Keresztény kockázat

Nem elég csupán a törvény látszatos betartása. Az őszinteség, az önmagunkkal szembenézés bátorsága dönti el, hányadán állunk Isten előtt.
A napokban (sokadszor) elolvastam a múlt század máig egyedülálló, rejtélyes költőjének, Rainer Maria Rilkének egyik alapversét, amelynek címe: A tékozló fiú kivonulása. Kulcsversnek is tartják, főleg a rilkei talányosság, érzékenység zseniális kifejezésének. Az is: zseniális. Mitől? Maga az élet jelentkezik benne, amit sokszor elherdált érthetetlen nyugtalansággal „orvosolunk”, és a mindig jobb reményében nemegyszer megvetünk.


Azért írom többes szám első személyben, mert olykor észre sem vesszük, hogy úgy gondolkodunk, ahogyan a költő megfogalmazta: Most menni kell mindattól, ami kúsza…/ Bizonytalanba, messzi, forró tájra, mely nem honunk, /s mit tetteinknek hátterébe bamba / kulisszaként, kertként, falként tolunk; / csak el! S mi hajt? Alkat, ösztönös éhség, / türelmetlenség, homályos reménység, /értetlen s meg nem értett mámorunk: / Ezek kockáztatják, s talán hiába, / a meglevőt a puszta semmiért: /egyedül halni meg, nem tudva, mért…

A meghökkentő a befejező sor: Ez volna hát az új élet nyitánya?

Szemrebbenés nélkül kimondom: ez, Rilke a lényeg közepébe talált, kereszténységünk kockázatának centrumába, ahonnan a felix culpa – a boldog bűn indít újrakezdésre. Ez bizony az irgalom magas erénye, melyet csak Isten érthet, s ami pontosan a szeretet és bűn összefüggésében létünk etikai értelmezése.

Ki nem tékozló? Ki nem érti meg a fenti felsorolást, ha menekülni akar? Hűségünk nem az elfutás, gyávaságból, kényelemből, hanem a megmaradás, amint a Tanítás tartja, mégis elkerülhetetlen ez a hűtlenség is. Nevezzük boldognak? Nevezhetjük. Persze nem arról van szó, hogy módszeresen, jól kieszelve vegyük fel a tékozló gúnyáját, azonban többször ránk kerülhet, vagy ránk dobják, s csak később vesszük észre.

Új élet. Sokszor előfordul a bibliai szótárban, s tulajdonképpen mindig meghatározó. Ezért nem ítélhetünk, hiszen valamennyi bukás, bűn is lehetőség, ajtó az újrakezdésre. Nyugtalanságunk, akár Istent kereső tévelygésünk (mennyit kell téblábolni, amíg megtaláljuk) teremhet bűnt? Igen. De abban megállni nem szabad.

Babits Ádáz kutyája a Gazdához tér vissza, akit sokszor nem ért, de sejti, érzi, kicsoda.

A tékozló fiú távozása az örök visszatérés reményével éltet.