Embertárs

A madeirai baleset után

A madeirai baleset után

Fotó: News.va

 

Egy kétszáz éves tölgyfa zuhant Funchalban a tömegre, amely Szűz Mária mennybevétele ünnepén a körmenetre gyűlt össze.
A helyi püspök, António Carrilho megdöbbenésének adott hangot, szolidaritását és lelki közelségét fejezte ki mindazoknak, akiket közvetve vagy közvetlenül érintett a tragikus esemény, amely mindenki szívét mélyen megérinti. Az egyházmegye egész közösségét imára hívta az áldozatokért, a sérültelért és családjaikért, továbbá mindazokért, akik részt vettek a mentési munkálatokban a baleset helyszínén.
A fatimai Mária-kegyhelyen is imára gyűltek össze. Augusztus 16-án minden szentmisét a madeirai áldozatokért mutattak be azon a helyen, ahol 1917-ben megjelent Szűz Mária a három kis pásztorgyermeknek. „Nem maradhatunk közönyösek a történtek láttán” – hangsúlyozta Carlos Cabecinhas, a kegyhely vezetője. Arra buzdította a híveket, imádkozzanak az Úrhoz, hogy fogadja be az áldozatokat országába, és az elhunytak családtagjai találjanak vigaszt a fájdalom idején.
Augusztus 15-én az ünnepségek nagyon élettel teliek Madeirán. Mária mennybevéte­lének ünnepe már augusztus 14-én este megkezdődik, és következő nap az ünnepi körmenetben csúcsosodik ki, amelyet a Hegyi Madonna tiszteletére tartanak. Az évszázados fát már korábban biztosították, vastag, erős kötéllel rögzítették, azonban déltájban, a körmenet előkészületei alatt ennek ellenére a tömegre zuhant. A balesetet követően Madeira regionális kormánya háromnapos gyászt hirdetett a régióban, Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfő pedig szolidaritási látogatást tett az áldozatok családjainál.

Forrás: Vatikáni Rádió

 

Roger testvérről halálának évfordulóján

Roger testvérről halálának évfordulóján

Fotó: News.va

 

„Úgy találtam meg valódi keresztény identitásomat, hogy kiengeszteltem magamban eredeti hitemet a katolikus hit misztériumával, anélkül hogy megtörtem volna a szeretetközösséget bármelyikkel is.” Ezek Roger testvér szavai, amelyek összegzik örökségét. Életét a keresztények, a protestánsok és a katolikusok közötti kiengesztelődésnek szentelte. 1940-ben alapította meg ökumenikus monasztikus közösségét, amely nemcsak az imára, hanem elsősorban a befogadásra hív. Amikor megkezdődött a II. világháború, úgy érezte, arra kapott meghívást, hogy segítse a konfliktustól sújtott embereket. Ezt pedig éppen egy kis faluban, Taizében tette, ahol mély hatással volt rá egy idős helyi asszony könyörgése, hogy maradjon ott a közeli dombon.
Taizében vette kezdetét az a spirituális út, melyen ma is halad a közösség, amely közel száz, különböző keresztény felekezetekből és harminc országból származó tagot számlál. Taizé rengeteg fiatalt vonz magához. Roger testvér nagyon szeretett találkozni velük és meghallgatni őket – mondta Charles-Eugène testvér.
„Úgy gondolom, számára a legfontosabb szavak a kiengesztelődés, a béke és a szeretetközösség voltak. Alapvető üzenete a következő: ha Isten szeretet, a keresztényeknek tanúságot kellene és kell tenniük a szeretetközösségről, a kiengesztelődésről – nem pedig a megosztottságról. Roger testvér folyamatosan arra hívott, hogy éljük meg a kiengesztelődést, és tegyünk tanúságot róla a mai világ sokszor nagyon nehéz körülményei között.”
Augusztus 16-án Roger testvérre emlékeztek Taizében.
A közösség alapítójának „meggyőződése volt, hogy alapvetően fontos meghallgatni a fiatalokat, és elősegíteni, hogy hangjukat meghallja az Egyház és a társadalom is” – emelte ki.
Az ökumenikus közösségben „ma is nagyon fontos Roger testvérnek az a gondolata, hogy ne váljunk olyan spirituális mesterekké, akik azt mondják a fiataloknak, hogy így, és csakis így kell cselekedned. Elsősorban a meghallgatás embereivé kell válnunk.”

