Embertárs

A doni áttörés áldozataira emlékeztek

A doni áttörés áldozataira emlékeztek

Fotó: Merényi Zita

 

Magyarország hadtörténetének egyik legtragikusabb eseménye a hetvenöt évvel ezelőtt történt doni áttörés. Az 1942 nyarától 1943 februárjáig tartó harcokban a több mint kétszázezer főt számláló Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg jelentős része megsemmisült. A veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A jelenlegi kutatások szerint negyvenkétezer magyar katona halt hősi halált vagy tűnt el, huszonnyolcezer volt a Magyarországra hazaszállított sebesültek száma, és a Vörös Hadsereg huszonhatezer magyar hadifoglyot ejtett.
A doni katasztrófa hetvenötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékező szentmisén részt vett Boross Péter volt miniszterelnök, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese is.
Köszöntőszavaiban Bíró László püspök megemlékezett azokról az orosz parasztokról, akik befogadták a visszavonulókat, és gondjaikba vették a sebesülteket. „Nem az ellenséget látták bennük, hanem az embert, a Krisztus-képmást – hangsúlyozta. – Nélkülük sokkal több áldozatról esne szó a mai napon.”
Homíliájában Bíró László megemlítette, hogy számos történelmi esemény évfordulójáról emlékezünk meg idén: száz évvel ezelőtt ért véget az első világháború, hetven évvel ezelőtt fogadták el Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, s az idei esztendő Mátyás király-emlékév is lesz. A püspök rámutatott arra, hogy az évfordulókkal összefüggésben gyakran emlegetünk szép, ám olykor közhelyeket súroló mondatokat, de keveset beszélünk a konkrétumokról. A mostani évfordulóval kapcsolatban például megfogalmazódhat bennünk a következő kérdés: Mit tehetünk ma Európáért?
Bíró László arról beszélt, hogy Európa ma kettős vákuumtól szenved: az egyik a népességvákuum, a másik pedig az identitásvákuum, amely magával vonja az értékvesztést is. Október végén Európa jövőjéről szerveztek konferenciát a Vatikánban. Az Újragondolni Európát címet viselő tanácskozáson Ferenc pápa is felszólalt: elgondolkodtató és előremutató beszédében személyessé tette a kérdést: Mit tehetünk Európáért? Elsősorban azt, hogy emlékezünk arra: az ember személy.
A tábori püspök családtagjaira emlékezett vissza: nagyapja az első, édesapja pedig a második világháborúban harcolt. Gyakran meséltek történeteket a háborús időszakról és azokról a helyzetekről, amikor semmibe kellett venni a másik ember emberségét. „Ki az ember? – tette fel a kérdést Ferenc pápa nyomán Bíró László. – Az ember személy. A mai médiában már alig esik szó a személyről: szavazatokról, szegénységi küszöbről és kvótákról beszélnek, s a szavak mögül eltűnik az ember, a személy.”
A püspök ismét Ferenc pápa beszédét idézte: a háború mindig ott kezdődik, amikor eltűnik az ember mint személy, amikor a győző semmibe veszi a legyőzöttet.
A személy egy közösség tagja is, a legkisebb közösség pedig a család. Az Egyház számtalanszor felszólította a társadalom képviselőit arra, hogy őrizzék a család intézményét, mert az a társadalom kovásza. A család olyan közösség, amely nem tud létezni párbeszéd nélkül, párbeszéd pedig csak ott jöhet létre, ahol egyenlőnek tekintik egymást az emberek.
Ferenc pápa beszédét követve Bíró László figyelmeztetett arra, hogy a laicizmus veszélyt rejt magában, mert nem veszi tekintetbe, hogy a vallás a személy méltóságát őrzi, s ez értéket jelent. A püspök idézte a jelenlegi egyházfő XVI. Benedekkel folytatott párbeszédét is: az emeritus pápa arra hívta fel utóda figyelmét, hogy az egyformaság a legveszélyesebb, hiszen tömegben, egyediségét vesztve kerül az ember a legtávolabb Istentől.
Európa jövője szempontjából létfontosságú a szolidaritás és a szubszidiaritás is. A szolidaritás a másikra való odafigyelés erénye, a szubszidiaritás pedig azt jelenti, hogy ki-ki megteszi a társadalomban azt, amire képes. Bíró László megemlítette, hogy Ferenc pápa a már idézett beszédében hangsúlyozza a befogadás szükségességét is, ám egészen más értelemben, mint ahogyan azt első hallásra gondolnánk: a valódi befogadás esetén az a legfontosabb, hogy saját értékeinket is védelmezzük, miközben befogadunk. Végezetül a tábori püspök fel­elevenítette Ferenc pápa beszédének legfontosabb gondolatát: a béke ellensége a közöny.
„Legyünk Európa lelke! – buzdított prédikációja végén Bíró László. – A doni áttörés során elesett katonák olyan hősök voltak, akik magukénak érezték a hazát, Európát és a keresztény értékeket. Az ő példájuk nyomán gondolkodjunk el azon, ki-ki a maga helyén mit tehet ma Európáért.”
A megemlékezés a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kertjében koszorúzással zárult, ahol Berta Tibor, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke is imát mondott a doni áttörés áldozataiért.

