„Ami vagyok, és amit kaphatok”

Lelkigyakorlatos tábor a Hittanyán

Utoljára talán húsz évvel ezelőtt vett részt olyan sok gyerek és fiatal a bugaci lelkigyakorlatos táborban, mint az idén. Augusztus 3. és 10. között, az immár huszonharmadik ilyen rendezvényen több mint százötvenen sátoroztak a Hittanya körül. Az időjárás egyáltalán nem volt kegyes hozzánk, de a közösségi szellem minden kényelmetlenséget legyőzött.

Két ország – egy nemzet

A kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda hetedik évfolyamos tanulói szeptember elején négynapos tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program keretében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából. Az út során a diákok megismerkedtek Székelyföld, Hargita megye irodalmi, történelmi emlékeivel és páratlan természeti értékeivel.