 

 

Kispaptábor Vérteskozmán

Kispaptábor Vérteskozmán

Fotó: Lambert Attila

 

A Székesfehérvári Egyházmegye kispaptáborának résztvevőivel együtt gurulunk be a festői környezetben fekvő, mára újra­felfedezett faluba, ahol a felújított plébániaépületben nyaranta pezsgő táboréletet teremt a hittanosoknak, iskolái diákjainak az egyházmegye. Ezúttal a Központi Papnevelő Intézetben tanuló növendékek látogattak el a településre.
A Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal hivatalba lépése óta hagyomány, hogy minden nyáron táborozni hívják a kispapokat. Idén a kilenc növendék közül nyolcan Iszkaszentgyörgyön töltik az időt augusztus 14. és 20. között, és csillagtúraszerű látogatásokat tesznek az egyházmegyében. A tábor programja meghatározott tematikát követ, minden évben az egyházmegye más-más részére mennek a növendékek – tudjuk meg Ugrits Tamás püspöki irodaigazgatótól. Idén Budajenő, a pátyi idősotthon és Telki, a labdarúgó-válogatott sportközpontja szerepelt az úti célok között. De nem csupán a települések felfedezése a fontos, hanem az is, hogy a növendékek elbeszélgessenek a plébánián élő papokkal, megismerjék örömeiket, nehézségeiket és lehetőségeiket, s képet kapjanak arról, milyen életre készülnek valójában.
A vérteskozmai nap a püspöki találkozás alkalma volt. A program szentmisével kezdődött a Kozma és Damján vértanúk tiszteletére szentelt templomban. „Bár a falunak alig van állandó lakosa, hálát kell adnunk, hogy itt ez a templom, ez az átimádkozott hely, ahol felemelhetjük lelkünket Istenhez” – szólt a szentmisét ünneplőkhöz Ugrits ­Tamás. A liturgián részt vettek és énekükkel szolgáltak a biatorbágyi Szűz Mária Szent Neve Szkóla Vérteskozmán táborozó tagjai.
Ugrits Tamás szentbeszédében azt a kérdést vetette fel, hogy mi a pap feladata, s mitől függ, hogy jó pap-e valaki. Hangsúlyozta a lelki megérés, a megtapasztalások értékét. A jézusi főparancsról szóló napi evangéliumhoz kapcsolódva nagylelkűségre biztatott: csak az gazdagít, amit oda tudsz adni – mondta. Rámutatott önmagunk helyes szeretetének fontosságára is, hangsúlyozva, hogy csak az képes szeretni a másik embert, aki önmagát is szereti.
A beszélgetés Spányi Antallal betekintést engedett a növendékeknek a papi élet mindennapjaiba. A főpásztor abból indult ki, hogy az ember élete sokszor a legegyszerűbb dolgokon csúszik el. Szavai nyomán arról gondolkodtak el a kispapok, hogy mire kell odafigyelniük, ha jó pásztorrá akarnak válni. „Ma még van bennem erő és összpontosítási képesség, hogy uralni tudjam azokat a jelenségeket, amelyek öregkorban már kezelhetetlenné válnak és leépüléshez vezetnek. Ragaszkodni kell ahhoz, ami megtart, s ami nélkül az egész ház megroppanhat. Ilyen az imádság, a szentmise, az elmélkedés, a lelki és szellemi igényesség, az eleven lelkiismeret, a papi barátságok, a közösségek, a rendszeresség és a napirend” – sorolta a megyéspüspök. A papi barátságok jelentőségét külön is kiemelte Spányi Antal. Egyházmegyéjében számos alkalmat teremt a papok számára a találkozásra, például minden hónapban meghívja vacsorára a születés-, illetve névnapjukat ünneplő paptestvéreket.
A püspök legfőbb feladatának tekinti, hogy egyházmegyéje papjai olyan lelkipásztorokká váljanak, akik közelebb viszik Jézushoz az embereket. „Akik felemelik őket, és szeretettel szembesítik őket az elvárásokkal. A jó pásztor mélyebbre lát, ami azt jelenti, Isten szemével látja a világot. A jó pásztor készséges pap, szívesen fogadja, aki a segítségét kéri. Erős lélekben, ami tartást ad neki akkor is, ha valami nem sikerül.”
A főpásztor elmondta, fontosnak tartja a kispapokkal való kapcsolattartást: „Rendszeresen hazahívjuk őket a nagyobb ünnepekkor. De nemcsak a liturgia ad módot a találkozásra. Keressük a lehetőséget a beszélgetésre is, hogy emberközelbe kerüljünk. A nyári tábor kiváló alkalom a kapcsolatok építésére. A kispapok megismerhetik az egyházmegyét, a papokat és a településeket, az egyházmegyei lelkületet, az elvárásokat és a lelkipásztori törekvéseket is.” Spányi Antal hangsúlyozta, hogy a Székesfehérvári Egyházmegyében jelentősek a területi különbségek, és fontos, hogy a növendékek lássák, hol mihez lehet kezdeni.
A kispapok elmondták, hogy szívesen vesznek részt a nyári táborozáson. A harmadéves Vilmos örül, hogy így megismerheti a leendő paptestvéreket és az egyházmegye településeit. Balázs a tapasztalatszerzés lehetőségét emelte ki. Az ötödéves Lénárd arról beszélt, hogy az egyházmegye területi sajátosságainak különbözőségei a pap felelősségére hívták fel a figyelmét. A szintén ötödéves Barnabás pedig hasznos tapasztalatként viszi magával, hogyan kell egy-egy hely adottságainak megfelelően felépíteni a pasztorációt.
Spányi Antal azzal búcsúzott a növendékektől, hogy reméli, boldog papok válnak majd belőlük.