Hittel, akarattal, összefogással

Hittel, akarattal, összefogással

Fotó: Lambert Attila

 

Azért gyűltünk össze, hogy a Mátyás királlyá választását előkészítő szegedi egyezmény megkötésének (1458. január 12.) évfordulóján az uralkodóra emlékezve szentmisét ajánljunk fel hazánkért, nemzetünkért – köszöntötte Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a jelenlévőket.  A püspök szentbeszédében a mise olvasmányaiból kiindulva párhuzamot vont a választott nép első királya, valamint Mátyás személye között.
A zsidó nép történelméből vett, látszólag jelentéktelen esemény párhuzamba állítható a mi történelmünkkel – mutatott rá a főpásztor, és felidézte: amikor a zsidó nép társadalmilag és gazdaságilag megerősödött, s fejlődni kezdett, nem volt királya. Az emberek idegenkedtek attól, hogy a szomszédaikéhoz hasonló, zsarnokoskodó uralkodójuk legyen, mégis az erkölcsi tekintélynek számító Sámuelhoz fordultak, hogy kérjen számukra uralkodót Istentől. A próféta azt mondta nekik, hogy a választott nép királya maga Isten, ezért nincs szükségük földi uralkodóra, a nép azonban ragaszkodott a kéréséhez. Sámuel ezért az Úrhoz fordult, aki teljesítette a nép akaratát. Így választotta ki a trónra Sault, majd Dávidot, és megkezdődött a zsidó nép életében a királyok kora. Dáviddal a legszebb éveit élhette meg a zsidóság – mondta a szegedi megyéspüspök. „Nem azért, mert uralkodójuk annyira szent ember volt, hanem mert bűneit megbánva mindig alázattal vissza tudott térni Istenhez, bocsánatát kérve és bűnbánatot tartva.”
A misén elhangzott evangéliumi történetben Jézus a tömegben tanít. Sokan szeretnének a közelébe jutni, hogy a segítségét kérjék. Néhányan leleményes módot találnak erre: megbontják a tetőt, és kötélen leeresztik hozzá gyógyulást kérő, béna társukat. „Amikor nagy baj van, Istentől várjuk a segítséget, ám mindenekelőtt összefogásra van szükség” – mutatott rá a szónok. Jézus segít, de nem úgy, ahogyan várnánk: „Bocsánatot nyertek bűneid” – fordul a béna emberhez, mielőtt meggyógyítaná. Látnunk kell, hogy a bajok forrása mindig a bűn, a felemelkedés útja pedig az erkölcsi megújulás – hívta fel a figyelmet a Szentírás üzenetére Kiss-Rigó László püspök. Nekünk is ez az utunk. „Amikor megnyitjuk ezt az emlékévet, Mátyás alakjának, történelmi szerepének felidézése segítsen bennünket abban, hogy tudatosítsuk magunkban gyökereinket, megerősödjünk identitásunkban, s így szilárd erkölcsi alapokon álló nemzetként járulhassunk hozzá Európa megújulásához” – zárta beszédét a főpásztor.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár ünnepi beszédében Mátyás királlyá választásának körülményeit elevenítette fel: a trónra lépését megelőző kort békétlenség, kilátástalanság és széthúzás jellemezte. Ez odáig vezetett, hogy a főúri családok felismerték, mielőbb véget kell vetni a viszálynak. Olyan embert akartak a trónra, aki képes megőrizni, amit a magyar nemzet addig magáénak tudhatott. Mátyás ennél jóval többet tett – hangsúlyozta Potápi Árpád. – A kor vezető birodalmai közé emelte Magyarországot. Új utakat jelölt ki, ő maga pedig a kor legnagyobb államférfijává vált.
Mátyás uralkodásának napjainkban is érvényes üzenetét így fogalmazta meg a politikus: minden nemzedéknek döntenie kell, hogy beáll-e a sorba, engedve, hogy mások irányítsák, vagy kezébe veszi a sorsát, és maga dönt az útjáról. „Hittel, akarattal, összefogással naggyá tehetjük a nemzetünket. Lángolva kell akarni, nem fél szívvel. Megtapasztalhattuk már: ha merünk nagyot gondolni, képesek vagyunk túllépni az akadályokon.” Az államtitkár rámutatott arra, hogy Mátyás alakja mindmáig összekovácsolja a magyarságot, és a Közép-Európában élő nemzetek számára is közös példa. Az emlékév fontos célkitűzése, hogy minél szélesebb körben megismertessék az emberekkel a nagy király alakját, és a gyerekeket is bevonják az ünneplésbe – tette hozzá a politikus. Programokat terveznek a Mátyás király életéhez kötődő helyszíneken, többek között szülővárosában, Kolozsváron, valamint Budapesten és Székesfehérváron is.
A megnyitón részt vett a politikai és a kulturális élet számos képviselője, s megjelentek a külhoni magyarság képviselői is. Jelen volt Gaal Gergely országgyűlési képviselő, a Mátyás-emlékév tanácsadó testületének elnöke; Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója; Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója, valamint idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke.
Csibi Krisztina a megnyitó alkalmából készült emlékplaketteket adott át, többek között Kiss-Rigó László püspöknek.
Az ünnepi eseményen közreműködött a Renaissance Consort és a Tabulatúra régizene-együttes. Az Őskultúra Alapítvány tagjai kortörténeti bemutatót tartottak: Mátyás korát idéző eszközökkel, viseletekkel és zenékkel ismertették meg az érdeklődő iskolai osztályokat. A dél­után során mesefoglalkozás, fegyver- és viseletbemutató, valamint reneszánsz koncert várta a vendégeket a Dóm Látogatóközpontban.
Rendkívüli az a ragaszkodás, amelyet a szegediek tanúsítottak a Hunyadi-ház iránt, és páratlanok azok a kegyelmek is, amelyekkel Hunyadi János kormányzó, majd Mátyás király elhalmozták Szeged polgárait. Reizner János (1847–1904) lokálpatrióta jogász, régész, történész, könyvtárigazgató és múzeumalapító igazgató, valamint Petrovics István, a Szegedi Tudományegyetemen oktató történész munkásságának köszönhetően ismerhetjük meg a Tisza-parti város és Mátyás király kapcsolatát.
A történet 1458-ban kezdődött, amikor is január 12-én Garai László nádor, a felesége, Alexandra, valamint Szilágyi Erzsébet és Szilágyi Mihály macsói bán a városban megkötötte azt az egyezséget, amely lehetővé tette Mátyás királlyá választását. Szeged városa ugyanis – okleveles adat szerint – 1457-ben Szilágyi Erzsébet és Szilágyi Mihály kezén volt, s a Hunyadi–Szilágyi rokonság Szeged környékén jelentős birtokokkal rendelkezett.
Uralkodása alatt Mátyás király többször is járt a városban, Szeged úgyszólván az ország központjává, fontos események helyszínévé vált. Mátyás 1458-ban országgyűlést tartott itt, 1462-ben pedig innen indult hadjáratra a török ellen. 1465-ben pedig Szegeden ült össze a királyi tanács a főpapokkal és a főurakkal, közöttük Janus Pannonius pécsi püspökkel, Szécsi Dénes esztergomi érsekkel, valamint Ország Mihály nádorral.
A király igyekezett kedvezni a városnak: tizenöt kiváltságlevelet adott neki, jogokat és előnyöket biztosítva ezzel a polgárságnak. E kiváltságoknak is köszönhető, hogy II. Ulászló 1498-ban Szegedet jogi értelemben is szabad királyi várossá nyilvánította.

