Közelkép

Az egyiptomi obeliszk tengelyében, a bazilika főkapuja előtti emelvényen ül. A kivetítőkön közelről látjuk az arcát. Ferenc pápa az idősek finoman fátyolos hangján, lassan, nyugodt tempóban olvassa fel a szerdai általános kihallgatásra szánt katekézisét. A szent három napról, húsvétról, a csendről, az irgalom nagy misztériumáról szól, Isten mindannyiunkat számon tartó végtelen szeretetéről. Különös, anakronisztikusnak tűnő, már-már intim ez a jelenet. Változatlanságot, folytonosságot, stabilitást tükröz, ahogy az egyházfő ezreket tanít a vatikáni kolonnádok ölelésében, egy nyüzsgő világváros közepén.

Gazdag családdal találkoztam. A leggazdagabbal. Vagyonuk: tíz gyermek. Egyenes úton járnak, hogy bármikor kitérhessenek a rossz elől. Keresztény dimenzióban élnek, manapság „különleges” emberek. Ők a Haraszti család. Jól értelmezik az ágostoni szavakat: „Magadnak – magadhoz teremtettél minket (Uram), és szívünk nyugtalan, míg meg nem nyugszik tebenned.” Ekként fordítható az ismert latin mondat, mely a hit nyugtalanságát jelzi: az őszinteséget és azt a spontaneitást, amely az élet isteni adománya, sohasem öncélú életé, mivel a Teremtő figyel.

Bobek Tamás, avagy Spagi atya gondolatai a „cowboy-létről” – Izgatottan ülök a vonaton. Csak el ne tévesszem, hol kell leszállnom, s nehogy véletlenül továbbmenjek. „Tessék mondani, Kiskőrös következik?” – kérdezem a mellettem ülő bácsit, s így történik, hogy jó helyen szállok le. Vajon megismerjük egymást? – merül fel bennem a következő gondolat, s mihelyt meglátom, rájövök, hogy nehezen téveszthettem volna össze bárkivel. Bobek Tamás vagyok, Spagi atya – mutatkozik be beszélgetőtársam, egy közel két méter magas, szakállas férfi, bőrdzsekiben, a papi civil fölött AC/DC-s pulcsiban. A Fröccs nevű kávézóban ülünk le, és órákig beszélgetünk. Spagi atya a Bács-Kiskun megyei, Kiskőröshöz közeli Kecel város káplánja, öt éve szentelték pappá, s már évek óta a KözösPont ökumenikus fesztiválmisszió katolikus spirituálisa. Hitről, hivatásról, „cowboyságról” kérdezem.

„Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz” – idézi János evangéliumának sorait Szepsy István mádi borász, a legendás aszú, a szamorodni és a tokaji száraz borok világszínvonalú újraértelmezője. A mádi mester megfogalmazása szerint „szeretet alapú” borászatot művel. Vallja: a szőlőtő és a szőlővessző, az ember és a természet, a borász hite és gondolkodása nem választható el az általa készített boroktól. Szepsy István mindig is a maga útját járta. Ennek köszönhetően pincészete ma százhektárnyi birtokon, ötvenkilenc hektár szőlőterület négyszáz parcelláján állítja elő a világ élvonalába tartozó csúcsborokat. Először arról kérdeztem, miként valósítható meg, hogy a mennyiségi termelés helyett a minőségi munka kerüljön előtérbe.

A böjti szelek és az egyre melengetőbb napsütés előcsalogatja a vizet a hó és a jég fogságából, hogy aztán vidáman csörgedezve fusson ki a földekre, virágba borítva erdőt, mezőt. Persze van más olvasata is gyönyörű népdalunk első sorának – ­Tavaszi szél vizet áraszt –, hiszen ezekben a napokban is közel százezer hektár földet borít a belvíz. Éppen tizenöt éve, 2001. március 6-án volt a tarpai gátszakadás, amikor a Tisza áttörte a gátját, és elöntötte a beregi sík nagy részét.

Feledhetetlen színpadi és filmszerepek sokasága van mögötte. A negatív figurák bőrébe épp­olyan vehemenciával, szakmai tudással és alázattal bújik bele, mint ahogyan a szerethető hősökébe. Vallja, nem az általa alakított szerep, hanem a darab egésze, mondanivalója a fontos. Ez utóbbit illetően azonban nem ismer pardont. Szavait idézve: ha egy mű nem az igazságkeresés fényében készül, akkor abban nem vesz részt. Keresztény emberként él, játszik, alkot, tanít. Eperjes Károllyal pályáról, örömökről, keresztekről, feladatokról és a nagyböjti várakozás reménységéről beszélgettünk.

Pilinszky János azonos című versében ebben az egyetlen szóban foglal össze minden új kezdetet, legyen az újrakezdés vagy megújulás. A felnőtt álma, hogy újra kisgyerek legyen. Hogy merjen újra álmodni. A költővel egyetértve tudom, hogy álmodni csak együtt jó, úgy, ha az embernek társai vannak. Együtt szeretnénk olyanokká válni, akik nem legyőzni, felhasználni akarnak másokat, csupán együtt lenni, és együtt kérni bebocsátást.