Közelkép

A hét kérdése

A világ közvéleménye e napokban az Egyesült Államokra figyel, ahol november 6-án kezdetét veszi az elnökválasztás. Az esemény azért is rendkívül jelentős, mert a következő négy évben nemcsak a földrésznyi ország életét befolyásolja, de a nemzetközi politikai életre is hatást gyakorol. Az október utolsó napjaiban körvonalazódó esélyekről, illetve a választás katolikus vonatkozásairól Mándi Tibor egyetemi adjunktust, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének munkatársát kérdeztük, akinek egyik fő kutatási területe az USA politikai rendszere.

– A hangzatos szalagcímeket gyártó hazai sajtó hetek óta azt hirdeti, hogy a két legesélyesebb jelölt: az újraválasztásáért küzdő demokrata Barack Obama és kihívója, a republikánus Mitt Romney fej fej mellett halad…

– A jelenlegi helyzetben ez a kijelentés nem teljesen pontos. Az országos közvélemény-kutatások valóban fej fej melletti állást mutatnak, de az amerikai elnöki poszt sorsa nem az országos eredményeken dől el, hanem tagállami szinten. Az előírások szerint az egyes államok lakói megválasztják az elektori kollégium tagjait, akik azután december közepén ténylegesen megválasztják az elnököt. A választási kampány október végén már csak néhány országrészben folyt, a szoros versenyben álló úgynevezett csatatérállamokban. Ám ezekben jelen állás szerint túlnyomórészt Obama vezet. A legmegbízhatóbb becslési módszerek, amelyek a lehető legtöbb tényezőt veszik számításba, és már a korábbi választások során is pontosnak bizonyultak, pillanatnyilag hatvan-hetven százalékos valószínűséggel Obama győzelmét jelzik. Ugyanakkor nehéz megmondani, hogy milyen, előre nem látható történések befolyásolhatják a választások menetét. A kérdést úgy is fogalmazhatjuk, hogy miként fordíthat Mitt Romney a hátralévő néhány nap során. Az első elnökjelölti televíziós vitában Romney sokkal meggyőzőbbnek bizonyult, és ezzel megnövelte a lelkesedést pártja táborában. Ha egyik jelölt sem követ el valamilyen durva hibát, például egy szerencsétlen nyilatkozattal, ez a lelkesedés talán még javára billentheti a mérleg nyelvét.

Örömhirdetés – ma

A kort, amelyben pár évtizede élünk, többen „új középkorként” írták le. A megbomlott Pax Americana, az újnomádizmus, a vágánsok kortárs megfelelői mind-mind furcsa, de nem cáfolható párhuzamot vonnak a két éra közé. Umberto Eco egy tanulmányában alaposan körüljárja e témát, és sajátos megállapítást tesz a képiségre vonatkozóan: „A két kor csaknem tökéletesen megegyezik abban, hogy (…) vizualitással próbálja meg betölteni azt a szakadékot, amely az értelmiségi kultúra és a népi kultúra között nyílik. Mindkét korban írott szövegekre támaszkodva, betűvető mentalitással érvelnek a választott elit képviselői, ám a lényeges tudnivalókat és az uralkodó ideológia alappilléreit ezután mindig a képek nyelvére fordítják le” (Az új középkor, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002). A szentek helyébe ma a sztárok lépnek, s a Biblia pauperum szerepét átveszi a televízió.

Teremtésvédelem

Itt a november. Beleszippantva a késő őszi levegőbe, ilyenkor érezzük igazán, hogy bár általában nem látjuk, van, létezik, itt gomolyog körülöttünk párás, hűvös mivoltában. Az Ószövetségi Szentírásban, a Teremtés könyvében a következőt olvashatjuk: „Kezdetkor teremtette az Isten az eget és a földet.” Az ég és a föld között található a légkör. A görög eredetű meteorológia kifejezés jelentése: az ég és föld között lejátszódó jelenségek tudománya. Nézzük, hogyan magyarázza a természettudomány a légkör fejlődését!

Kérdések és válaszok az elmúlásról

„A nagyi elment” – szülők nemegyszer ilyenformán intézik el a családi haláleset témáját gyermekük kérdésére válaszolva. Nem beszélnek nekik nyíltan az elmúlásról, vagy épp ködösítenek. De vajon helyesen teszik-e? Nem lenne-e jobb, ha ölükbe ültetnék őket, s egyszerűen azt mondanák: „Kicsim, a nagyi bizony meghalt”? Ha bátran, világosan elmagyaráznák nekik, igazából mit is jelent elmenni. Többek közt e kérdéseinkkel kerestük fel Singer Magdolna írót, veszteségekkel foglalkozó terapeutát.