Észrevesszük-e magunk körül a szeretetéhséget?

Észrevesszük-e magunk körül a szeretetéhséget?

Fotó: Lambert Attila

 

Hova vezethetők vissza a Metodista Egyház gyökerei?

– A metodista megújulási mozgalom a XVIII. században kezdődött. Protestáns ébredési irányzat, az angliai reformáció egyik ága. Alapítónk, John Wesley testvérével együtt anglikán lelkész volt. A sajátosan induló angol reformáció a XVI. századi kezdetek után szembetalálta magát az iparosodás és a polgárosodás kihívásaival. Wesley érzékelte, hogy az Anglikán Egyház nem igazán képes válaszolni ezekre a változásokra. A társadalmi viszonyok miatt nagyon is indokolt volt a megújulás, ám az mindig csak az egyénnel kezdődhet. Így volt ez az alapítók esetében is. Egyetemi társaikkal misszióba indultak Amerikába, az indiánok megtérítésére. Kezdeményezésük nem járt nagy sikerrel, csak a gyarmati telepesekkel tudtak találkozni, az indiánokkal nem. Amikor azonban visszatértek Londonba, rendkívül erős istenélményt éltek át. Ez indította el személyes megújulásukat, s ennek öröméből bontakozhatott ki a metodista ébredés.

