Közelkép

A magyarországi cigányság felemelkedéséért

Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára történelmi egyházak vezetőit hívta meg, hogy augusztus 31-én Budapesten megbeszélést folytassanak a magyarországi cigányság felemeléséért végzett egyházi szolgálatról.

A tanácskozáson Erdő Péter bíboros, prímás, a Esztergom- budapesti főegyházmegye érseke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke, a református zsinat elnöke, Székely János, az Esztergom-budapesti főegyházmegye segédpüspöke, az MKPK cigánypasztorációs bizottságának vezetője és Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyés püspök, a kormány részéről pedig Balog Zoltán államtitkár, Szászfalvi László államtitkár, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma oktatási és szociális ügyekért felelős államtitkárságának vezető munkatársai vettek részt.

Beszélgetés Fouad Twal latin pátriárkával

„Mi, a Szentföld keresztényei a teljes lakosság két százalékát tesszük ki. Főként palesztinai és jordániai arabokból, ezen felül – kevesebb mint egy százalékban – külföldiekből, továbbá néhány száz héber nyelvű keresztényből, azaz áttért zsidóból áll az egyházunk. Több mint száz szerzetesrend tevékenykedik körünkben: tanító, szociális és szemlélődő rendek egyaránt vannak köztük. Az elmúlt évek jelensége a bevándorló keresztények nagyarányú jelenléte a Szentföldön, akik néha már nagyobb számban vannak jelen, mint a helyi keresztények” – mondta budapesti szentbeszédében Jeruzsálem latin szertartású pátriárkája, Fouad Twal, akit a rábízottak életéről, a történelem viharai közt kialakult sajátos helyzetükről és reményeiről kérdeztünk.

– Ön a jeruzsálemi latin patriarchátus legfőbb elöljárója. Mely országok tartoznak a patriarchátushoz, és mit jelent maga a patriarchátus kifejezés? Miben különbözik az egyházmegyétől?

– A jeruzsálemi latin patriarchátus Jordániát, Izraelt, Palesztinát és Ciprust foglalja magában. A patriarchátus kifejezés arra utal, hogy az apostoloktól származik, az apostoli időkig vezethető vissza. Ma Jeruzsálemben három patriarchátus van: a katolikus, az ortodox és az örmény. Más patriarchátusok Libanonban, Szíriában vagy Törökországban szintén közvetlenül az apostoloktól származnak. A latin patriarchátus megnevezés megtartása a történelmi hely és az apostoli gyökerekre való visszatekintés miatt fontos. Az egyházmegye egy későbbi egyházszervezeti forma, de valóban: a patriarchátus valamiként egyházmegye.

A közeli országokra figyelve

Az elmúlt néhány héten számos eleven, építõ írás jelent meg az Új Ember hasábjain. Különösen sokat jelentettek számomra a közeli kis országokkal foglalkozó írások – a legközelebbiekben sokan élnek magyarok, és az õ életük hiteles bemutatását kiemelten fontosnak tartom. A gyógyszer a múlt sebeire és a jelenlegi civódásokra az egymásra utaltság tudatosítása, saját értékeinknek az egész közösség számára való felmutatása és felajánlása. A nagy zajban óriási szükség van árnyalt, kiegyensúlyozott és szelíd hangokra. Bibó István halála után egy emberöltõvel jogos reménység a kelet-európai kisállamok nyomorúságának fokozatos csökkentése. Úgy érzem, a szerkesztõség mindezért lengyel témájú cikkek közlésével tehet a legtöbbet. Lengyelország történelmi talpraállása a XX. században, a népi vallásosságtól az esszéírónak is kiváló Czeslaw Milosz intellektuális lírájáig terjedõ keresztény kultúrája, s nem utolsósorban a mindenkori lengyel-magyar kapcsolatok tisztasága: mindezek bemutatása magától értetõdõ lehetõségként kínálkozik.

