Közelkép

Bevallom, engem időről időre elbűvöl, amikor életünkben összefonódik a szent és a hétköznapi, pontosabban a szent és a – ne féljünk a szótól! – közönséges. Talán mások is így vannak ezzel; bizonyára nem véletlen, hogy az egyház szentjei közül azok a legnépszerűbbek, akik őszintén feltárták előttünk átlagos emberi arcukat. Assisi Szent Ferenc a legkisebb állathoz is lehajolt, a teremtett világ legapróbb részletének is örült, Néri Szent Fülöp kedvelte a huncut tréfákat, Bosco Szent János kézen járt az utcagyerekek szórakoztatására, Boldog II. János Pál pedig egy rettentő hivatalos ünnepségen fickósan pörgette a levegőben a sétabotját, miközben önfeledten mosolygott. (Az erről készült filmkockák tanúsága szerint a mellette álló, iszonyú komoly udvari papok aggodalmas ábrázattal azonnal figyelmeztették is, hogy hűha, őszentsége, viselkedjék már, mit fognak szólni az emberek – ám a pápa válaszul csak vállat vont: ugyan már, az emberek felszabadultak akarnak lenni…)

Várakozunk…

Valójában egész életünk várakozásokból áll.

Gyerekfejjel áhítozunk, hogy egyszer végre majd „nagykorúként” valódi döntéseket hozhassunk az életünkről és ne apu-anyu tegye meg ezt helyettünk. Fiatal felnőttként sikerekre vágyunk, és – mint Ali Baba meséjében a Szezám nevű kapu előtt – várjuk, hogy a titkos nyílás kitáruljon, bebocsátást adva a kincsekkel teli életbe, ami vagy nagybetűs vagy nem, de szükséges terep, hogy egyéni küldetésünket végigjárjuk rajta. Később, benőtt fejjel már inkább békére, nyugalomra, az iram lassulására vágyunk, és ez talán megadatik, talán nem. Aztán bizony eljön az az idő is, amikor a Végre várakozunk, s ha lehetséges lenne, minden várakozást legeslegelölről kezdenénk.

A Katolikus Karitász országos akciójának megnyitója

A Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási akciójának országos megnyitóját december 2-án rendezték meg Szegeden, a Dóm Téri Advent rendezvénysorozat keretében.

A kezdeményezés 1998-ban indult Franciaországból, s azóta évről évre egyre több helyszínen szervezik meg. Célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése és figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak érdekében.

A Szombathelyi egyházmegye idén november 24-én tartotta hagyományos lelkinapját. Közel négyszázan vettek részt a programokon, szülők, nagyszülők és gyermekek egyaránt.

A rendezvény helyi szervezője a székesegyházi Sarlós Boldogasszony Főplébánia volt. A szombathelyi hívek háttérimaként a találkozó teljes ideje alatt szentségimádást tartottak. A lelkinap elmélkedéseit Székely János esztergom–budapesti segédpüspök vezette, aki az Isten által megáldott család szépségéről és értékéről beszélt.

A kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda hetedik évfolyamos tanulói szeptember elején négynapos tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program keretében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából. Az út során a diákok megismerkedtek Székelyföld, Hargita megye irodalmi, történelmi emlékeivel és páratlan természeti értékeivel.

Erdő Péter bíboros előadása az MTA-n

Az egyház sajátos szuverenitásáról tartott előadást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek, akadémikus november 6-án, a Magyar Tudományos Akadémia székházában megrendezett tudományos ülésen. A szuverenitás a XXI. században – Eszmék, realitások és illúziók című konferencia az idén a felfedező kutatásokat célkeresztbe állító, egész hónapon át tartó Magyar Tudomány Ünnepe programjainak sorába illeszkedett bele.

Rózsás János emlékére

Megadatott neki a boldog tudat, hogy küldetését teljesítette. Tavaly mondta ezt Csíkszeredában, amikor az ezeréves határhoz is eljutott. Nehéz sorsot kapott a XX. század szörnyű viszonyai között, már tizennyolc éves korában. Még katona sem volt, levente sem önként, s nem harcolt. Mégis ellenséggé nyilvánították. Kilenc évig volt rab a Gulag kényszermunkatáboraiban. Mivel fiatal volt, túlélte. Sorsa nem páratlan vagy egyéni. Milliók járták ezt az utat.

Könyvespolcra

„Gyakran tapasztalhatjuk, hogy egy életerős és mély szellem mindig új alakokban és átváltozásokban szólal meg, és igyekszik kifejezni önmagát; így nyilvánult meg például az idők mindenkori jellegének megfelelően sokféle alakban Krisztus szelleme. Nem szólalt-e meg költők, látnokok és nagy zenészek által a korokban, amikor a tanítás és a prédikálás elapadt és elerőtlenedett? És azokban az időkben, melyekben az egyház a legmélyebbre süllyedt a bűnökben és az összeomlás szélén állt, új erővel festők, építőmesterek és kőfaragók szólaltatták meg!” Hermann Hesse ifjúkori – Giotto di Bondone freskói által ihletett, 1904-ben kiadott – Assisi Ferenc című regényes esszéjében Ferenc személyén keresztül ezt a jelenséget, embertípust vizsgálja. A bölcset, a művészt, a szentet, a nagy álmodót, a hős lelket; azokat, akik „a földi életet az örökkévaló és állandó példázatának tekintették, és hő vágyakozással és rendíthetetlen szenvedéllyel arra törekedtek, hogy egyesítsék szívükben a mennyet és a földet, és a földi és halandó létet az örök élet izzásával táplálják”.