Aki bő termést hoz – Beszélgetés Szepsy István mádi borásszal
Fotó: Fábián Attila (képgaléria)

 

– Eltökélt a márkaépítkezésünk, minden mást ennek rendelünk alá. A birtok egy részén már a történelmi időkben is híres borokat készítettek a legbefolyásosabb termelők. Mi megtartottuk az öreg tőkéket: negyven év fölött egy szőlőtőke már „jó karban van”, hatvan-nyolcvan évesen pedig „bölcsnek” mondható. Kevés az új telepítésű szőlőnk, inkább még a bozótosból is kivágtuk a jó, öreg tőkéket. 1992-ben egyfajta korszakváltáshoz érkeztünk el. Azóta a minőséget minden körülmények között előtérbe helyezzük a mennyiséggel szemben: ha kell, akár a fürtök nyolcvan százalékát is eltávolítjuk a tőkéről a jó termés érdekében. A nem megfelelő minőségű termést vagy le sem szüreteljük, vagy olcsóbban értékesítjük, illetve szelektálunk az egyes évjáratok között. Mindez természetesen hatással van az anyagi helyzetünkre, az életszínvonalunk alakulására is. A szellemiségünk megőrzését fontosabbnak tartjuk a materiális javak gyarapításánál, s ezzel párhuzamosan gazdagodik, mélyül a lelki és szellemi életünk is.  A minőségelvű gondolkodás azt is jelenti, hogy egyre mélyebb összhangot tudunk teremteni a természettel, a teremtett anyagi világgal. Erre alapozzuk a „marketingünket” is. A borászatban megnyilvánuló gondolkodásmódunk az egész családra kihat, a gyerekeink is e szerint nevelkedtek.

A Szepsy aszú a világ csúcsborai közé tartozik. Ha a természeti körülmények, a szakértelem és a megfelelő emberi hozzáállás is adott, vajon miért nem sikerül a tájegység valamennyi pincészetében csúcsminőségű borokat előállítani?
– Általánosságban elmondható, hogy igen alacsony a magyar emberek önbecsülése, önértékelése. Pedig a kiváló édes borok termelésének hagyománya a legrégebbi időkre nyúlik vissza hazánkban. Valamiért beleivódott a magyarok tudatába: amink van, az nem értékes. Mi magunk sem vagyunk azok. Ezt a „merjünk kicsik lenni” gondolkodásmódot a mai napig is tapasztalhatjuk a társadalomban. Jómagam ehelyett inkább mindig a magam kijelölte csapáson jártam.

Miközben a Bekecs-dűlőn jártunk, arról mesélt: a Nemzeti Múzeum gyűjteményében található a mádi úrvacsorai kupa, amelyen egy, Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből vett idézet áll: „Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.” Azaz: „Nem azé, akinek akaratja vagyon, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” A gondviselésben való bizakodáson túl vajon mit tehet a borász annak érdekében, hogy az aszú valóban jó legyen?
– A talajban található kőzetek rendkívül fontosak az aszúsodás szempontjából. A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet térképe szerint ezen a borvidéken hatvanhárom féle kőzet található, illetve ezek variációi. Van néhány alaptípus, mint például a dácit, félperlit, perlit, horzsakő, andezit és lávaandezit, illetve különböző tufák, fosszíliák, kvarcok. Fúrásokat végeztünk a környéken, és kiderült: a szőlőgyökerek húsz különböző kőzetrétegen haladnak keresztül a talajban. A jó aszúhoz ezenkívül szükséges még az is, hogy a szőlőszemek önállóan, egymástól bizonyos távolságra helyezkedjenek el a fürtön. Így magas lesz a gyümölcs beltartalma, és a botrytis sem fog a növényen, vagy csak alig. Ettől lesz jól iható a belőle készült bor: a szájban letisztul az édesség érzete, és száraz marad a korty vége. Úgy tapasztaltam, hogy a világ édes borai közül az emberek az aszút isszák a legszívesebben. Ez az, amelyet a legszívesebben fogyasztanak. Ennek ellenére nem állunk jól az aszú marketingjével, mert az édes borokat lejáratták hazánkban. Aszút sokféleképpen lehet előállítani. Eddig mi is három alapfajtából dolgoztunk: a furmintot kiegészítettük a hárslevelűvel és a muskotállyal. A csúcsaszú viszont csak­is egyetlen fajtából, furmintból készülhet. Huszonöt év telt el, mire rájöttünk erre.