Milyen választ adtak az alapítók a kor szociális és ideológiai kihívásaira?

– John Wesley hozzáállását szépen mutatja az a bristoli esemény, amikor munkássága e fellegvárában anglikán lelkészként kiállt a szabad ég alá a munkások közé. Ezrek hallgatták a szavait. A hivatalos Egyház képtelen volt megszólítani ezt a réteget, és nem tudta befogadni a templomba sem. Wesley azonban közéjük ment, s e sokezres tömegekből jöttek létre a későbbi gyülekezetek, az úgynevezett metodista osztályok. Egyházunkat ma is jellemzi a kor társadalmi problémái iránti érzékenység. Feladatunknak érezzük, hogy állást foglaljunk a ma embere számára fontos kérdésekben, a géntechnológiától kezdve az energiaforrások hasznosításán át a háború és béke kérdéséig.

A Wesley testvérek anglikán lelkészként szolgáltak. Hogyan következett be a szakadás?

– Az alapítók nem akartak mást, mint „a biblikus szentséget terjeszteni az országban”. Meg is vádolták őket azzal, hogy nem mondanak semmi újat. Ők azonban nem is újat akartak mondani, hanem visszatérni az evangélium krisztusi tanításához. Nem engedték, hogy a metodista osztályok magukban úrvacsorázzanak, illetve hogy vasárnap tartsanak istentiszteletet. Az, hogy a szakadás még­is bekövetkezett, történelmi okokra is visszavezethető. Még Wesley életében elszakadtak az amerikai gyarmatok, az anglikán lelkészeket hazaküldték. A fivérek halála után, 1784-ben, Baltimore-ban, az úgynevezett karácsonyi konferencián megszületett a Püspöki Metodista Egyház. Ott választották meg az első püspököt. De mindmáig erős a testvéri kötelék az Anglikán Egyház felé.

A társadalmi feszültségek iránti érzékenységük vitte közel az alapítókat a munkássághoz. A Metodista Egyházban ma is meghatározó a szociális felelősségvállalás.

– Alapkérdés számunkra, hogy észrevesszük-e magunk körül a rászorulókat, azt a szeretetéhséget, amely jelen van a világban. A szociális szolgálat a szeretet megélésének egy különleges formája. A kezdetekkor elsősorban a munkások, a szegények csatlakoztak a metodistákhoz. Látogatták a börtönöket, igyekeztek segítséget nyújtani a rászorulóknak, az éhezőknek. A magyarországi Egyházban a gyülekezetek ma is nagy figyelmet fordítanak a szociális szolgálatra. Ennek egyik legkiemelkedőbb területe a cigánymisszió. Borsodban, Pest megyében és a Dunántúlon is több helyen vannak cigány közösségeink.

A Metodista Egyház elnevezésében benne van a módszer szó, és a hitcikkelyeket olvasva valóban megmutatkozik a keresztény életszentség egyfajta „módszertana”.

– Igen, bár kezdetben ez gúnynév volt. A Wesley testvérek Oxfordban jártak egyetemre az 1720-as, 1730-as években. Módszeres, rendszeres életet éltek. Betartották az egyetem szabályzatát, és meglehetősen kilógtak az akkori egyetemi ifjak közül. Szigorú hetirendet dolgoztak ki maguknak, amely valahogy így nézhetett ki: hétfőn együtt tanultak, kedden a Szentírást olvasták, szerdán a börtönben, a rabok között szolgáltak, csütörtökön a szegény gyerekeket korrepetálták, pénteken pedig együtt úrvacsoráztak. Minden héten éltek a szentséggel, ezért a másik gúnynevük az lett: szakramentalisták. Életmódjuk a hitelességről is szólt. Hamarosan csatlakoztak hozzájuk a csoporttársaik.

Hogyan írható le az Egyházuk szervezete?

– Püspöki Egyház vagyunk, Magyarország több közép-európai országgal együtt a svájci püspök alá tartozik. A helyi területeket a „helynök”, az úgynevezett szuperintendens képviseli. Az éves konferenciákon a püspök felügyeletével születnek a legfontosabb döntések. Itt a paritás elve érvényesül, világi testvérek és lelkészek együttesen vesznek részt a munkában. Az egyes országokban körzeti rendszerben épülnek fel a közösségek. A lelkészt a püspök helyezi a körzetekbe, így jönnek létre a missziós állomások. Missziós Egyház vagyunk, világszerte nyolcvanmillió metodista van, akiket a Metodista Világtanács fog össze.