– Gyakori, hogy a szülők családi haláleset során mindenféle kegyes hazugsággal próbálják megkímélni gyermekeiket. Érthető az aggodalmuk, ám a pillanatnyi előnyért később nagy árat fizethetnek a gyerekek. Ők metakommunikatív szinten is érzékelik, hogy megváltozott valami, látják, hogy a felnőttek szomorúak s kérdésekkel zavarba hozhatók, a válaszok pedig nem adnak magyarázatot a bennük felmerülő számtalan újabb és újabb kérdésre. Miért ment el a nagyi, s miért nem jön vissza? Mikor láthatom újra? Ha beteg, miért nem látogathatom meg? S ha Isten magához vette, mert szerette, akkor anyut is magához veheti?

Könyvespolcra

A Fájdalmas Szűzanya ünnepén jelent meg Averardo Dini könyve, amely a Szent Szűz tiszteletére Firenzében alapított kongregáció történetét mutatja be. Február 17-én ünnepli az egyház a Szűz Mária Szolgái rendjének vagy – ahogy népszerű nevén ismerjük – a szervitáknak Hét Szent Alapítóját. A rendnek egy férfiága és huszonhárom női ága van szerte a világon, ezek egyike az 1854-ben Firenzében alapított Szervita Nővérek, a Fájdalmas Anya Szolgálói Kongregáció. Magyarországon 1922-ben Marchi M. Cyrill olasz szervita atya biztatására indulhatott a Fájdalmas Szűzanya Szolgálóinak Magyar Kongregációja Baitz M. Erzsébet nővér vezetésével, aki Pilinszky János nagynénje volt. A kongregáció a szervita atyák támogatásával nagyon gyorsan elterjedt Magyarországon.

Könyvespolcra
„Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény” – írta József Attila a Hazám című versében. Bár e sorok 1937-ben születtek, a II. világháborút követő, Rákosi Mátyás nevével fémjelzett időszakra sokkal inkább ráillenek e szavak, mint a megelőző korokra. 1948 és 1953 között minden második magyar családban volt olyan, akit valami miatt megfigyelés alatt tartott a kommunista diktatúra. Vélt vagy valós ellenfeleit pedig a legdurvább eszközökkel igyekezett ellehetetleníteni a rendszer. Az elszigetelésre nemcsak fegyházakat és börtönöket, hanem internáló- és kényszermunkatáborokat is fenntartott. Ezt a világot mutatja be a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent „Állami titok” című könyv.

Könyvespolcra

A Magyar Örökségdíjjal idén kitüntetett, tíz évvel ezelőtt elhunyt kutató nagy szorgalmát tanúsítja, hogy jelentős hagyatékának még mindig vannak kiadatlan részei. A huszadik század nemzetiszocialista diktatúráinak katolikus papi üldözötteiről jelent meg első dokumentumkötete (Akiket üldöztek az igazságért. Ecclesia Kiadó, 1985). A könyv ugyan a nácik által üldözött magyar papok dokumentumairól szólt, mégis nehezen kapta meg a kommunista hatóság engedélyét, mert nem kívánták a nyilvánosság tudomására hozni, milyen szerepet játszott a katolikus egyház az ellenállásban.

Parallax – nézetek kora

Úgy tudni, hogy a II. vatikáni zsinat megnyitóján a szervezők három üres széket fenntartottak a romániai delegációnak – az egyiket Márton Áron gyulafehérvári püspöknek. A székeket a zsinat első ülésszakán senki nem foglalta el, mert az akkori román állam nem engedélyezte, hogy bárki részt vehessen Romániából „az imperialista klerikális erők világméretű összefogásában, amelynek célja, hogy kulturális csapást mérjen a haladásra”. Akkoriban így látták a zsinatot az elhárítás tisztjei és szakértői, nemcsak Romániában, hanem nálunk, Magyarországon is. A három üresen maradt szék a Szent Péter-katedrálisban nem csupán a román katolikusok elzártságát jelképezte, hanem számos más országét is – közöttük Magyarországét –, amelyek küldöttei ugyan ott lehettek mind a négy ülésszakon, ám minden jelenlévő tudta, hogy az egyház ezekben a régiókban nem a demokratikus szabadság viszonyai között fejtheti ki tevékenységét.