Az újpogányságról tartott előadást december elején Szegeden, a ferences rendházban Povedák István néprajzos és Szilágyi Tamás valláskutató. Az aktuális téma – a püspökkari körlevél és az általa kiváltott, olykor heves reakciók miatt is – nagyszámú közönséget vonzott.
„Hány hadosztálya van a pápának?” – tette fel a gondolkodására jellemző kérdést a XX. század egyik tömeggyilkos diktátora, Sztálin, amikor a pápa nemzetközi tekintélyéről esett szó. Halála után harminchat évvel, 1989. december 1-jén első ízben jelentkezett pápai kihallgatásra egyik utóda, Mihail Gorbacsov szovjet pártvezér.
A szervező lelkész – László atyát, Lipp Lászlót személyesen 1999 szeptemberében ismertem meg, amikor feleségemmel részt vettünk egy általa szervezett és vezetett szentföldi zarándokúton. Ez a zarándokút azóta is felejthetetlen élmény, amely nem kis mértékben László atya kiváló szervező és igazi lelkészi tevékenységének köszönhető. Úgy szoktam emlegetni ezt az utat, hogy akkor és ott a Bibliában jártam – az egész csoportban én voltam az egyetlen nem római katolikus vallású.
Tegyük a szívünkre kezünket: képesek vagyunk-e tartósan a jelenben lenni? Megélni a pillanatot, teljes odaadással tenni, amit éppen teszünk, teljes mélységében átérezni, amit éppen érzünk, teljes figyelmünkkel fordulni a másik ember felé, és tudatosan Isten szerető jelenlétébe helyezni életünk momentumait – egyiket a másik után.
A betlehemezés hazánkban többszereplős, népszerű és elterjedt karácsonyi dramatikus játék, amely valaha iskolai előadás céljára készült. A játék egyik főszereplője csaknem mindenütt a süket öreg pásztor, akinek tréfás félreértései a humor – néhol a vaskos humor – forrását képezik. Vagyis bőven van nevetés, amelyről így „tudósít” az egyik szöveg:
Igen sokszor átérezzük, mennyire telített állapot a várakozás. Napokkal előbb megkezdődik a takarítás, pedig a várt vendégek még sehol sincsenek. A gondos háziasszony számba veszi a készítendőket, feljegyzi a teendőket, bevásárolni küldi férjét, s ahogy közeledik az óra, mindenki furcsa izgalmat érez. Nem félelem ez, sokkal inkább a beteljesedésére váró szeretet melege.
Az unokáimnak végre megadhatom azt, amit a gyermekeimnek nem tudtam! Ugyanis amikor ők voltak kicsik, hiába kerestem olyan kiadványt, amelyben nem nyomtatott betűk, hanem kézírással készített szövegek vannak. A napokban találtam rá Az én kedvencemre, amely az Új Ember Kiadó egyik legújabb kiadványa gyerekeknek. Munkafüzetnek is nevezhetnénk, de annál sokkal több, hiszen apró történeteivel az emberibb és lelkibb emberré válásra is ösztönöz. Azokba az élethelyzetekbe enged bepillantást, amelyekkel a gyerekek nap mint nap találkoznak a családban, az óvodában, az iskolában vagy a templomi, plébániai közösségben.
Van, aki szerint az öröm a legfontosabb az életünkben. Nem érdemes élni, ha nincs minden napunkban valami, aminek örülni lehet. Mások szerint az öröm olyan, mint egy kedves ajándék, egy figyelmesség, amit megköszönünk, de ha nem kapjuk meg, az sem baj. Nincs rosszabb, mint örömöket kergetni. Lehetek elégedett, sőt boldog úgy is, ha éppen nem érnek vidám élmények, és ha mégis, akkor persze örülök, de nem szabad hozzá ragaszkodni.