Egyházi személyek állami kitüntetése

Egyházi személyek állami kitüntetése

A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozat kitüntetést adta át mások mellett Katona ­István, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke, a Szent Fausztina Isteni Irgalmasságért Alapítvány volt elnöke, illetve Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke részére.
Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült mások mellett Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Magánjogi és Kereskedelmi Tanszékének professor emeritusa, Kállay Emil piarista szerzetes, volt tartományfőnök, nyugalmazott főiskolai tanár.
Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést vehetett át mások mellett Ajtós József László címzetes prépost, esperes, Paloznak, Felsőörs plébánosa, a Veszprémi Főegyházmegye papja, Dékány Árpád Sixtus, a Zirci Ciszterci Apátság volt főapátja, Dobszay Márton Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke, Jávor Zoltán Árpád, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Vitéz János Tanárképző Központjának nyugalmazott főiskolai tanára, Kálmán Peregrin ferences szerzetes és plébános, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely volt igazgatója, Radnai ­Jenő, a Magyar Katolikus Családegyesület alelnöke, Stella Leontin kanonok, címzetes prépost, főesperes, a máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilika plébánosa, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház igazgatója, a Váci Egyházmegye papja, Wettstein János, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kancellárja.
Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült mások mellett Farkasné Egyed ­Zsuzsanna, a budapesti Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola óvodavezetője, a Köznevelési Kerekasztal Vezetői Munkacsoportjának tagja.
Levéltárosi szakterületen végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Pauler Gyula-díjban részesült mások mellett Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának levéltárosa, a Magyarországi Egyházi Levéltáro­sok Egyesületének titkára.

