„Fényes” apaszerepben

Ám ő derűsen csak egy kis türelmet kér, hogy átöltözzön. Rövid lesz, ígérem, tíz perc; nem szeretném feltartani, várják is már. A tavalyi Macbeth-bemutatóhoz hasonlóan ugyanis ebben a produkcióban is felesége, Lukács Gyöngyi a partnere. Mi tagadás, különleges élmény korunk egyik vezető baritonjával magyarul beszélgetni az Operaházban.

– Kolozsváron születtem. Anyai nagyszüleim magyarok voltak, nagyanyámat Incze Máriának, nagyapámat Papp Dénesnek hívták… – de a családom múltját a Ceauşescu-korszakban nem igazán tudtam kutatni. Barátaim között is sok magyar van, és most már feleségem, Gyöngyi is ide köt.

– Számos világhírű román énekest ismerünk, köztük olyan kiváló baritonokat, mint David Ohanesian, Dan Iordachescu vagy Nicolae Herlea. Ilyen remek a román énekiskola?

– Romániában nem működött igazi énekiskola, ha volt is, inkább afféle „titkos” intézmény keveseknek. Ha jól tudom, Herlea is külföldön, Rómában képezte tovább magát. Én a párizsi konzervatóriumban, Isabelle Guillot-nál tanultam énektechnikát, aki Richard Miller, a legnagyobb amerikai énektanár módszere szerint oktatott. Kolozsváron indult a pályám; nemzetközi karrierem a luccai Puccini-énekverseny megnyerésével kezdődött…

– A 80-as évek közepén egy Verdi-operában, a Traviata öreg Germont-jával mutatkozott be Budapesten, az Erkel Színházban…

– Így van. Verdit nagyon szeretem, pontosan ismerte az emberi jellemet. Hangi szempontból és lelki értelemben is közel állnak hozzám az operái, különösen az összetett apaszerepei: Nabucco, Simon Boccanegra, Rigoletto…

– Simon Boccanegrát vagy húsz különböző produkcióban énekelte már világszerte, Londonban Solti György vezényletével, New Yorkban Domingóval… Miért ez a szoros kötődés a Simonhoz?

– Több oka is van. Egyrészt nem olyan „versenyző” szerep, mint mondjuk Luna gróf A trubadúrban, ahol az a fontos, hogy előadója minél „hangosabban” énekeljen, minél inkább kitűnjön az áriával és az együttesekben. Ebben az operában egyetlen szólista sem akarja legyűrni a másikat. Boccanegra nagyon jó ember, Verdi egyik legtisztább figurája. Jóhiszemű, nagyvonalú, pedig szinte mindenki becsapja és kihasználja; sőt többször is az életére törnek. A dózse egyébként történelmi személy volt, aki Genova és Velence békekötésére törekedett. Verdi a risorgimento (Itália egyesítésének) híveként persze politikai üzenetet is közvetít a Simon Boccanegrával. Az opera később átdolgozott változatának tanácstermi jelenetében utalás történik Petrarca levelére, aki annak idején szintén szót emelt a „testvérgyilkosság” ellen.

– A sajtótájékoztatón röviden és találóan elemezte ezt a lélektani drámát, külön kiemelve Simon és az életét a vélt sérelem miatti bosszúra építő Fiesco alakját.

– Ez a két figura mintha Verdi akkori énjét, gondolatait közvetítené. Az opera komorsága mögött Verdi élettapasztalata, fájdalma, hitének megingása áll. Korábban meghalt két kiskorú gyermeke, majd a feleségét is elvesztette. Fiesco ugyan negatív szereplő, de nem gonosz vagy tisztességtelen, csak elvakult. Ő képviseli a sötétséget és a pesszimizmust, míg Simon a szomorúságot és a fényt. Utolsó találkozásuk, megbékélésük az opera egyik legszebb pillanata.

– Végül valamit a „jövő zenéjéről”… A Boccanegra- sorozat után ebben a szezonban újra énekli Pesten a Macbethet, és egy új szerepre, A Rajna kincse Wotanjára is készül…

– Egy kicsit tartok tőle, hiszen Wotant basszbariton hangra írta Wagner. A Rajna kincse után pedig jönne A walkürWotanja, ami még mélyebb szerep. Mindenesetre ezt az új feladatot is nagyon várom.
Az interjú szövegének egyeztetésekor Alexandru Agache még egy üzenetet is írt válasz e-mailjében: „Szeretettel üdvözlöm az Új Ember olvasóit!”
Fotó: Juhász Attila (MÁO)