Ladik Katalin

Fénylő, súlyos gyümölccsel teli.
Föl tud idézni minden álmot,
minden szerelmet és halált,
a szuvasodás, kifáradás megadó előrehaladását is.

Vers

Álmoktól terhes hullámok panasza
süllyed ringva, nyálkás sötétbe.
A tenger fenekén kőhal
tátog a fénylő homokban.
                            
                   Hvar, 2011 júliusa
Ladik Katalin (1942) József Attila-díjas költő,
képzőművész

Vers

Az istenek ideje vinnyogó halhatatlanság.
Az emberek ideje közönyös, süket alagút.
A prométheuszi idő az éjszakánként befalt gyönyör,
alagútban vinnyogó, szétrepedt máj.

Vers

az angyal kék hangját
a tenger fülében.
Elsüllyedt fájdalmak halkan felhasadnak,
ciprusok buknak némán hullámvölgybe,
a leanderből sötét lé fakad.

Vers

Jaj, nekem. Megidéztelek.
Ásványaidból fájdalmas emberi lét keletkezett.
Habzó sóban fürdeted gyermekem.
A pokol sója okád felém
rothadó, bűnös álmokat?

Vers

Égi jel, menny létrája,
a ház fölött fejsze lebeg.
Fényes szárnyaival verdes,
s a szivárványba költözik velem.

Vers

A felette elterülő liget fésüli haját,
fénygiliszták simítják kőpárnáját.
Rothadt kabátja gyengéden rám borul
a deszkák közötti fájdalmas sóhajokkal.
A túlvilági ragyogás lovai kitörnek tüdejéből,
és jaj, széttapossák égteste ligetét.

A létrát hűs fények suhintják, megdermedt zöldben jajongnak a fák. A kő a húsban terem, a ragyogás a kőben feszül. Megtanult halkulni mind, ki éggel teli s mindaz, mi bennük végtelen. Ladik Katalin (1942) József Attila-díjas költő, képzőművész.