Forrás: Kormany.hu

Erények útján

Erények útján

Fotó: Lambert Attila

 

– Ha Jézusra szegezzük a tekintetünket, Péter apostolhoz hasonlóan mi is képesek leszünk a vízen járni, azaz Isten igazsága szerint élni – mondja Kocsis Fülöp metropolita érsek augusztus 8-án, a Nagyváradtól néhány kilométerre lévő Hegyköztóttelek templomában megtartott szentmisén, Máté evangéliumáról elmélkedve. – Amikor Péter elindult a vízen Jézus felé, csak arra gondolt, hogy az Úr közelében legyen. De amint számításba vette a körülményeket, nyomban süllyedni kezdett – folytatja. – Mi is szembesülünk létünk, világunk körülményeivel, láthatjuk a szörnyűségeket, a káoszt és a bűneinket is. Naponta viaskodunk magunkkal, a világ pedig csak olyan fogódzót tud nyújtani, amelybe kapaszkodva végül mégis elmerülünk. Ezért fontos a zarándoklat, amely lényegében egy lelkigyakorlat. Ennek során megtanulhatunk Krisztusra tekinteni, hogy el ne süllyedjünk a hétköznapokban – mondja Kocsis Fülöp.
A szentmise után a helybeli művelődési ház előtt a fiatalokkal zarándokoló Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója lapunk kérdésére továbbfűzi a szentmisén hallott gondolatokat: – Akik itt vannak, nem csupán egy jó bulinak tekintik ezt a hetet. Vallásukat gyakorló, hitüket élő fiatalok ők, és úgy látom, megvan bennük a nyitottság, hogy a szívükbe ültetett erényeket ápolják, kibontakoztassák, begyakorolják.

Hegyköztóttelek kincse

Déltájban a zarándokcsapat ebédelni indul a kétszáz lelkes falu, Hegyköztóttelek fogadására. Az elmúlt napokban a falu apraja-nagyja részt vállalt az előkészületekből. A művelődési házban és az udvaron kötényes asszonyok és férfiak sürögnek-forognak: kétszázötven fő vendéglátása nem kis feladat a még­oly összeszokott és jól szervezett falu­közösség számára sem. Ilonka, az asszonycsapat egyik lelkes, tettre kész tagja mondja: – Már a tegnapi készülődés is annyira megindító volt! Mindenki kivette a részét a munkából, nagyon feldobott, hogy ezt megélhettem. Imre atya azt mondta, ilyen odaadó, közös erőbedobásról álmodni sem mert volna.
– Ez a legvallásosabb település a környéken. Emberségből példát adnak, s a munkát őszinte lelkesedéssel végzik. Ritka kincs: élő közösség – mondja Kruzslitz Imre hegyköztótteleki plébános, aki maga is segédkezik, felszolgál az ünnepen, amely híven példázza a helybeliek vendégszeretetét.
A zarándoklat első napján Szent László városából, Nagyváradról közel kétszázötvenen indultak útnak, s a Máriapócs felé vezető Szentjobb–Székelyhíd–Nyírábrány–Encsencs útvonalon csatlakozó, korábban már regisztrált fiatalokkal együtt a hét végére közel négyszáz fősre duzzad a zarándokcsapat – tudtuk meg Bródi-Szilágyi Ilonától, a Hajdúdorogi Főegyházmegye sajtóreferensétől, aki örül, hogy a múlt heti kánikula után az első teljes nap delelőjén „csak” harminc fok körül tetőzik a meleg.
A hegyköztótteleki ebéd után a néhány kilométerre lévő Sitér felé haladtak tovább a zarándokok, akik közül többeket megszólítottunk, és zarándokútjuk céljáról kérdeztük őket.

Vízen járók

Viktória zarándokkeresztet hordoz a vállán. A Hortobágy mellől, Egyekről érkezett, közgazdásznak készül.
– Negyedik alkalommal vagyok itt, és szívesen viszem a keresztet, mert ezáltal is azonosulni tudok Krisztussal. Hozzá kapcsolom a felajánlásomat, amit most a páromért teszek meg, aki fél évig távol lesz tőlem, és tudom, ez az időszak nem lesz könnyű számunkra. A kapcsolatunkért imádkozom – mondja.
Zsolt a Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendéke. A hivatását firtató kérdésemre nagy levegőt vesz. – Édesapám azt mondta, a pénz és a hatalom a legfontosabb az életben. Neki mindkettőből kijutott, de nem láttam azt, hogy ettől boldog lenne, a családunk sem vált szeretetteljes közösséggé. Gimnáziumi éveim elején komoly keresésbe kezdtem, mert tudtam, más út vezet a boldogsághoz. Megismerkedtem hívő emberekkel, akiknek sokkal nehezebb élet jutott, mint nekem, mégis derűsen hordozták a megpróbáltatásokat. Fontossá vált számomra a közösség és lassan az ima is, mert megélhettem, hogy ebben a kapcsolatban valóban válaszol az Úr. Ez a felelet pedig éppen egy máriapócsi ifjúsági zarándoklaton érkezett meg.

