Egyház és szuverenitás

 

Az Urat Izrael istenének nevezik már az Ószövetségben is — kezdte előadását a bíboros –, Isten és a nép különleges kapcsolatáról beszélnek. A Krisztus előtti századokban Izrael története önálló államiság nélkül indult, a zsidó nép vallási törvények által irányított közösségként működött. Az első keresztények új, örök szövetségben megújult Izraelnek, Isten népének fogták fel a közösséget, az egyházat. S Izrael azáltal vált Isten népévé, hogy az Úr tulajdonul választotta. E meggyőződés máig él a katolikus egyházban. Erdő Péter hangsúlyozta: a történelem során más-más formában, de újra megjelenik annak tudata, hogy az egyház az életviszonyok egy részének vonatkozásában önálló vallási népközösség, amely csak Istennek van alárendelve. S ebben a felfogásban benne rejlik a szuverenitás eszménye.


 

A Nyugatrómai Birodalom bukása után I. Gelasius pápa a császárnak írt levelében kifejti: a római keresztény világot két felsőbbség irányítja: a pápa szent tekintélye és a királyi hatalom, melyek kiegészítik egymást. A középkor társadalmában az egyház és az állam kapcsolatában új hangsúlyok jelentkeztek. A vallás és a társadalom szerves egységgé lett, s megkísérelték annak elérését, hogy a vallási tekintély ne csak kiegészítője, hanem felettese legyen a hatalomnak. A gondolatot III. Ince pápa fogalmazta meg a legmarkánsabban, aki a császár kiválasztásakor a jelölt hitbeli alkalmasságának megítélését saját feladatának tekintette. A felvilágosodás idején ellenben igyekeztek alárendelni az egyházat az államnak, és szabályozni az egyházi élet valamennyi részletét. A katolikus egyházat egy országban le lehet fokozni megtűrt magántársasággá, de nem lehet állami eszközökkel megreformálni, különben megszűnne önmaga lenni – emelte ki a bíboros.

A XIX. században az egyház tökéletes társaságként jelenik meg, megvan hát szuverenitásának alapja. Az 1929-es lateráni egyezmény elismeri a szentszék szuverenitását a vatikáni állam felett. Korunkban, mikor az uniós államok olyan jogosítványokat adnak át az Európai Uniónak, melyek a szuverenitás körébe tartoznak, ez a megoldás nem is tűnik egyedülállónak – fejtette ki Erdő Péter. Szerinte az egyház azért tud harmonikusan működni különféle államok területén, mert jogrendje csupán az életviszonyok egy bizonyos körét szabályozza, s elismeri az állam, a világi szféra önállóságát. Mint mondta, nincs emberi cselekedet, amely ne esne az erkölcs hatálya alá. Az állam szuverenitása nem jelenti azt, hogy a politikusokat ne kötelezné az erkölcs, de az egyház erkölcsi tanítása nincs hatással a jogéletre. Az erkölcsi törvények érvényesítése csak személyes meggyőződéssel lehetséges.

Fotó: Egyed Melinda (MTA)