Ismeretlen ismerős

A költők egy része, főként pedig a siker cirkuszához szoktatott közvélemény szerfelett fontosnak érzi a díjakat és a népszerűséget, némelyek mindent meg is tesznek érte. Pedig kevéske őszinteséggel, reálisan viszonyulva a helyzethez feltehetjük a kérdést: Magyarországon ugyan melyik élő költő országosan ismert? Vannak Kossuth-díjas szerzők, akiknek az átlagos honpolgár még a nevét sem hallotta; ha pedig mégis, akkor csak valamilyen politikai ügy, esetleg televíziós show-műsor vagy közéleti botrány kapcsán, és a név mellé egyetlen vers- vagy kötetcímet sem tud említeni. Így hát nem érdemes túlságosan vérmesen licitálnunk a hiúság vásárán, pokolba a cafrangokkal és a plecsnikkel…

Hősünk 1947 kora tavaszán született egy Fejér megyei nagyközségben, Soponyán, amely az évszázadok során számos kiváló férfiút ajándékozott a nemzetnek, elsősorban az egykori helyi földbirtokosok, a Zichy-család soraiból. (Testvére Káliz Sajtos József néven szintén költő.) Iskoláit helyben, majd Székesfehérvárott végezte, újságírást és energetikát tanult. Újságíróként hosszú évekig volt a Fejér Megyei Hírlap munkatársa, költőként pedig a Magyar Írószövetség tagja. Versei, írásai a hetvenes évektől jelentek meg rangos folyóiratokban, többek között az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Nagyvilág és a Vigilia hasábjain, illetve hat antológiában is szerepelt. Első önálló kötete viszont „csak” negyvenhat éves korában, 1993-ban jelent meg – azóta öt újabb könyvet tett le az asztalra. E művekben saját versei mellé szívesen illeszt műfordításokat, főként finn, lapp és észt költőktől. Ám versajánlásaiból kiviláglik, hogy mások: a lengyelek, a németek és az egykori Jugoszlávia népeinek irodalmára is érzékenyen figyel, vagyis európai összefüggésekben gondolkodik. Hatvanadik születésnapjára Át a mezőn címmel megjelent, stílszerűen hatvan válogatott költeményét tartalmazó kötetét lapozgatva hamar elénk tárul e sokszínűség. Munkásságáról megállapíthatjuk: a visszafogottság, a tömörítés igénye jellemzi. Kerüli a túlzásokat – megfigyeléseit, felismeréseit egyszerű, szinte tényrögzítő szövegekbe sűríti. Itt olvasható költeményei kapcsán érdemes megjegyeznünk: Saitos Lajos a hetvenes és nyolcvanas években az Új Ember vissza-visszatérő szerzője volt, majd két évtizedes szünet következett… Személyében tehát régi kedves ismerőst köszönthetünk. A hasáb alján szereplő két haiku pedig most készülő új művéből, a Haiku-naptárból való – háromszázhatvanhat haikut ír, a négyévente esedékes szökőnapra is gondolva, ez tehát egy verses öröknaptár lesz.
Fotó: Nagy István