Az Úr válasza

Beértünk Máriapócsra, és az esti virrasztás után kiderült, hogy egy idős néninek nem jutott ágy a szálláson, mert nem regisztráltatta magát – meséli tovább a történetét Zsolt. – Kerestem egy matracot, segítettem neki. Ekkor odajött egy kispap, és elismerően megveregette a vállamat. Ezen elgondolkodtam, s egy belső hang kihívott a templom mellé. Sétálni kezdtem, és éreztem, arra hív az Úr, hogy az embereket szolgáljam. Addig is szívesen segítettem, de ott megértettem, hogy a test mellett a lélek gondozása még fontosabb. Ezért készülök papnak.
A Hajdúdorogról érkezett Orsolya és Réka először zarándokolnak Mária­pócsra. Tizenegyedikesek, már három-négy éve készülnek, s idén végre elszánták magukat. „Orsi mondta, hogy jöjjünk, ő tette fel az i-re a pontot” – mondja Réka. Az egyikük jogosítványt szeretne, nyelvvizsgára is készül, s mindketten az érettségi előtt állnak – ehhez kérnek erőt az Úrtól, s a családjukért is imádkoznak. Kicsit tartanak a sok gyaloglástól, de a céljaik elérése érdekében felajánlják a „fáradozásaikat”.
„Nem a távok teszik az embert, de a szíved súgja: tedd meg” – énekli a zarándokmenet élbolya a ­Kowalsky és a Vega egyik slágerének átiratát. A háti hangszórót cipelő fiú mellett egy gyászruhába öltözött asszony lépeget, szelíd mosollyal rója az utat. Mellé szegődöm, s megszólítom. Sitéri lakos, ő kíséri el a következő falu templomához a kétszázötven fős csapatot. – Református vagyok – mondja. – A sógorom katolikus, ő szólt, hogy lenne egy ilyen feladat, vállalkoznék-e? Én pedig szeretek segíteni – tudom, olykor csupán egy jó szó is elég –, hát vállaltam. Örülök, hogy a hatvanéves kort megérve is jól bírom a gyaloglást. Örömmel megyek a sok fiatallal Sitérre, igaz, most feketében, mert kilenc hete elhunyt az édesanyám – teszi hozzá, és gyalogol tovább, elszántan, küldetését teljesítve.
Néhány méterrel mögötte egy végzős gimnazista halad. Hanna az előző héten zárult Szent Damján-táborból érkezett ide. Ebben a sok év óta megrendezett táborban fogyatékos gyerekekkel nyaralnak együtt kispapok és önkéntesek. – Nagy lelki feltöltődést kaptam ott, s ez feledteti a fáradtságot – mondja Hanna, aki zarándoklatát a családjáért ajánlja fel: kilencvenkét éves dédmamájáért, testvéreiért, szüleiért. Most is a Szent Damján-táborban kapott pólót viseli, rajta a felirat: Hordozzátok egymás terhét. A fogyatékkal élő gyermekeket fürdetni, pelenkázni is kellett. – Fontos, hogy elfogadjuk őket, hiszen teljes értékű emberek. Nem sajnálatra, hanem segítségre van szükségük – mondja a gimnazista lány.
Sitér után Alsótótfalu, Fegyvernek és Szentjobb felé haladva ezen a napon még tizenkilenc kilométert tettek meg a zarándokok. Másnap Hegyközszentmiklós felé gyalogoltak, majd Nagykágyán, a Pongrácz-kastélyban pihentek meg. Innen Csokaly felé vették az irányt, ezt követően pedig Székelyhídra indultak tovább. Böjte Csaba ferences szerzetes lelkinapot tartott számukra, majd a „vízen járást” tanuló-gyakorló zarándokok a százharminc kilométeres zarándokút végén a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely nagybúcsújára érkeztek meg, hogy hálát adjanak az Úr kegyelmeiért.

