Találkozás Kovácsné Ékes Edit kaposvári művésztanárral
Erdők, mezők virágait gyűjtötte csokorba, hogy megfesse képein, s ecsete nyomán új életre kelt a somogyi táj. Szelíd dombok lankáin időzött sokáig a szeme, és megörökítette az utca emberét is; munkába igyekvők hada, csetlő-botló gyereküket sétáltató szülők, vagy éppen egymásba font kézzel andalgó szerelmesek néztek vissza az akvarellekről. Kisvárosi mediterrán hangulat uralkodik egy-egy alkotásán, hirtelen feltörő érzések-gondolatok kavalkádja röpíti át a szemlélődő-kereső személyt a művészet merész vagy éppen visszafogott tónusokkal tarkított, olykor idilli világába. De helyet követel magának a csend is; a megmerítkezés kegyelme: Istenben, természetben, családtagok, barátok tekintetében.
A jelenlét örömének megélése nem megy oly könnyen mindenkinek. Kovácsné Ékes Edit kaposvári festőművésznek sem ment addig, míg ki nem derült, tumort találtak a szervezetében. A Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola művésztanára a próbatételek során személyes sorsán keresztül tapasztalta meg, milyen könnyű beszélni Istenről, ám sokkal nehezebb beszélgetni vele…