Világosság – az első teremtmény

Virtuális világ épül folyamatosan, s átveszi a hatalmat a technikai civilizáció. Így sok minden megváltozik az észlelésben, az összefüggések felismerésében. Van ennek jó és rossz oldala. Például a mikroszkóp „feljavítja” a látást, ugyanakkor egyedivé is teheti.

Természetesen az érzékek „virtuális realitása” nem csupán a látásmezőre vonatkozik, de most maradjunk ennél. „A keresztény vallás(ok)ban a látás és a hallás a legfontosabb” – hangsúlyozza Barna Gábor professzor.

A barokk festő, Juan Antonio Escalante egyik képének azt a címet adta: A hit győzelme az érzékek felett. A hitet egy női alak személyesíti meg, s az öt érzékszerv megjelenítésére is hasonló figurákat választ a művész. Elgondolkodtató korreláció napjaink szemléletére, amely a hitet leginkább mellőzi vagy közömbösnek tartja. A bölcsesség is ebből következik, amelynek – Szent Hildegárd szavaival – három szárnya van: az egyik „a magasban száll, a földön izzad a másik, s mindenfelé röpül a harmadik”. Jobbik eset, ha az utóbbit lehet vonatkoztatni korunk gondolkodására, mert akkor még van esélye a látásnak, meglátásnak, belátásnak, amely képes kiigazítani.

Látás és fény szorosan összetartoznak – jelképesen is. A teremtmények között a világosság az első, melyet Isten jónak látott. Önálló létező, mert független az égitestek fényétől. A zsoltáros szerint Isten előtt jár, „ragyogása olyan, mint a napfény”. A Teremtő attribútuma, köntösként fogja körül. Az Újszövetségben az Atya és Krisztus köré sűrűsödik. Ez a sajátságos viszonyulás határozza meg a keresztény bölcsességet. Ha szent és profán összetartozásában a fénypontot ott határozzuk meg, ahonnan a teremtést értelmezhetjük, a szentség a fény által válik láthatóvá, és mindig Krisztus dicsőségét hirdeti. Mély értelme ennek a táborhegyi látomás, a színeváltozás: Jézus „arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér volt, mint a fény”.

A liturgia és a vallásos néprajz lélektükrében jelen lévő szimbólum a gyertya. A fiatal keresztény költő, néprajzkutató Iancu Laura az Érzékek és vallás című tanulmánykötetben írja a gyertyáról: „Nemcsak a transzcendencia, hanem az ember és az élet jelképe is… A szentelt gyertya az egyik legrégibb egyházi szentelmény… A látható, érezhető, tapintható gyertya fényt árasztó tulajdonsága miatt leginkább a látással van összefüggésben.” A nyugati kultúrában a nézés, látás, tudás fogalmak összefonódnak: „A látás ugyanis nem pusztán érzékelés, hanem egyfajta értelmezés is, ezáltal pedig valamennyi érzék közül a legszorosabban függ össze a megismeréssel.” Ez a hivatkozás a néprajzi és jelkép-kultúrában szorosan kötődik az idézett bibliai helyekhez.

Fila Béla a kegyelem beteljesedéséről szóló tanulmányában azt fejtegeti, hogy „a teológiában a Fény az eszkatologikus beteljesülés jelképe”. Érdemes idézni archaikus népi imaszövegeket is, amelyekben a Fényt az isteni Szó, az Ige helyettesíti. Vagyis Krisztus, akiről „fényteológiájában” János evangélista elmélyülten beszél…

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.