A bírói hivatás példaképe

A bírói hivatás példaképe

Hosszan tartó és méltósággal viselt betegsége után elhunyt a magyar jogtudomány és jogi kultúra kimagasló egyénisége. A magyar és európai magánjog egyedülálló ismerője; a lelkiismeretes bírói hivatás gyakorlásának sohasem hivalkodó példaképe; a hallgatói által rajongva tisztelt tanár; és az élet és a család értékére saját életpéldájával és szeretetével nevelő hívő tudós emléke előtt hajtunk fejet.
Neve összefonódott a magyarországi Alkotmánybíróság megszületésével, amelynek 1990-től 1999-ig volt bírája; de hasonló módon úgy emlékszünk rá, mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1995-ben megalapított jog- és államtudományi fakultása első professzori karának meghatározó tagjára. A bírósági munka mindig kiemelkedő helyet foglalt el életében, ahol türelme, felelősségtudata, megfontolt véleményalkotása még azokban is tiszteletet ébresztett, akik nem osztották álláspontját. Lábady Tamás az emberségességet képviselte minden élethelyzetben. Először Siklóson, majd Pécsett gyakorolta a bírói hivatást, egyúttal alma materében – a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán – oktatott polgári jogot 1999-ig. Az Alkotmánybíróság tagjaként és helyettes elnökeként véleménye megkerülhetetlen volt, ahogy a Baranya Megyei Bíróság tanácselnökeként (1999–2001) és a Pécsi Ítélőtábla elnökeként (2003–2012) megfogalmazott álláspontjai és indoklásai is. A kutatói, oktatói és a bírói gyakorlaton nyugvó széles körű tapasztalata megalapozta az új Polgári Törvénykönyv megalkotására létrehozott Kodifikációs Szerkesztőbizottságban végzett nélkülözhetetlen munkáját. Azonban, ha A magánjog általános tana (Budapest, 2013) című kötetét olvassuk, megismerhetjük azt a gazdag kulturális miliőt is, amelyben gondolatait és érvelését kialakította.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán neve elválaszthatatlan a polgári jog oktatásától, azoktól a generációktól, akik az általa tartott előadások keretében értették meg a civilisztika lényegét és fontosságát. Elevenen él volt hallgatói emlékezetében az az időszak, amikor kézről kézre jártak az órai előadásainak jegyzetei, majd azok hallgatók által legépelt változatai. Ezeket a jegyzeteket szinte kincsként őrzik még most is egykori tanítványai. Annak ellenére, hogy 1999-ben elnyerte a Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2011-ben a címzetes kúriai bíró és a Deák Ferenc-, majd 2012-ben a Juhász Ferenc-díj arany fokozatát, mégis nagy örömmel fogadta 2014. július 7-én címzetes egyetemi tanári kinevezését a PPKE Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszékén.
Nemcsak a bírói hivatás különböző szintjein, a jogtudományok művelésében és oktatásában fejtett ki aktív tevékenységet, hanem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem működésének és a Katolikus Egyház mindennapos tevékenységének előmozdításán is folyamatosan fáradozott. A Házas Hétvége katolikus lelkiségi mozgalomban végzett önzetlen munkája hívő életének fontos részét jelentette. Véleményével és tanácsaival közvetlenül is hozzá­járult a Katolikus Egyetem tudományos közösségének kialakításához és fejlődéséhez. Dr. Lábady Tamás embersége, hite és élete nagyon sokak számára nemcsak példát, hanem reményt is adott. Mi ennek a reménynek a tökéletes formájában, a feltámadás reményében búcsúzunk most tőle. Nyugodjon békében!

