A Klauzál téri csarnok bejáratának közelében egy svájcisapkás férfi ül hokedlin. Előtte egy kockás plédre kiterítve mindenféle ócskaság és régiség: szakadozott kötésű könyvek, megsárgult levelek, szakadt játékfigurák, kitüntetések a szocialista múltból, használatból kivont régi pénzek. Amikor közelebb lépek, szemügyre venni a kínálatot, megakad a szemem egy celofánba tett papír húszforintoson.
Vannak olyan történelmi építmények, amelyeket nem lehet teljesen rekonstruálni, ugyanakkor mégis fontos feladat volna a megőrzésük, hiszen egyedülálló emlékeink. Ilyen a IV. század folyamán kiépített Csörszárok is, amelyet szeptember közepén kiemelten védetté nyilvánítottak, s ezzel hivatalosan is elismerték: „A lelőhely kivételes tudományos jelentőséggel bír, és nemzetközi, illetve országos szempontból is kiemelkedően fontos.”
A Csörsz-árok a Dunakanyar vidékétől indul, és végighalad az Alföld északi részén kelet felé, majd délre fordul, és az Al-Dunáig húzódik.
Gyakran visszatér a két nagy evangéliumi példázat: Az irgalmas szamaritánus meg A tékozló fiú. Főleg az utóbbi. Persze minden időszerű és „fönségesen” igaz, ami az Írásban olvasható, s a többször szürkének érzett mondatok rejtélyében szent költészet rejlik, mivel sugalmazott minden szó…
Nos, a tékozló. Hányszor veszi magára az utalást valaki; tőle függ, hiszen személyre szabott példabeszéd, mégis egyre inkább „társadalmi méretű” lesz, ahogyan halad a történelem ideje. A múlt századelő egyik kiválósága, a francia Léon Bloy egyik könyvében olvasni, hogy az erkölcs, a magatartás egyre jobban az ágostoni dimenzióval mérhető, vagyis bűntan helyett a szeretet mértékével: a bűn a szeretet fogyatékossága, amely a teljes embert érinti, tehát már létkérdés a polgári morálban is, ami hányszor farizeusi!
(akrosztikon)
Reményed őrizzen
Ég felé elvigyen
Kutassa fény titkát
Angyallá szédítsen
Aklunkban bő hely
Nomád a tavasz
Dél kondul körben
Rád süt a pipacs
Átlángol a szép
Sorsoddá sződd el
Claudel lelki örökségének ébresztése
A Szakrális Művészet Hete, majd a Belvárosi Művészeti Napok keretében mutatták be azt a darabot, amelyet Paul Claudel írásai nyomán Dóczy Péter színművész állított össze és rendezett. A neves művész rendhagyó meghívójával már lapunk szeptember 16-i számában bemutatta a „transzcendens dráma vezéregyéniségét”, Paul Claudelt: Költő a kegyelem árnyékában – Cantata hommage à Paul Claudel. Összeállításának címe és cikke is utal Szabó Ferenc SJ műfordítására, amely az Új Ember kiadónál jelent meg 2005-ben, Paul Claudel: Kantáta három hangra és más költemények címmel. Most Szabó Ferenc, Claudel életművének ismerője és fordítója vázolja a diplomataíró „megtéréseit” és lelki drámáját.
Egy kiállítás és a veszélyben lévő freskók
Az ő művészetével is úgy vagyunk, mint a nagysággal oly sokszor: amíg köztünk van, szinte észre sem vesszük, majd csak akkor figyelünk rá, utólag, amikor megnő az időben. Az 1990-ben elhunyt Kákonyi Asztrik ferences szerzetes, képzőművész életének 67 esztendejében 67 templomban, kápolnában és kolostorban alkotott az ars sacra, a szent művészet szellemében. Temetésén hangzott el: „Meghalt korunk nagy Fra Angelicója, aki egész életében harcolt a giccs ellen a művésziért, a giccs ellen, mely földi szintre akarja leszállítani a mennyeit…” Ez a mondat rövid összefoglalása lehetne Asztrik atya művészi hitvallásának. Művésziért a giccs ellen, mennyeiért az e világi ellen – hangsúlyozta Hidász Ferenc atya, Kákonyi Asztrik művészetének kiváló kutatója és ápolója szeptember 25-én Esztergomban, a ferences egyházművész kiállításának megnyitóján.
Véget ért a Miskolci Jameson CineFest
Szeptember 14. és 23. között rendezték meg Miskolcon kilencedik alkalommal a Jameson Nemzetközi Filmfesztivált. A hatszázhuszonnégy akkreditált vendég, a mintegy száz újságíró és a közel tizenötezer néző részvétele azt jelezte, hogy a korábbi évekhez viszonyítva jelentős előrelépés történt a szakmai közösségek elérése és a közönségszervezés terén is. A névadó whiskygyártó, Miskolc város vezetése, a térség parlamenti képviselője vagy épp az Emberi Erőforrások Minisztériuma a maga módján idén is segítette a filmszemlét Miskolcra álmodók terveinek teljesülését. Bíró Tibor, a fesztivál ötletgazdája és fáradhatatlan igazgatója, valamint kiváló csapata, Madaras Péter, Csákvári Géza, Muszatics Péter és segítőik lankadatlan lelkesedéssel hozzák létre, lehelik életre és bonyolítják le évről évre Magyarország legnagyobb filmszemléjét.
A képes sajtó Magyarországon, 1780–1880
„Fogj egy sétapálcát, és légy vidám” – Fényes Szabolcs egykori slágere jutott eszembe, amikor megláttam a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán egy régi szerkesztőségi íróasztalt, rajta néhány gyertyalámpát, cizellált papírvágó kést és néhány finom fából faragott sétapálcát a fogashoz támasztva. A látogató szeme előtt egy letűnt világ kel új életre, amelyben még „minden szép volt”, ahol még számított a minőség, ahol nem kellett rohanni. Akkoriban másképp mérték az időt… Az ember mintha egy jókedvű vásári forgatagba került volna, úgy elevenednek meg a XIX. század gazdag ornamentikával díszített, fa- és rézmetszetes, litografált sajtótermékei. Manapság, amikor vizuális robbanásról beszélnek, és képek milliói zúdulnak ránk válogatás nélkül a világhálón és a televízión keresztül, azt gondolhatnánk, hogy a sok kép csak a fejlett digitális korszak sajátossága.