Melyek a metodista lelkiség ismérvei?

– Wesley a két nagy szeretetparancsra irányította a figyelmet, számára a kereszténység a szeretet vallása volt. Lényeglátásra törekedett, fő céljának tekintette, hogy terjessze a biblikus szentséget. A metodista lelkiségben rendkívül fontos a visszatérés a Bibliához, azaz Isten szavához, valamint a szentség, mert Isten szent életre hív minket. Megtérésre, majd tanítványi fejlődésre a megszentelt életben, a szeretetben. Parókiám az egész világ – fogalmazta meg egy másik jelmondatát Wesley. Ez is mutatja, hogy szélesebb perspektívában gondolkodunk, az egész világért felelősséget érzünk. Egyházunk meghatározó tulajdonsága a gyakorlatias gondolkodás, a cselekvő hit. Wesley egyik kedvenc igéje volt, hogy Jézus Krisztusban csak a szeretet által munkálkodó hit számít (Gal 5,6).

Egyházuk bemutatkozásában feltűnik a kötetlen istentisztelet megfogalmazás. Mit értenek ez alatt?

– Ez a metodista szabadság egyfajta kifejeződése. Nálunk családias a légkör, egy istentiszteleten lehetőség van a spontán bizonyságtételre, az énekre, de akár a születésnaposokat is köszönthetjük. Magyarországon sokféle formája van a metodista istentiszteletnek. Ez mindig függ a lelkiségi múlttól és a bevett helyi szokásoktól. Az alapkérdés az, hogyan tudjuk ma érthetően megszólítani az embert. Előfordulhat, hogy ehhez változtatnunk kell az istentiszteleti gyakorlaton. Igyekszünk rugalmasak lenni, és azt az elvet követjük, hogy a lényegben maradjunk egyek, a többiben pedig lehetünk szabadok.

Hogyan kerültek Magyarországra az első metodisták?

– Hazánkban a XIX. század közepén járt először metodista püspök, Matthew Simpson, aki Abraham Lincoln bizalmas barátja volt. 1857-ben egy találkozón vett részt Kossuth barátainak titkos körével, Pest-Budán. A szervezett metodista misszió a XIX. század végén kezdődött, amikor meg­jelentek a kisegyházak, válaszként a társadalmi változásokra. Jelen volt az emberekben egyfajta nyitottság, és a nagyobb egyházak nem tudtak mindenkit megszólítani. Több helyre is érkeztek neoprotestáns közösségek, Bácskába például lutheránus németek hívták meg a bécsi metodista lelkészt. Egyházunkban a mai napig megvan a kisebbségek iránti érzékenység. A Monarchiában ez főként a németek közötti szolgálatot jelentette, a két világháború között aztán a szlovákságét és a zsidóságét is, az ötvenes évektől pedig a cigány kisebbség körében indult el a metodista misszió. Ma tizen­egy körzetben húsz lelkipásztor szolgál harminc gyülekezetben, mintegy kétezer-ötszáz–háromezer ember között. Két idősotthonban és egy középiskolában is igyekszünk helytállni, és hálásak vagyunk azért, hogy a nagyobb felekezetek testvérként tekintenek ránk.

Hangsúlyozzák az ökumenikus együttmunkálkodás szükségességét is. Hogyan nyilvánul meg ez a Katolikus Egyházzal közösségben?

– Nagy örömmel éltük meg Ferenc pápa és a Metodista Világtanács küldöttségének találkozását a katolikus–metodista párbeszéd ötven évének ünnepén tavaly októberben. Wesley maga is különös nyitottsággal fordult a többi keresztény felekezethez, és ezt újszövetségi alapokon tette. Ötvenkét alapprédikációjából az egyik, A katolikus szellemről című arra világít rá, hogy megfoghatjuk egymás kezét, képesek vagyunk egy irányba haladni, hiszen lényegében egyek vagyunk. A Jézus Krisztusban való üdvösséget hirdetjük. Ma is sokféle jelét adja ennek a metodista spiritualitás: 1999-ben írták alá katolikus és evangélikus részről a megigazulásról szóló közös nyilatkozatot, s a Metodista Egyház elsőként csatlakozott ehhez 2005-ben. Magyarországon sokféle formában éljük az ökumenét. Részt veszünk a különböző egységtörekvésekben, így a Magyar Evangéliumi Szövetség, az Aliansz ökumenikus imahetén vagy a helyi felekezetközi lelkészkörökben. Ez itt, Óbudán nagyon jól működik. Egyedülállónak számít, hogy két katolikus plébánia és a metodista gyülekezet együtt szolgál az Alpha-kurzusban, ami egyébként anglikán gyökerű. Az Ars Sacra Fesztiválon imasétát tartottunk, bejártuk egymás templomait és imádkoztunk. Jó látni, hogy a közösségeink nem egymásnak feszülnek, hanem megélik a testvéri egységet. A XX. század az ökumené százada volt. Bízunk abban, hogy a XXI. is az lesz.

