Tények és tévedések

A történész ma már nem reménykedhet abban, hogy 1848. március 15-ével kapcsolatban olyan vadonatúj ténnyel találkozhat, amely eddig ismeretlen volt a szakma számára. Nagyjából a közvélemény is ismeri az 1848-as márciusi események történetét, ám korántsem minden részletében. Leginkább talán a hangsúlyokat szemlélve találunk olyan motívumokra, melyeket érdemes a közgondolkodásban kiigazítani.

A márciusi eseményekkel kapcsolatban például fontos tudnunk, hogy nem a pestiek voltak a döntőek. Az igazán meghatározó történések az ország fővárosában, Pozsonyban zajlottak, ahol a rendi diéta ülésezett. Európában 1847 rendkívül rossz gazdasági év volt. Sok országban elégedetlenkedtek az emberek a nélkülözések miatt, és ez jó táptalajt jelentett a forradalmi felkelések számára. Ezek a mozgolódások érlelték meg Kossuth Lajosban azt a gondolatot, hogy itt a nagy alkalom: amit a reformkor évtizedeiben kidolgoztak, azt most meg lehet valósítani. Március 3-án egy felirati beszédben felvázolta a rendszer átalakításának programját.


A pesti ellenzéki kört pedig felkérte, hogy gyűjtsön aláírásokat javaslatai támogatására. Ezért szövegezte meg Irinyi János azt a tizenkét pontot, amelyet mi is ismerünk. A pesti követelések tehát nem a semmiből születtek meg, ezek valójában Kossuth eszméire támaszkodtak. A felirati javaslatot mindkét ház elfogadta, és el is juttatták Bécsbe. Kossuth zseniális gondolata az volt, hogy nem csupán Magyarország, de az osztrák örökös tartományok számára is kérte a reformok bevezetését. Ez a lépés lett a katalizátora a március 13-ai bécsi forradalomnak. A márciusi ifjak pedig a bécsi fejlemények hírére határoztak úgy, hogy immár nem kérvényeznek, hanem inkább maguk szereznek érvényt egyes követeléseiknek. A pesti események azonban semmit sem változtattak a magyar forradalom néhány igen különleges vonásán. Egyrészt ez egy teljesen békés forradalom volt. Másrészt a magyar polgári forradalmat alapvetően a nemesség valósította meg. Jellemző módon a felelős polgári kormány valamennyi minisztere nemes volt, négyen ráadásul arisztokraták is.

1848-ról mindenkinek a szabadságharc jut eszébe. Ám ezt is érdemes kiigazítanunk, hiszen az áprilisi törvények kihirdetése után hónapok teltek el békésen. Berendezkedett az új állam, megalakult a felelős magyar kormány, működni kezdtek a minisztériumok, és összehívták a népképviseleti országgyűlést. Az 1848 nyarán, a déli határőrvidéken fellázadt szerbek elleni háború egyik fél részéről sem tekinthető szabadságharcnak, hiszen a szerbek nem nemzetiségi alapon léptek fel Magyarország ellen, hanem azért, mert az új polgári államban nekik is megszűntek a kiváltságaik.

Az a megközelítés sem helyes, mely szerint a magyar forradalom nacionalista lázadás volt. Magyarországon 1848-ban egy olyan polgári állam született, amely nemcsak a magyar, hanem minden etnikum számára egyenlő jogokat kínált. A nemzetiségek nem is azért léptek fel a forradalom ellen, mert ezen jogaikat nem vették figyelembe. Erdélyben például a románok lázadását elsősorban parasztfelkelésnek kell tekintenünk, amely azért tört ki, mert elterjedt az a tévhit, hogy a jobbágyfelszabadítás rájuk nem fog vonatkozni. Ez az intézkedés azonban csak azért késett Erdélyben, mert előbb meg kellett valósítani Erdély és Magyarország unióját.

Az 1848–49-es eseményeknek és az önkényuralmi korszakban is folytatódó szívós magyar ellenállásnak az európai történelmet is lényegesen befolyásoló következményei lettek. Ausztria a magyar fenyegetéssel a hátában ugyanis képtelen volt hatékonyan képviselni nagyhatalmi érdekeit. Az 1850-es évek végére vereséget szenvedett, és kiszorult Itáliából, majd alulmaradt Poroszországgal szemben is, így az egységes Németország már nem a Habsburgok, hanem a porosz király vezetésével valósult meg. 1867-ben a nemzetközi kudarcokat beismerve Ausztria kénytelen volt kiegyezni Magyarországgal. Ennek köszönhetően egy olyan állam jött létre – az Osztrák– Magyar Monarchia –, amely képes volt a sokszínű és soknemzetiségű térség számára példátlan gazdasági és társadalmi fejlődést biztosítani, így talán joggal tekinthetjük az Európai Unió előképének is.

A hazai történelemmel kapcsolatban arra hívnám fel a figyelmet, hogy az 1956. október 23-án történteket 1848. március 15. nélkül nem tudjuk helyesen értelmezni. A rákosista diktatúra idején egyetlen olyan történelmi esemény létezett, amely alapján kritika alá lehetett venni a fennálló rendszert. 1948-ban a centenáriumi ünnepségek keretében ugyanis maguk a kommunisták emelték be a kánonba 1848. március 15-e eszményeit. Így amikor október 23-án a diákság ’48-as jelszavakkal lépett fel, nem tudtak vele mit kezdeni. A saját maguk által létrehozott ideológiai csapdába estek bele.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy bár a forradalomról sokunknak a vér és az erőszak jut eszünkbe, a magyar ’48-as forradalom nemcsak békés, de törvényes is volt, hiszen az uralkodó aláírásával hitelesítette annak határozatait. Ez volt az a történelmi esemény, melynek során – mivel a magyar nemesség önként kiterjesztette jogait az egész társadalomra – megszületett a modern magyar nemzet.