal.
A túlvilági ragyogás lovai kitörnek tüdejéből,
és jaj, széttapossák égteste ligetét.
Mindennap virágozom,
semmim a világon,
csak a nyelvem tükrös
szavaiban látszom.