Küldetésben járunk

Küldetésben járunk

Vízkereszt Slachta Margit testvér egyik legkedvesebb ünnepe volt. Minden évben ezen a napon tartották az általa alapított Keresztény Női Tábor évnyitó seregszemléjét, amelyen beszámoltak az elmúlt év eredményeiről, és meghirdették az új év programját. A gondviselés úgy határozott, hogy ez a nap legyen Margit testvér égi születésnapja is: 1974. január 6-án lépett át az örökkévalóságba.
A társaság számára ma is nagy ünnep ez a nap. A nővérek ilyenkor kültagokkal, barátokkal és családtagokkal együtt adnak hálát az alapítóért, a tőle kapott küldetés meg­annyi kincséért és az elmúlt kilencvenöt év kegyelmeiért.
Az ünnepi szentmisét ezen a napon Kránitz Mihály atya mutatta be, majd előadásában hangsúlyozta Margit testvér művének aktualitását, az apostoli küldetés fontosságát, különös tekintettel a jelen kihívásaira. Délután mini­kon­ferenciát tartottak, amely színes válogatást adott a testvérek sokféle szolgálatából a családterápiától kezdve a teremtésvédelmen át az evangelizációig. A napot ünnepélyes zsolozsma zárta.

Forrás és fotó:
Szociális Testvérek Társasága

A gitárosokat segíti a NEK titkársága

A gitárosokat segíti a NEK titkársága

Fotó: Pixabay.com

 

A NEK-re készülve a szervezők fontosnak tartják a szentmiséken gitáros zenei szolgálatot végzők összefogását, illetve liturgikus képzését. Ennek érdekében szeretnék megszólítani az ország valamennyi területén működő gitáros csoportok vezetőit, illetve tagjait.
Létrehoztak egy Facebook-csoportot, amelyhez csatlakozhatnak mindazok, akik bárhol, bármilyen rendszerességgel zenélnek gitáros misén. A csoporton keresztül lehetőség nyílik megosztani jó gyakorlatokat, kottákat, valamint kérdéseket feltenni, problémákat megvitatni. Zenekaronként bármennyi tagja lehet a csoportnak – mindenkit várnak, hogy csatlakozzon.
A szervezők összeállítják a zenekarvezetők levelezőlistáját, melynek segítségével zártabb és hivatalosabb formában is szeretnék elérni a csoportok vezetőit. A listának a zenekarvezetők, a döntéshozók és helyetteseik lehetnek a tagjai. Feliratkozni egy Google-űrlap kitöltésével lehet, néhány kérdés megválaszolásával. A zenekarok vezetői feladatot ellátó összes tagja jelentkezhet, akár három-négy fő is.

„Jobbá szidni senkit sem lehet, csak jobbá szeretni”

„Jobbá szidni senkit sem lehet, csak jobbá szeretni”

Fotó: Lang Róbert

 

Megérkezett Kaposvárra a Jószolgálat-díj 2017. évi kitüntetettjeit bemutató szabadtéri vándorkiállítás, amely január végéig tekinthető meg a Kossuth téren. Ebből az alkalomból a városháza dísztermében január 8-án ünnepélyes kiállí­tás­megnyitót tartottak, amelyen köszöntötték az elismerés életműdíjasát, Somos László kaposfői plébánost.
A Jószolgálat-díjat azért hozták létre, hogy az elismerésben részesülő személyek, szervezetek és közösségek bemutatásán keresztül az emberek bepillantást nyerhessenek a szociális segítőmunka világába és a rászorulók mindennapjaiba. A 2016-ban alapított díjra már az első évben ötszázhuszonkét jelölés érkezett idősotthonokból, árvaházakból és szegény családoktól. A díjazottakat egy, a hét nagy hazai segélyszervezet képviselőiből álló szakmai zsűri választotta ki.
Példamutatással a fiatal nemzedéket is érzékenyebbé kell tenni a társadalmi problémákra – hangsúlyozta Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki hajléktalanokat segítő édesanyja emlékére alapította a Jószolgálat-díjat.
A tavalyi év díjazottjait bemutató szabadtéri vándortárlatot Budapest és Székesfehérvár után most Kaposváron tekinthetik meg a látogatók. Az installáció célja, hogy az érdeklődők megismerhessék a segítségnyújtás hőseit és történetüket. A kiállítás az önkén­tes­ munka sokszínűségére és örömére is felhívja a figyelmet. Idén is tízmillió forintot osztanak szét a díjazottak között. Eddig közel kétszáz jelölés érkezett, de január végéig még várják a további ajánlásokat.
A kiállításmegnyitón Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Jószolgálat-életműdíjas Somos Lászlót méltatta, akit így jellemzett: Nem vár arra, hogy betoppanjon hozzá egy nehéz sorsú ember, hanem elébe siet.
Somos László atya úgy fogalmazott: a munkatársait illeti az elismerés. A vándortárlat megnyitóján elmondta: 1991-ben szentelték pappá, huszonhárom éve szolgál Kaposfőn, s azóta foglalkozik a romák paszto­rá­ció­jával. „Amikor odakerültem, láttam, hogy mennyi szegény, hátrányos helyzetű gyermek és felnőtt él a településen. Katolikus papként kötelességem segíteni őket, hogy integrálódjanak a társadalomba. Tanodát nyitottunk, az anyáknak baba-mama klubot hoztunk létre, és intézzük a felnőttek ügyes-bajos dolgait.”
A Somos László által életre hívott Szent Erzsébet Alapítvány tanárokat és szociális munkásokat alkalmaz. A kaposfői plébános az életműdíjjal járó pénzösszeget egy négygyermekes rászoruló család házvásárlására ajánlotta fel.

