A hit útja
Nagy divatjuk van ma a pszichológiai könyveknek. Szeretnénk megérteni önmagunkat, hogy ennek alapján megtaláljuk a boldogságunkat. Korunk népszerű tanítói közül sokan azt mondják: a boldogságot úgy lelhetjük meg, ha egészen önmagunkká válunk, vagyis ha mások elvárásaival nem törődve csakis a saját vágyaink, saját kedvünk szerint élünk. Mennyire hasonlít ez a családi veszekedések refrénjéhez: „Eddig mindent megtettem érted, de elég! Most már én jövök!”
Mozaikkövek az erkölcstanhoz
Az erkölcstan megköveteli a szemantikai pontosságot, mert az erkölcs, a nyelv, a gondolkodás és az életvezetés a legszorosabb kapcsolatban állnak egymással. „Ki mint gondolkodik, úgy is beszél; ki mint beszél a másikkal, úgy is gondolkodik róla, úgy is él vele” – foglalja össze tömören K. Demmer. Ha például a szerelmes férfi képtelen kifejezni a nő iránti tiszteletét, csak vicces és obszcén tud lenni, akkor feltételezhető, milyen szerelemre képes, illetve képtelen. Ha egy munkahelyi vezető tárgyként szólítja meg alkalmazottait, akkor könnyen megítélhető a gondolkodásmódja és az emberekhez való viszonya, esetleg későbbi tettei is.
Beszélgetés a Shalom közösség első magyar misszionáriusával
Két francia, egy ecuadori, egy uruguayi és egy magyar – a mintegy háromezres brazil Shalom Katolikus Közösség nem brazil tagjai, misszionáriusok. Csabai Barnabás idén április óta novícius. Amint letelik a „próbaideje”, ő is misszióba megy. Ám eleinte nem is annyira akart misszionárius lenni: szerelmi bánatában utazott Brazíliába. Most az ország északkeleti csücskében lévő Ceará állam Pacajus nevű városában él. A tizenöt gyermekes családból származó fiúval hivatásáról beszélgettünk.
– Mindig is katolikusként éltem, megkereszteltek, voltam elsőáldozó és bérmálkozó, jártam templomba. Ezt láttam otthon, ebben nőttem fel. Ám ahogy kamaszodtam, úgy egyre kevésbé akartam misére menni. Ha elmentem, akkor is csak azért, mert úgy szokta a családom, rutinná vált számomra az egész. Amikor befejeztem a gimnáziumot, még inkább eltávolodtam az egyháztól. Elkezdtem megmondani magamnak, mi bűn és mi nem az, elméleteket állítottam fel arról, hogy milyen a jó katolikus, és meggyőztem magam, hogy nem az számít, betartjuk-e az egyház szabályait, hanem hogy miként éljük meg a hitet. Túlontúl elmentem tehát a saját irányomba, és nem akartam tudni, mit mond az egyház bizonyos kérdésekről.
Könyvespolcra
Mit is jelent valójában a vallásközi párbeszéd? Különböző nemzetiségű, kultúrájú emberek találkozását, ahol a mindennapi problémákat osztják meg egymással? Együttműködést segélyakciókban és más, a társadalmi szolidaritást erősítő kezdeményezésekben? Biztos, hogy ezek is nagyon fontosak, ám egy további lépés mégis elkerülhetetlen. Ha igazán kíváncsiak vagyunk arra, hogy miként gondolkodik Istenről a másik fél, akkor meg kell ismernünk az ő erről vallott nézeteit. Kétségtelen, hogy mindig a teológiák szembeállítása lesz az a terület, ahol a leginkább előkerülnek az ellentétek. Christian W. Troll Muszlimok kérdeznek – keresztények válaszolnak című könyvében vállalja a nézetek ütköztetését. Az eredmény csak elsőre meglepő: a keresztény olvasó nemcsak a muszlim vallással ismerkedhet meg közelebbről, hanem ez által saját hitét is jobban megalapozhatja.