DSCF0138A látogatói azt mondják, messziről látszik, hogy mely parcellák tartoznak a Szepsy-birtokhoz, és melyek nem…
– Mint minden teremtmény, így az ásványok is „élnek”. A kőzetekben és a növényekben egyaránt jelen van bizonyos rezgés és sugárzás. Ezek a létezők is keresik az emberrel való együttműködés lehetőségét. Ugyanez megfigyelhető – sőt mérhető – a szobanövények és a kisállatok esetében is. Az emberrel való közvetlen kontaktus egészen más minőséget hoz létre az élet minden területén. Eleinte semmit sem tudtunk erről a bortermő területről. Tizenöt évvel ezelőtt engem úgy kellett rábeszélni az első parcellára, pedig ma ez a világ egyik legkeresettebb szőlőtermő helye. Az Úrágya-hegy például az egyik legjobb kisugárzású termőhelyünk. Ahogy a neve is mutatja: télen és nyáron egyaránt itt nyugszik le a nap. E terület másik előnye, hogy nagyon régóta műveli emberi kéz, ami szintén előnyére válik a termésnek. A munka tulajdonképpen a láthatóvá vált szeretet egy formája.

Hogyan látja: elismerik a munkáját vagy – ha úgy tetszik – a „láthatóvá vált szeretetét”?
– Az évek során fokozatosan leváltam a nagyvállalatokról, a kereskedőkről, a szövetkezetekről, az újságírókról, és egyre önállóbb lettem. Rég­óta hiányzik belőlem a versenyszellem, nem akarom azt sugallni, hogy többek vagy jobbak lennénk bárkinél. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Tokaj a teremtésnek egy olyan szeglete, amelyet teljes szépségében illik gondozni és továbbalakítani. Az ember azért él a földön, hogy a Teremtőtől kapott világot továbbértelmezze és alakítsa. De a változás csak lépcsőről lépcsőre, kőről kőre mehet végbe. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az útkeresésünk során merjünk hallgatni az érzéseinkre, és mindezt tudatosan tegyük.

Miért látta szükségesnek, hogy megváljon egy-egy befektetőtől? Hiszen az üzleti érdekei nyilvánvalóan nem ezt diktálták…
– Erről a kérdésről egy megtörtént eset jut az eszembe. Egy alkalommal érkezett hozzám egy üzletember, akit körbevezettem a birtokon. Egy madárcsicsergésben, vörös fényekben és virágillatban úszó júniusi hajnalon felvittem a Liliom-tetőre, hogy megmutassam neki a napfelkeltét. Miközben ott álldogáltunk a dombtetőn, érezhető volt a tanácstalansága. Kis idő elteltével aztán megkérdezte: tulajdonképpen miért jöttünk ide? Ebből a kérdésből rögtön megértettem: a továbbiakban nincs értelme közösen gondolkodnunk. A multikulturális világ erősen rátelepedett a mádi vidékre is. Ha sikeresek akarunk maradni anyagi értelemben, akkor megélhetést kell biztosítanunk az itt élő embereknek. Sajnos ezen a téren még nem vagyunk elég erősek. Negyven embernek adunk munkát, a családtagokat is beleértve. Az aktív korúak alkalmazottként dolgoznak, a kisgépeket helyi kisvállalkozóktól béreljük, és az idősebb őstermelők nemzedékéhez tartozók közül is foglalkoztatunk néhányat. Minden pénzt, amit meg tudtunk spórolni, a területek gyarapítására és a szőlő megújítására fordítunk. Így jött létre a Szepsy-nagybirtok, amely kisüzemi megoldásokat alkalmaz. A szokásos marketinggel nem élünk: nem foglalkozunk turizmussal, nem szerepelünk a borkiállításokon, és borvacsorákon sem veszünk részt. Ehelyett inkább szakmai oldalról igyekszünk bemutatni a környezetünket: a termőhelyek sajátosságait, a különféle szőlőfajtákkal való bánásmódokat. Ennek aztán híre ment azok körében, akik érzékenyek a minőségi különbségekre. A gondolkodásmódunk és a munkánk a borunkon keresztül képes megérinteni embereket.

Nyilván egyetért azzal a gondolattal, hogy az élet valamennyi területén a „minőségre érzékenyen” kellene működnünk, nem pedig a mennyiség bűvöletében élnünk.
– Valóban így lenne helyes. Nem véletlenül mondjuk a miatyánkban, hogy „jöjjön el a te országod (…), amint a mennyben, úgy a földön is”. Ez ugyanis éppen erről szól. A minőségre törekvés azonban nem szabad, hogy a másik ember rovására történjen. Ami haszon képződik nálunk, azt minden évben szinte teljesen elosztjuk a dolgozóink között. Együtt élünk azokkal, akikkel együtt dolgozunk, és a családunk is egyben maradt, ami nagy öröm számomra. Ettől féltem a legjobban.

Mitől? Hogy rámegy a munkára a család?
– Nem. Attól, hogy a hivatás iránti erős elkötelezettségem korlátozza majd a gyerekeink önállóságát. Másképp fogalmazva: attól tartottam, hogy „sok vagyok”. De talán mondhatom, hogy nem így történt. Annak ellenére, hogy mindannyian különböző személyiségek vagyunk, jól tudunk együtt élni és dolgozni. Ehhez persze szükség van arra is, hogy megelégedjünk egy bizonyos anyagi színvonallal. És akkor is szeretnünk kell egymást, ha a másik nem úgy vélekedik valamiről, ahogyan mi.

