Nem a testnek, a léleknek árt

Az embriókísérletek üzleti felhasználásáról

Élelmiszer- vagy illatszerboltokban gyakran bosszankodunk, amikor az apróbetűs feliratokat próbáljuk kiböngészni, hogy megtudjuk, milyen összetevőkből állnak a termékek, amelyek megvásárlásával kacérkodunk. A gyártók általában nemigen próbálják ezt számunkra megkönnyíteni. És erre néha alapos okuk van.

Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának helyettese, aki a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét látja el, sajtótájékoztatót tartott március 11- én. – Megalapozottnak tűnik a gyanú – mondta el –, hogy a nemzetközi kozmetikai és az élelmiszeripar embrionális sejteket, szöveteket használ fel. Egyes kozmetikai termékek tartalmazhatják is ezeket az alkotókat, míg az élelmiszeriparban „csupán” felhasználják őket a gyártás során.

„Ha szenvednünk kell magyarságunkért…”

Esterházy János emlékezete

Nehéz egyedül szembenézni a magánnyal, az elszigetelődéssel, és így keresni az igazságot. Nehéz, de nem lehetetlen. Esterházy János vallotta, hogy az igazság nem szavazatfüggő, és hogy a többségi döntés nem feltétlenül helyes. A mártír politikus halálának évfordulóján, március 10-én hagyományos emlékünnepségre került sor Budapesten a Szép utcai Esterházy-emléktáblánál.

Az 1901-ben, Nyitraújlakon született Esterházy János az Egyesült Magyar Párt elnökeként fáradhatatlanul szolgálta a felvidéki magyarság ügyét, küzdött a jogtalanságok ellen. A Jozef Tiso által vezetett szlovák bábállam idején Esterházy – a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként – rendíthetetlenül és tudatosan harcolt a nemzetiségi és az emberi jogokért.

Egy hős szerepében

Székesfehérvári találkozás Petőfi Sándorral

Ha ránézek, nekem tényleg Petőfi jut róla eszembe. Ennyi idősen valószínűleg a költő is ilyenforma fiú lehetett. Idén a huszonkét éves Habóczki Máté játssza a forradalmár Petőfi szerepét a székesfehérvári ünnepi programokon. Március 15-én ugyanis ismét megelevenednek a történelmi események a fejéri megyeszékhelyen, s lesz cipókészítés és honvédavatás is. Cser-Palkovics András polgármester a március 7-én tartott sajtótájékoztatón azt mondta: legfiatalosabb ünnepünk ez, miliőben illik a fiatalokhoz, ezért hát elsősorban őket szólítják meg vele. A fehérvári rendezvények Petőfijét kérdeztük.

Tények és tévedések

A forradalom eseményei egy történész szemével

Nemzeti dal, márciusi ifjak, a tizenkét pont – talán ezek a fogalmak jutnak eszünkbe legelőször, ha március 15-ről hallunk. S mivel mindenki tanult egykor 1848–49 történetéről, azt gondolhatjuk, hogy – legalábbis a főbb események tekintetében – már nem lehet számunkra újat mondani. De vajon tényleg így van ez? Baják László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa az alábbiakban néhány olyan szempontra hívja fel a figyelmet, melyeket mindannyiunknak érdemes átgondolnunk, ha helyes képet szeretnénk kialakítani a több mint százötven évvel ezelőtti nemzet számára meghatározó jelentőségű eseményekről.

Az Ige lett testté, nem a statisztikai adatok

Várszegi Asztrik bencés főapát egy szociológiai vizsgálatról

Bencés apátságok mélyreható vallásszociológiai vizsgálatát végezte el Michael Hochschild, a német származású, Párizsban működő teológus és szociológus. Nyolc monostort járt végig munkatársaival Ausztriában, Németországban, illetve Magyarországon. Pannonhalma – mint Várszegi Asztrik főapát mondja – több mint egy hétig „szociológiai megszállás alatt állt”. Hochschild professzor kérdőívek segítségével sokoldalúan vizsgálta a monostori és a monostorhoz kapcsolódó közösségeket. Kérdéseket tett fel a gimnázium világi tanárainak, a gazdaságban, a konyhán, a karbantartásban dolgozóknak, de kíváncsi volt a bencésekkel kapcsolatban kritikus álláspontot képviselők vélekedésére is. „Így állította össze vizsgálati anyagát, amelyből kirajzolódott a valós kép: milyen keresztény értékekért élünk a monostorban – magyarázza Várszegi Asztrik. – A vizsgálati anyag következtetéseit 2012 őszén, a római apátgyűlésen tárta elénk, a tanulmány az Erbe und Auftrag (Örökség és küldetés) című, német nyelvű bencés folyóiratban jelent meg.”

Egész életnyi szerelem

Könyvespolcra

Kilencvenedik életévét betöltött költőnk, a műfordítónak is kiváló Hárs Ernő új verseskötettel jelentkezett. A tény önmagában is különleges – ám érdeklődésünk csak fokozódik, ha hozzátesszük, hogy e vonzó kiállítású, tenyérbe illő könyv negyvenöt oldalnyi új költeményt is tartalmaz.

Megrázó olvasni, amikor egy író sok-sok évtizedes munkálkodás után bejelenti, hogy leteszi a lantot, elhallgat. Mások mellett a nemzetközi hírű író, Kurt Vonnegut is így tett, utolsó regénye fülszövegében. A most megjelent, Életed nélkül című gyűjtemény hátsó borítóján Hárs Ernő e szavakkal fordul hozzánk: „Legújabb és feltehetőleg utolsó verseskötetem egy hatvanhat évnyi szerelemnek állít emléket.” Hiszen tematikus művet tartunk kezünkben: valamennyi vers a 2008-ban eltávozott hitves, Judit emléke előtt tiszteleg; a nő előtt, aki Hárs Ernő életének meghatározó, pótolhatatlan társa volt.

Járunk vagy belátogatunk?

Világ-nézet katolikus szemmel

Nem szeretném, ha a kedves olvasó álszentnek tekintene az alábbi írás miatt, így előre jelzem: magamat sem gondolom hibátlannak… Az azonban elgondolkodtató, ami a lakásomhoz közeli templomban történik hétről hétre. A körülbelül kétszáz-kétszázötven hívet befogadó helyet szinte mindig megtöltik a vasárnapi misékre érkező emberek – a szentbeszéd közepére… Bevonuláskor százan, százhúszan ha vannak, a többiek mindig elkésnek. Legutóbb hátul álltam meg. Imádság helyett számoltam. Kilencvenketten érkeztek késve, a beszéd közepéig.

Képeken a tavalyi év

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által meghirdetett, az elmúlt év sajtófotóiból válogató pályázatra több mint hétezer felvétel érkezett. A pályázat eredményeit január végén hirdették ki Budapesten. A beküldött anyag érdekes lenyomatát adja a tavalyi esztendőnek: sikernek, kudarcnak, örömnek, bánatnak és humornak.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.