Az Olvasó írja
1933 szeptemberében történt. Szolnoky János, a fiatal monori káplán a katolikus iskola egyik osztálytermébe gyűjtötte össze az elemi iskolából épphogy kinőtt leányokat, hogy kevés szabadidejüket, a vasárnap délutánt – mert hiszen a többi idő a mezei vagy a ház körüli munkával telt – együtt és Isten közelében töltsék, lelkük épülésére és a maguk örömére. Szentírásolvasás, ima, rövid elmélkedés, azután közös játék követte egymást estig – így teltek ezek a délutánok. Akit Monor legendás papja, Szolnoky atya vezetőül kiválasztott, maga is csak egy-két évvel volt idősebb a kis társaság tagjainál. A tíz-tizenöt leány hamarosan közösséggé formálódott: együtt maradtak, miközben évről évre újabb társak csatlakoztak hozzájuk.
Teremtésvédelem
„…és Isten lelke lebegett a vizek fölött” – olvasható az Ószövetség első könyvében, a Teremtés könyvének második mondatában. A víz kifejezés ezzel a tizenhatodik a Szent Biblia közel nyolcszázezer szavának sorában. Az előkelő „helyezés” azt jelzi, hogy e fogalomnak nem akármilyen jelentősége van a teremtésben és az életünkben. A víz napjainkra a teremtett világ megmaradásának is egyik legnagyobb kérdésévé vált.
A hit útja
A hívő keresztény előtt két kísértés áll: elmerülni az imádságban, elfordulva a világban való cselekvés kötelességétől, vagy éppen ellenkezőleg, a szüntelen cselekvés, a szakadatlan szolgálat útja, miközben egyre kevesebb idő és energia marad az imára.
A hit és a tettek helyes arányának kérdése, az e felett folytatott viták végigvonulnak az egyház történetén. Kevesen tudják, hogy a protestáns–katolikus szakadás kiindulópontja nem a szentek tiszteletének, a pápa primátusának vagy az Eucharisztia mibenlétének kérdése volt, hanem éppen ez: Vajon az üdvösséget igaz tetteink vagy hitünk alapján nyerjük-e el? A lutheri reformáció újítása a „sola fide” tanítása volt: az örök életre csak hit által, kegyelemből jutunk el, tetteinktől függetlenül. Vagyis igaz tetteink által nem érdemelhetjük ki az örök boldogságot, hiszen az végső soron Isten ajándéka. Találkozhatunk olyan csoportokkal is, jellemzően a kisegyházak között, amelyek azt tanítják, hogy ha valaki egyszer megvallotta Krisztusba vetett hitét, utána biztosan üdvözül, függetlenül attól, hogy később milyen tetteket vitt végbe, milyen bűnöket követett el… Nem árt tehát egy kicsit elidőznünk ezeknél a kérdéseknél!
Kuzmányi Istvánnal, a Magyar Kurír új főszerkesztőjével beszélgettünk
– Milyen tervekkel kezdi meg munkáját?
– Bizonyos szempontból könnyű helyzetben vagyok, mert egy nagyon gazdag és élő örökséget vehettem át az előző főszerkesztőtől, Neumayer Katalintól. Ő közel húsz év alatt alakította ki azt a hírportál jelleget, amely ma a Magyar Kurírt, azaz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia félhivatalos lapját jellemzi. Ahogyan egy keresztény embernek mindennap meg kell újulnia a saját életében, úgy természetesen a portálnál sem mondhatjuk azt, hogy elérkezett már a Kánaán, mindent elvégeztünk, leülhetünk. A feladatomat szolgálatként, hírszolgálatként élem meg: hírközlésként, a Magyar Katolikus Egyház jó hírének közvetítéseként. Sokan állítják, hogy a jó hír nem hír. Nálunk ez nem így van, és kegyelem, hogy a „jó hír” közvetítői lehetünk. A püspökkari konferencia döntésével összhangban a Kurír videoportál jellege átalakul. Ennek oka egyértelmű: a mai világban nagyjából kétévente frissítik, cserélik egy honlap arculatát. Az idén és a következő évben nem készül teljesen új honlap, most csupán „ráncfelvarrást” végzünk, egy picit megújítjuk és átstrukturáljuk az oldalt.