Forrás: Somogyi Hírlap/Kaposvári Egyházmegye

Inhaláló készülékek a kárpátaljai gyermekkórháznak

Inhaláló készülékek a kárpátaljai gyermekkórháznak

A szervezet kórházmissziójának keretében Écsy Gábor, a karitász országos igazgatója adta át az eszközöket. Szerdenko Bogdán osztályvezető főorvos elmondta, hogy az adományok nagyban segítik a gyermekek gyógyulását. A hordozható készülékek a kórtermekben is használhatók. Écsy Gábor abban a reményben adta át a kórháznak a készülékeket, hogy azok segítik majd a gyerekek felépülését, s talán szívüket is jókedvre derítik, ha az ajándékozók szeretetére gondolnak majd.
A Katolikus Karitász 2016 óta egyéni és intézményes formában is rendszeresen támogatja beteg gyermekek kezelését és ellátását. A szervezet az ungvári, a munkácsi és a beregszászi kórházak számára több alkalommal biztosított támogatást gyógyászati eszközök – infúzióadagoló, oxigénkoncentrátor, gyógymedence – és gyógyszerek beszerzésével, valamint különböző munkálatokkal: fürdőszoba-felújítással, esőcsatorna-javítással, betegszobák berendezésével.
A kórházmisszióban a Katolikus Karitász partnere a kárpátaljai Kezünkben a Jövő Alapítvány, amelynek fő tevékenysége árva gyermekek családba kerülésének segítése és nevelőszülők képzése. Az egyházakkal szoros együttműködésben dolgozó civil szervezet 2006 óta foglalkozik kórházmisszióval, s nagy tapasztalatának köszönhetően sikeresen fogta össze az egyházmegyében a beteglátogatásban már tevékeny önkénteseket.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

„Reményteljes jövőt készítek nektek”

„Reményteljes jövőt készítek nektek”

Fotó: Merényi Zita

 

