Szent király

Új kezdet előtt áll Magyarország. Új kormány és parlament, frissen megválasztott és beiktatott köztársasági elnök és egy változást sürgető ország ünnepli első szent királyának nemzeti és vallási ünnepét. Igen, nemzeti és keresztény ünnep ez, hiszen Szent István nemcsak államalapító, hanem apostoli király is, Isten szentje. Sírjának helyét ugyan nem ismerjük, de Szent Jobbját évente körmenetben mutatjuk meg országnak-világnak. Vajon megértheti-e ennek az ünnepnek a lényegét az, aki nem látja meg ezt az egységet? Hogyan állunk ma Szent Istvánnal, akinek személyét ilyen egységben akarjuk látni? Gyermekkoromban, az iskolában I. Istvánként emlegették. Ekkoriban már nem volt divat a királyokat gyalázni, így nagy politikusnak talán elfogadták, szentnek azonban semmiképpen. Ünnepéhez a szocialista új kenyér és az alkotmány ünnepét csapták. A mondákat, legendákat pedig meséknek csúfolták. Teltek az évek, és ma újra megpróbálják megzavarni a fejünket a szent királlyal kapcsolatban. Tapasztaljuk, hogy bizonyos vélemények szerint Szent István nem jó, sőt bűnös, államalapítása pedig az ősmagyar pogány kultúra elpusztítása volt. Számukra nemcsak hogy nem szent, hanem még politikusként is elítélendő. Számukra a keresztény térítés és az európai beilleszkedés – a XXI. századi dolgozószobából visszatekintve – nem szimpatikus. A mondákat ugyan szeretik, de csak azokat, amelyek beleillenek a gondolatmenetükbe.

Mindebből talán máris látszik, milyen fontos Szent István személye, s mennyire kell az új kezdethez, hogy végre tisztázzuk magunkban, ki volt a történelem és a mondák Szent Istvánja. Annyi téveszme után legyen bennünk végre hiteles és élő első szent királyunk képe. Mert kell a mondabeli csudálatos király is, aki megszabadít az ellenség kezétől – hiszen ő a népé -, és kell a történelmi kutatások által tisztázott portré is, hogy ne téveszthessenek meg minket többé „legendagyárosok”. Ki kell mondanunk, hogy Szent István keresztény államalapítása nemcsak elkerülhetetlen volt a magyarság megmaradása szempontjából, hanem Magyarország európai integrációja az ő érdeméből úgy ment végbe, hogy veszélyeztetett kis népből nagyhatalommá lettünk, és közben megtartottuk önállóságunkat is. Nem volt ehhez hasonló tett a keresztény államok akkori európai közösségében. István kivételes jelentőségű és erkölcsi tekintélyű államot alkotott. E kép néhány részletét igyekszik megrajzolni a most hatvanöt éves Új Ember, hetilapunk ünnepi száma. Schmitt Pál köztársasági elnökkel készült interjúnkban a Szent István-i alapokon nyugvó nemzetpolitikáról olvashatnak, Zlinszky János professzor Szent István értékteremtéséről szól, Szelestei Nagy László irodalomtörténész pedig Szent István Intelmeinek hatásáról számol be régi magyar irodalmi szövegek segítségével. Povedák István megmutatja, hol húzódik a jó szándékú hagyományőrzés és az újkori pogányság közti láthatatlan határvonal, Zsille Gábor pedig Szent István borostyánba vésett arcképének kalandos történetébe avatja be az olvasót. Amikor ünnepi számunk írásait olvastam, régi magyar mondákat rejtő gyermekkori könyvem jutott eszembe. Az egyik, Szent Istvánról szóló mondában egy idős asszony elmondja a királynak, hogy csak úgy tudja elfoglalni az addig hiába ostromlott, somogyi Szalacska várát, ha minden katonája visz a várfalhoz egy sapka földet. Ez a sapkatöltés megújulásunk szimbólumaként is felfogható: Magyarország felemelkedéséhez mindannyiunknak hozzá kell tennünk saját erőfeszítésünket. A szent király hite szerint – amely a mi ezeréves hitünk is – Szűz Mária, Magyarország pátrónája segít minket ebben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..