Mit tegyünk tehát, kérdezhetnénk, örüljünk vagy sem? Az egyház válasza egyértelmű ebben a kérdésben: az öröm jó! „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek!”- írja Szent Pál. Igen, az öröm nem haszontalan dolog, hanem olyan, amit „szüntelenül” kereshetünk. Ennek csodaszép jele advent harmadik vasárnapja, az öröm vasárnapja. Adventben elő kell készítenünk az Úr útját a szívünkben, magunkba kell szállni, bűnbánatot tartani, virrasztó lélekkel várni az Urat. De nem szabad elfeledkeznünk az örömről sem. Mi úgy várhatjuk az Úr érkezését, hogy tudjuk, Isten már eljött a világba, itt van köztünk. Az öröm jele, hogy ezen a vasárnapon a liturgikus szín is megváltozik, lilából rózsaszínbe. Bevallom, nem nagyon szeretem a rózsaszínt: fodros babaruhák jutnak eszembe róla, puncsfagyi, műanyag póniistálló… (Persze a kislányomnak minderről más a véleménye.) Mégis tetszik az, hogy a liturgia éppen ezt a színt használja az öröm vasárnapján. Rózsaszín miseruhában nem lehet túlságosan komolynak maradni. Ez a szín gondolatainkat és érzéseinket arra irányítja, hogy fedezzük fel, mi az, ami felvidámít, mi az, amiért hálát adhatunk, hiszen annyi minden lehet örömforrás az életünkben, csak észre kell vennünk. Ehhez kell egy kis játékosság, egy kis humor, egy kis rózsaszín…