Garay Barna

Kisgyerekekkel a szentmisén  

Kétgyermekes, még gyesen lévõ anya vagyok, falun élõ értelmiségi. Remélem, a jövõben sokat olvashatunk a családi életet érintõ témákról – még mélyebben. Mindig csak arról hallok, hogy „a család a jövõ záloga, a gyermek az egyház jövõje” – de túlságosan kevés számomra a megoldást kínáló, követhetõ példa. Nem elég arról olvasnom, hogy a házastársaknak be kell osztaniuk az idejüket, beszélgetniük kell egymással, azt is igénylem, hogy elmondják: mindezt hogyan tegyük?

Hiányt érzek a családok felé történõ tényleges odafordulásban. Amióta gyerekeket nevelek, az életem megnehezedett. Nem érzem, hogy a közvetlen környezetemben értékelnék a gyereknevelõ munkát, segítenének az egyházközségben. Nyilván vannak kedvezõ példák a családbarát közösségekre, plébánosokra, szívesen olvasnék róluk. Sajnos a mi templomunkból szabályosan kiutálták a gyerekeimet. Igaz: valóban nem ülték végig a misét, és bizonyára zavaró, hogy idõnként közbeszólnak, mocorognak, elmászkálnak a padból. Kitiltás és állandó kritizálás helyett inkább segíteni kellene a kisgyerekes szülõket, hogy a templomban mindenki számára elfogadható légkör legyen. Különben hogyan akarjuk, hogy templomba járó, Jézust szeretõ nemzedék nõjön fel? Ha van rá mód, kérem, boncolgassák e témát!

K. Zs.  

Jövőre magyar elnökség az Európai Unióban – Aligha csodálhatjuk, hogy sajnálatosan sok honfitársunk számára afféle csendőrnek tűnik az Európai Unió, aki furcsa szabályok betartását kívánja, és büntetésekkel fenyeget. A sokat ígért támogatásokból keveset látunk, amikor pedig valami nemzeti sérelmünkben várnánk ítéletét, kiderül, hogy azzal nem foglalkozik. Érdemes volt mindezért lemondani önállóságunk egy részéről?

„Aki erős, nemzeti, keresztény életet sürget, s Szent István hagyományait tiszteli, annak e népet emelnie kell; új rétegesedést kell benne megindítanunk, új alakulást, új célok iránt új törekvést, új megfeszülést kell megindítanunk.” Ma is írhatná e szavakat, de már száz éve, hogy írópultjánál állva papírra vetette őket Prohászka Ottokár, Szent István városa, Székesfehérvár püspöke.

„Szent István ezer éve rátalált az igazi kincsre, a maga és az országa számára is. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni az általa megtalált kincsről, mert a hangoskodókra hallgatunk, és a csábítóan talmi csillogás köti le a figyelmünket. Pedig jó volna észrevennünk a csendesen köztünk élő igazi örökösöket, akikben őseink hite virágzik, akik keresztény bölcsességgel élik életüket, megszentelik a világot! Figyelünk ezekre az alázatosakra és kicsinyekre? Vagy újra és újra csak e világi megoldásokban reménykedünk? Régi prédikációinkban gyakran olvashatjuk a figyelmeztetést, hogy sorsunk jobbrafordulása új magyar szentek születésén múlik.” (Részlet Szelestei Nagy László Múltunk öröksége: a szentek segítsége című írásából.)

Az oktatási törvény változásairól – Az elmúlt időkben egyre aggasztóbb hírek jelentek meg a napi sajtóban az iskolák tájékáról: a tanulók közti agresszió elharapódzásáról, tanárverésekről, a funkcionális analfabetizmus terjedéséről, a valódi teljesítményt nélkülöző érettségi vizsgákról. Újra és újra felvetődött a kérdés, meddig mehet így tovább?

Hatvan éve kezdődtek a kitelepítések – Soha többé! – hányszor hallott fogadkozás a történelemben egy-egy kataklizma után. Véget ért a második világháború, a maga mindenféle, sok vonatkozásban máig felderítetlen, vagy nem kellőképpen tisztázott szenvedésével és kínjával, hatvanöt esztendeje, 1945. május 8-9-én (az időeltolódás miatt e két napot szokták megjelölni) befejeződött az európai világháború, s szinte ugyanakkor – most csak Magyarországra irányítva figyelmünket – megkezdődött (folytatódott?) az emberüldözés, legföljebb az üldözöttek köre változott (részben).