Mit vár az idei évtől?
– Elképesztően jó minőséget. Ahogyan korábban említettem, a csúcsminőségű aszú csak furmintból készülhet, egy csúcstermőhely kis parcellájának terméséből. A száraz boroknál elhagyjuk a hárslevelűt, és 2015 óta újra használunk fajélesztőt és élesztő tápanyagot. A jó bornak hordoznia kell mindazon adottságokat és lehetőségeket, amelyeket a termőhelye kínál. Az utóbbi időben már másképpen politizálunk a termékeinkkel a világ azon országaiban, ahol jelen vagyunk. Nem a borainkat próbáljuk megismertetni, hanem a munkánkat, és azokat az eljárásokat, amelyekkel létrehoztuk a termékeinket. Az elmúlt hét évben számos sikertelenséggel is szembe kellett néznünk, mert a szélsőséges időjárás miatt több elhatározásunkat nem tudtuk megvalósítani.

Beszélgetésünk közben egy kecses formájú üvegdugót vett le egy palack Szent Tamás furmintról. Az üvegdugó is egyike a pincészetük forradalmi megoldásainak?
– Az újításnak egyszerű oka van: a parafa dugót nem tartottuk megfelelőnek. A termelői közösségben vannak, akik irigylik, amit csinálunk. Egy idő után rájöttem, valószínűleg azért, mert látják, hogy sok tekintetben újszerűen gondolkodunk, és merünk az érzéseinkre hagyatkozni. Ezt a mai világban bátorságként értelmezik. Én úgy gondolom, az új megoldások vállalása, a változás maga a fejlődés záloga. Vannak, akik félnek, mi lesz, ha mégsem jön be a változtatás. Pedig ez is ugyanolyan, mint a parafa dugóból lett üvegdugó esete: amikor döntöttünk, és elkészíttettük az első üvegdugót, nem tudtuk biztosan, hogy működik-e majd. Csak azt tudtuk, hogy itt volt az ideje a változásnak.

DSCF1012Már egyetlen korty Szepsyből is érezhető, hogy itt nem csupán az ízek harmóniájáról van szó. Bizonyos „lelki tartalmakat” is hordoz ez a bor. Ehhez vélhetően nagyon fegyelmezett és kiegyensúlyozott fizikai teljesítményre van szükség.
– A „lelki tartalmaknak” mindenben jelen kellene lenniük, hiszen voltaképpen ez minden emberi tevékenység lényege. A napot – évszaktól függően – három és öt óra között kezdjük. Mire a fiam és a vőm megérkeznek, addigra én elkészítem a teát, és elindítjuk a munkát. Napközben igyekszem minél több helyszínre eljutni, hogy lássam, megfelelően zajlanak-e a folyamatok. Együtt ebédelünk, aztán fogadom a dél­utáni vendégeket. Este általában olvasok vagy meccset nézek. A borászat és a foci bizonyos szempontból hasonlítanak egymásra: mindkettőben el kell érni a kitűzött célt – megnyerni a meccset, illetve létrehozni a csúcsminőségű bort.

Véleménye szerint a hitelesség megőrzése egy gazdasági jellegű tevékenység esetében tekinthető egyfajta missziónak?
– Tulajdonképpen minden tevékenység egyfajta misszió. Amikor az ember megvallja, hogyan érez és gondolkodik, az erősíti a hitét. A másik embernek gondolatokat nem lehet átadni, ellenben példát mutatni lehet és kell is. Látszólag mi is kapitalisták vagyunk, üzletemberek, munkáltatók. De soha nem kötöttem üzletet hátsó gondolatokkal és közös döntés nélkül. Egy kereskedéshez – ahogy a másik emberhez is – csak félelem nélkül lehet közelíteni. Ennek gyakorlása pedig valóban nevezhető akár missziónak is.

Mit ért sikerességen?
– A magam számára a sikert a tudatosságom fejlesztésével tudom elérni. Ám a sikerességhez nélkülözhetetlen az is, hogy a környezetemben élő emberek jó kedvvel élhessenek, családot alapíthassanak, és ne kelljen külföldön keresniük a boldogulásukat. Olyan körülményeket kellene teremtenünk, hogy a munkavállalók ne igyekezzenek vissza például egy írországi kocsmába pohármosónak. Ezen a területen sem tudunk másképp előrejutni, csak ha nem azt mondjuk és tesszük, amit vélhetően elvárnak tőlünk, hanem azt, amiről úgy hisszük, hogy igaz.

A mádi kelyhen szereplő Szent Pál-i idézetet Ottlik Géza is beleszőtte az Iskola a határon című regényébe. A katonai alreáliskola történetét Ottlik többek közt egy olyan mondattal zárja, amely nagyon illik Szepsy István munkájára és gondolkodására is: „A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig.”