Az elvándorlók és menekültek világnapján, január 14-én, az 1945-ben a Szovjetunióba kényszermunkára elvitt svábokra emlékeztek Zebegényben, nem sokkal a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja, január 19-e előtt. Beer Miklós váci püspök, aki maga is Zebegényben nevelkedett, személyes hangú prédikációt mondott az ünnepi misén.
Az a kocsi, amelyben én utazom, szinte üres, de amikor Zebegényben megállunk, hátrébb meglepően sok ember száll le a vonatról, és mind a templom felé indul. Csendbe és békébe érkezünk: Zebegény eleve meseszerű település, és éjjel a hó is lehullott, amitől még festőibbé vált. Mintha hirtelen egy másik, a miénknél idillibb világba léptünk volna át.
A templomba alig lehet bejutni, annyira sűrű a tömeg. A püspök a régi szenvedésekre emlékező mise kezdetén a maiakra utal, korunk háborúira, éhezéseire, üldöztetéseire, s mindazokra, akiket ezek sújtanak. Prédikációjában aztán érthetőbbé teszi ezt, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy ma van az elvándorlók és menekültek világnapja. Hetvenhárom évvel ezelőtt hurcolták el a svábokat, és hetvenöt éve veszett oda a Don-kanyarnál a 2. magyar hadsereg. A háború következményeként Zebegényben és általában a Dunakanyarban sokan nőttek fel apa nélkül, így Beer Miklós is: az ő apja Budapest ostrománál halt meg. A fájdalmas emlékezés nyomán önkéntelenül tör fel belőlünk a kérdés: Uram, miért engeded meg a szenvedést, a gonoszságot? A válasz a kereszt, amely arról tanúskodik, hogy Isten nemcsak megengedi a szenvedést, hanem értelmet is ad neki. Imádkozzunk azért, hogy az emberiség kigyógyulhasson a gyűlöletből és az ellenségeskedésből, s Assisi Szent Ferenccel együtt kérjük: „Uram, tégy engem békéd eszközévé!”
Csuka Tamás református tábori püspök a zsidók babiloni fogságához hasonlítja a svábok 1945-ös elhurcolását, és Jeremiás könyvét idézi, amelyben az Úr így szól népéhez: „Reményteljes jövőt készítek nektek.” Nem kell attól tartani, hogy magára hagyja őket, számíthatnak a gondoskodására. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára történelmi összefüggésbe helyezi, a sztálini Szovjetunió és a nyugati hatalmak versenyfutásával kapcsolatban tárgyalja a málenkij robotot, és hangsúlyozza: a magyarországi németek semmit sem vétettek: egy birodalom önkényének estek áldozatul. Ferencvárosban a múlt év elején avatták fel az emlékművüket.
A mise után Hutter Jánosné polgármester átadja a Zebegényért-díjat Zoltai Jenőnek, az egyetlennek, aki ma is él az egykor kényszermunkára hurcoltak közül. A kitüntetést posztumusz a többiek is megkapják, díjaikat a családtagok vehetik át. A templom előtt, a koszorúzás felvezetéseként elhangzik a száztizenegy érintett zebegényi neve, majd Ritter Imre, a magyarországi németek parlamenti szószólója beszél a rengeteg szenvedésről, amely egykor kijutott nekik, és arról a teherről, hogy hazatérve nem beszélhettek az őket ért sérelmekről. A koszorúzás hosszan elhúzódik, mivel állami szervek és a környékbeli önkormányzatok és egyesületek egyaránt leróják a kegyeletüket.
A következő programpont a Málenkij robot – Zebegény hangja című új dokumentumfilm bemutatója a közeli iskolában. Az alkotás alapkérdése, hogy mi marad meg az egykori szenvedések emlékéből a következő nemzedékek, jelesül az unokák és a dédunokák számára. Mai tizenévesek szólnak az egykor a Szovjetunióban szenvedett déd- és nagymamákról, nagypapákról. A többségük személyesen már nem ismerhette az őseit, emlékük azonban – és ebben talán ez a film is segített – ma is elevennek tűnik.
Zoltai Jenő beszél a filmben a legtöbbet. Elmondja, hogy egyáltalán nem volt sváb azonosságtudata, otthon soha nem beszéltek németül, és csaknem sikerült elkerülnie a kényszermunkát. Majdnem hazaküldték ugyanis, de aztán utánaszóltak, hogy nem magyarosított-e a neve. S mivel korábban Zoller volt, így végül őt is elvitték – már el sem búcsúzhatott az otthoniaktól. Szívesen mesélne az unokáknak az egykor történtekről, de nemigen kérdezik, ha pedig ő hozza elő a témát, a mobiltelefonjuk mögé bújnak.
Az utolsó megszólaló ma Pálmai Béla: ő nyitja meg a 111 – Dokumentumok a zebegényi elhurcoltakról című kiállítást. A nyolcvanas években zebegényi fiatalokat kérdezett a málenkij robotról, és megdöbbentette, hogy semmit sem tudnak róla. Ez indította arra, hogy engedély nélkül kopjafát állítson a templom előtt a Szovjetunióban szenvedettek emlékére. Ezt a kopjafát koszorúztuk meg ma, teszi hozzá. Nagyszerű, hogy az utóbbi években a három testvértelepülés: Kismaros, Nagymaros és Zebegény számára is megadatott a lehetőség, hogy méltó módon róhassa le kegyeletét az elhurcoltak előtt.
A kiállítás sok régi családi fényképpel, az otthontól távol elhunytak arcképeivel, a fogságuk alatt naplót írók nélkülözésekről és a túlélés reményéről tanúskodó soraival repít a múltba. Néhány mondatot olvashatunk a hazatérés szinte felfoghatatlan öröméről is. A vasútállomásra befutó vonat elé a plébános vezetésével kiment családokról, a sok-sok örömkönnyről, az összeölelkezésekről. „Első utunk a templomba vezetett, amikor Zebegénybe érkeztünk, hogy hálát adjunk az isteni gondviselésért” – írta az egyik emlékező.