Akkor még Moszkvának nem volt diplomáciai kapcsolata a Vatikánnal. A szovjet kommunista hatalom hét évtizeden át kegyetlen erőszakkal üldözte a vallást és az egyházakat, a katolikus papokat és hívőket is. Most pedig a kommunista pártvezér tisztelettel köszöntötte a pápát, aki pedig most sem rendelkezett egyetlen hadosztállyal sem, de nyíltan rokonszenvezett a lengyel Szolidaritás szakszervezettel, és számos történész szerint sírásója volt a kommunista rendszernek. Kézfogásuk jelezte a küszöbön álló világméretű politikai változást. A berlini fal leomlása után három héttel, amikor a szovjet blokk addigi tagállamai végre elindulhattak a szabad választáson alapuló polgári demokrácia és az alapvető szabadságjogok és a vallásszabadság felé vezető úton, II. János Pál pápának alkalma volt személyesen szólni a Szovjetunióban élő tizenhárom és fél millió katolikus jogaiért. Igaz, akkor már az első lépés megtörtént: 1989 márciusában és júliusában a pápa Litvánia és Fehéroroszország számára püspököket nevezhetett ki. A húsz évvel ezelőtti, elég hosszú, hetvenöt perces látogatás során Gorbacsov bejelentette a Szentatyának, hogy a Szovjetunióban hamarosan törvényt alkotnak a lelkiismereti szabadságról. Ez egy év múlva hatályba is lépett. Ez azonban teljesen ellenkezett a szovjet kommunista rendszer diktatúrájával. Egy év múlva, 1991-ben felbomlott, megszűnt a Szovjetunió. 1990. április 13-án létrejött Oroszország és a Vatikán között a diplomáciai kapcsolat, 2000-ben pedig II. János Pál helyreállította a katolikus hierarchiát: Moszkva katolikus érsekség lett, Szaratov, Irkutszk és Novoszibirszk püspökségek. Oroszországban a katolikusok száma mintegy 1,3 millió, közülük mintegy egymillióan Szibériában élnek (a korábbi deportálások következtében). Nemzetiségüket tekintve: oroszok, lengyelek, ukránok, litvánok és németek. A mintegy kétszáz lelkipásztor többsége külföldi szerzetes. A pénzügyminiszter az egyházi intézményekről. 1989. november 23-án Békesi László, a pártállami kormány pénzügyminisztere arról beszélt a parlamentben, hogy „az állami feladatokat ellátó szervezetek, akár egyházakról, akár társadalmi szervezetekről vagy magánvállalkozásokról is legyen szó, oktatási, egészségügyi és szociális feladatok ellátása esetén a költségvetésből ugyanannyi állami támogatást kapnak, mint az állami intézmények”. Megállapítása – bár általános érvényű kijelentésként fogalmazta –nyilvánvalóan nem ténymegállapítás volt. Sokkal inkább a közelgő szabad választásokra kacsintó, a jövőre vonatkozó ígéret kívánt lenni. Mindenesetre ma is időszerű volna megismételni, merthogy ez az elv évek óta nem valósul meg. Pedig a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény, a Vatikánnal kötött megállapodást kihirdető 1999. évi LXX. törvény megerősítette Békesi László húsz évvel ezelőtti bejelentését. Nem a mostani pénzügyi, gazdasági világválság okozta az egyházi intézményekben tanuló vagy ápolt személyek megrövidítését, hiszen már tizenkét éve folyik a baloldali kormányok részéről az egyre nagyobb elvonás. Pedig az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék is megnyilatkozott az ügyben, előírva az elmaradt összeg kifizetését is. A kormányzat részéről bizonyos számolási trükk alkalmazását is bevetették. A húsz évvel ezelőtti parlamenti felszólalásra emlékezünk, és emlékeztetünk arra: nem az egyház érdekeit sérti a törvényes összeg csökkentése, hanem az adófizető polgárokét.
