Világosság – az első teremtmény

Virtuális világ épül folyamatosan, s átveszi a hatalmat a technikai civilizáció. Így sok minden megváltozik az észlelésben, az összefüggések felismerésében. Van ennek jó és rossz oldala. Például a mikroszkóp „feljavítja” a látást, ugyanakkor egyedivé is teheti.

Természetesen az érzékek „virtuális realitása” nem csupán a látásmezőre vonatkozik, de most maradjunk ennél. „A keresztény vallás(ok)ban a látás és a hallás a legfontosabb” – hangsúlyozza Barna Gábor professzor.

A barokk festő, Juan Antonio Escalante egyik képének azt a címet adta: A hit győzelme az érzékek felett. A hitet egy női alak személyesíti meg, s az öt érzékszerv megjelenítésére is hasonló figurákat választ a művész. Elgondolkodtató korreláció napjaink szemléletére, amely a hitet leginkább mellőzi vagy közömbösnek tartja. A bölcsesség is ebből következik, amelynek – Szent Hildegárd szavaival – három szárnya van: az egyik „a magasban száll, a földön izzad a másik, s mindenfelé röpül a harmadik”. Jobbik eset, ha az utóbbit lehet vonatkoztatni korunk gondolkodására, mert akkor még van esélye a látásnak, meglátásnak, belátásnak, amely képes kiigazítani.

Látás és fény szorosan összetartoznak – jelképesen is. A teremtmények között a világosság az első, melyet Isten jónak látott. Önálló létező, mert független az égitestek fényétől. A zsoltáros szerint Isten előtt jár, „ragyogása olyan, mint a napfény”. A Teremtő attribútuma, köntösként fogja körül. Az Újszövetségben az Atya és Krisztus köré sűrűsödik. Ez a sajátságos viszonyulás határozza meg a keresztény bölcsességet. Ha szent és profán összetartozásában a fénypontot ott határozzuk meg, ahonnan a teremtést értelmezhetjük, a szentség a fény által válik láthatóvá, és mindig Krisztus dicsőségét hirdeti. Mély értelme ennek a táborhegyi látomás, a színeváltozás: Jézus „arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér volt, mint a fény”.

A liturgia és a vallásos néprajz lélektükrében jelen lévő szimbólum a gyertya. A fiatal keresztény költő, néprajzkutató Iancu Laura az Érzékek és vallás című tanulmánykötetben írja a gyertyáról: „Nemcsak a transzcendencia, hanem az ember és az élet jelképe is… A szentelt gyertya az egyik legrégibb egyházi szentelmény… A látható, érezhető, tapintható gyertya fényt árasztó tulajdonsága miatt leginkább a látással van összefüggésben.” A nyugati kultúrában a nézés, látás, tudás fogalmak összefonódnak: „A látás ugyanis nem pusztán érzékelés, hanem egyfajta értelmezés is, ezáltal pedig valamennyi érzék közül a legszorosabban függ össze a megismeréssel.” Ez a hivatkozás a néprajzi és jelkép-kultúrában szorosan kötődik az idézett bibliai helyekhez.

Fila Béla a kegyelem beteljesedéséről szóló tanulmányában azt fejtegeti, hogy „a teológiában a Fény az eszkatologikus beteljesülés jelképe”. Érdemes idézni archaikus népi imaszövegeket is, amelyekben a Fényt az isteni Szó, az Ige helyettesíti. Vagyis Krisztus, akiről „fényteológiájában” János evangélista elmélyülten beszél…