Közelkép

Beszélgetés Kunszabó Zoltánnal pünkösd valóságáról

Az állandó diakónus az Esztergom–budapesti főegyházmegyében szolgál, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség alapító vezetője. Az Új Ember hasábjain megjelent cikksorozata a közelmúltban látott napvilágot könyv formában Az új evangelizáció útjai címmel.

‒ A mai ember számára hogyan lehetne közelebb hozni a Szentlélek fogalmát? – de máris kijavítom magam: hiszen nagyon is megtapasztalható valóságról van szó. Igaz, a Szentháromság fölfogása sok ember számára nehézséget jelent. Az Atyát még könnyebb elképzelni, a Fiú, Jézus Krisztus áll legközelebb – képileg is – a mi valóságunkhoz, de mit mondhatunk a harmadik személyről, a Szentlélekről?

– Amikor valaki belép egy könyváruházba, feltűnő helyen ezoterikus könyvek sokaságával találkozik. Ezek mind arról szólnak, hogyan lehetne szellemi módon átlényegülni, szellemi segítséggel magasabb létsíkra emelkedni. Bár ezek a könyvek kifejezetten rossz megoldásokat ajánlanak, mégis kifejezik a korigényt. Az ember ugyanis fogékony arra, sőt, reményét veti abba, hogy egy láthatatlan, mégis valóságos, nála magasabb rendű erővel kerüljön kapcsolatba. Mi, keresztények azt mondjuk a keleti egyházatyák nyomán: a Krisztustól való új életben lehetséges az átistenülés – a magasabb létsíkra emelkedés – a Szentlélek által, és elérhető bárki számára. Ez áthatja az emberi létezés egészét. A keresztény lelkiség kincsestára megnyitja előttünk ezt az utat.
Amikor azt mondom: ostobának érzem magam, képtelen vagyok eligazodni a világ dolgaiban, nem látom át az összefüggéseket, akkor a bölcsesség Lelkére van szükségem. Máskor, ha szomorú vagyok, depresszió kerülget, képtelen vagyok összeszedni magam, világos, hogy a vigasztaló Lélek felé fordulok, megint máskor a szeretet Lelkét igénylem.

Az Újszövetség kifejti: a Szentlélek a teljes életet közvetíti, az isteni életet, amelybe bekapcsolódhatunk. Ettől kellene hogy hangos legyen a város: igenis lehetséges fölemelkedni! Ha forradalmat, megújulást szeretnék az életemben – mindez lehetséges a Szentlélek által.

A párbeszéd legnemesebb formája mindig új feladatot, elhatározást, hitet kíván. Újra és újra úgy érezzük, hogy nem tudunk imádkozni. Talán azért, mert „kinőttük” korábbi imamódunkat, de legalábbis jobban, személyesebben szeretnénk Istenhez szólni, esetleg kérdeznénk őt, vitába szállnánk vele.
A tárgyalás, a kompromisszumkeresés, egymás álláspontjának megismerése nélkülözhetetlen, de csak „köztünk marad”, nem emelkedik fel magasabb szintre. Nemcsak a politikusok módszere ez, mindnyájunknak meg kell tanulnunk, különben egymásnak esünk.

Beszélgetés Csóka János pálos tartományfőnökkel a természetfölötti tapasztalat és a józan ész összecsengéséről

A magyar pálos rendtartományban húsz szerzetes él, kolostoraik öt helyen találhatók: Pécsett, itt működik a tartományi központ, Budapesten, a Gellért-hegyen, Márianosztrán, Pálosszentkúton és az idei évtől az erdélyi Hargitafürdőn. Bátor Botond tartományfőnöki idejének lejárta után a közösség Csóka János atyát választotta meg vezetőnek a következő három évre. János atya június 1-jével vette át hivatalát. A negyvenéves szerzetes 1974-ben Salgótarjánban született, orvos-gyógyszerész szülők gyermekeként. Tizenegy éves korában költözött a család Budapestre. János atyával folytatott beszélgetésünket életútjának alakulásával kezdtük.

– Az általános iskolai tanulmányait már Budán, a Szent Imre városban fejezte be.

– Szüleimmel és két testvéremmel a Karolina úti kápolnába jártunk vasárnaponként, ahol Györgydeák Márton, illetve Sárvári Ferenc szolgált abban az időben. Az Érem utcai Dolgozók Gimnáziumának nappali tagozatán végeztem középfokú tanulmányaimat. Ennek az iskolának volt egy nagy előnye: alacsonyabb átlaggal is fölvették a diákokat. Nem számítottam ugyanis jó tanulónak.

Szomorúan időszerű könyv jelent meg a ferences atyák jóvoltából a közelmúltban. Hiszen naponta halljuk a híreket Ukrajna mai kálváriájáról, az immár az ország létét fenyegető belső harcokról. Ez a könyv az ukrán nép XX. századi szenvedéseiről szól, a kommunista diktatúra hazai emlékeinknél sokkal keményebb évtizedeiről, az istentagadó hatalom kettős, nemzeti és vallási elnyomásának történetéről.

„Hagyd a politikát, építkezz”… Bárcsak ma is megszívlelnénk Móricz Zsigmond hajdani, a Kelet Népe című folyóiratban közzétett programadó mondatát. Mert van ám izgalmasabb és éltetőbb foglalatosság, mint közpénzen, fő műsoridőben egymást mardosó, roggyant vagy épp túlmozgásos pártpolitikusok terméketlen magánszámaira pazarolni az időnket, az ilyen-olyan oldali csatlós sajtó szellemi leépítő tevékenységétől kísérve.

Egy nép vagy nemzet lelki egészségének egyik fokmérője, hogy mennyire tartja elevenen a közösségében termett pozitív példák emlékét. Nem bús-borongós múltba révedésről vagy az agyonkozmetikázott mesetörténelem világáról van itt szó, hanem olyan kezdeményezésekről, amelyek a valóság terheivel és akadályaival számoló, de ezek ellenére is cselekedni kész, értékeikkel tisztában lévő, a szabadságuk mellett felelősségtudatukkal is élő embereknek köszönhetők. Merítsünk most az egyébként inkább pusztító XX. században is felfakadt tiszta források egyikéből.

Az európai parlamenti választáson részt vevők száma csaknem minden országban fokozatosan csökken. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen az Európai Unió politikájában ugyanúgy a gazdasági kérdések kerültek előtérbe, mint az átlagember gondolkodásában. Márpedig ki volna elégedett mégannyi brüsszeli átutalással? Nincs az a pénz, amelynél többre ne vágyna az ember.

Határtalanul

Ezzel a mottóval és a Határtalanul program jelentős anyagi támogatásával hetvenhat diákját vitte el egyhetes erdélyi körútra a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola. Május 12-én hajnalban indultak két busszal, nyolc kísérő nevelővel, és péntek éjjel a Jóisten áldásával, épségben érkeztek haza.
– Egyházi iskola lévén már a program összeállításánál is tudatosan törekedtünk arra – számol be Gévai Imre, a kirándulás szervezője –, hogy ne csak turistalátványosságokat és történelmi emlékhelyeket keressünk fel utunk során, de az erdélyi katolikusság fontos központjait is: így jártunk Csíksomlyón, Kolozsváron a Szent Mihály-templomban és Máriaradnán is, de imádkoztunk a Szent Anna-tó és a parajdi sóbánya kápolnájánál is.