Egész életnyi szerelem

Az első fejezet (Versek Judithoz címmel) azokból a költeményekből nyújt válogatást, amelyeket a költő 1942 és 2007 között írt szerelméhez. Az időrendi sorrendbe szerkesztett vallomások a második világháború éveitől kezdődően elénk rajzolják két ember összetartozását, közös életének gazdagságát. Majd következik a halál diktálta második fejezet, a fájdalom hangján született Rekviem szólóhangra. E húsz pontból álló, nyolcsoros szakaszokban írt műben a költő részletesen felidézi Judit búcsújának, utolsó hónapjainak történéseit, illetve visszatekint házasságuk történetére, az öregemberek bölcsességével összegezve az évtizedeket. Végül következik a záró szakasz, a 2009-ben írt Tizenkét ciprus, amely tizenkét szonettet tartalmaz, egyfajta végső búcsúként, az események lezárásaként: a Judit sírja körül álló tizenkét ciprus „a kozmosz rendjét szimbolizálva, / fenségével megnyugvást hoz a gyászra.” Hárs Ernő könyvének újdonsága, hogy az irodalomtörténet nagy műveivel ellentétben nem egy szélsőségektől botrányos szerelem történetét nyújtja, hanem egy kiegyensúlyozott, hűséges házasság csöndes drámáját.

(Hárs Ernő: Életed nélkül. Orpheusz Kiadó, 2010, 1800 Ft)