Dr. Szuromi Szabolcs DSc. s.k. rektor

Találkozások egy közös házban

Találkozások egy közös házban

Fotó: www.arcustemporum.hu

 

Amikor Várszegi Asztrik főapát úr 2014 őszén felkért, hogy munkatársaimmal együtt vegyük át a hagyományos nyár végi pannonhalmi kortárs művészeti fesztivál szervezését, komoly kihívás elé állított. Miként lehet folytatni egy tízéves múltra vissza­tekintő, elismert, nagyon magas színvonalú kulturális rendezvényt? Miként lehet megtalálni, mi az, ami változzék, mi az, ami maradjon? Fel lehet-e építeni egy készületi év alatt kapcsolatrendszereket, barátságokat, amelyek majd a mint­egy ezer látogatót és száz közreműködőt vendégül látó három nap hátterét adják?
Egyedül semmiképpen nem lehet, de talán éppen ezért egy közösséghez, a pannonhalmi monostorhoz kapcsolódó vállalkozás a fesztivál. Első ajándékként Keller András hegedűművész, a Concerto Budapest művészeti vezetője és Rácz Zoltán ütőhangszeres művész, az Amadinda Ütőegyüttes vezetője keresett fel bennünket és ajánlotta fel segítségét. Velük – ők úgy mondják, régi harcostársakkal – együtt alakítottuk ki a Szent Márton-évben, 2016-ban az Arcus Temporum fesztivál régi-új arculatát. Ebben az évben amolyan második nagy ajándékként a bencés szerzetes­közösségből is többen felajánlották segítségüket, tapasztalatukat, régi lelkesedésüket. Így aztán Keller András és Rácz Zoltán zenei koncepciója mellé a szerzetesközösség is felkínálhatott a fesztivál programjába két új elemet: a spiritualitás és az imádság pilléreit. A művészeti vezetőknek és a pannonhalmi szerzetesközösség kreativitásának köszönhetően 2016-ban a „Közösségben vagyunk” mottó jegyében olyan fesztivált rendezhettünk meg, amely összekötötte Joseph Haydn és a kilencvenéves Kurtág György zenéjét, egyszersmind bevezetett a szerzetesközösség legbelső tereibe: a zsoltárimádságba, a bazilikába, a labirintusjárás elcsendesedésébe. 2017-ben pedig azzal, hogy a zene, képzőművészet, spiritualitás mellé újdonságként felvettük az irodalmat, reményeink szerint véglegesen kialakult az a négy pillér, amelyekre a fesztivált építhetjük.
Arcus Temporum – latin kifejezés, azt jelenti, időívek. A klasszikus latinban nem létezik ez a szóösszetétel, az ilyen mély metaforikus tartalmak kifejezésére a latin nem jelzős szerkezetet használ. Ám mégis nagyon bátor ez a latin szóválasztás, mert hajlandó áttörni a klasszikus nyelven és az áthagyományozott fogalmakon, hogy valami újat kínáljon fel. Egyszerre van benne a hagyomány és a megújulás, az a két pólus, amelyet éppen az időívek szeretnének összekötni. Ami a zenét illeti, a 2017-es fesztiválon egymás mellett szerepel Thomas Tallis Jeremiás siralmai, Olivier Messiaen Eucharisztiát ünneplő kórusműve, az O ­Sacrum Convivium, Schönberg Megdicsőült éje, amely a megesett nő vallomása, Górecki „A fájdalom dalai” elnevezést viselő III. szimfóniája három tragikus sorsú nőalak szopránszólóban megszólaltatott panaszával, Julia Wolfe Singing in the dead of night című darabja, Alban Berg Wozzeck-töredékei, valamint Vidovszky László Autokoncertje, Schroeder halála című kompozíciója és Zwölf Streichquartette című ciklusa.
Ugyanakkor egymás mellé helyeződik és párbeszédbe lép a többi művészeti ág is. Krasznahorkai László világhírű írónk személyesen is jelen lesz, és beszélget a zeneszerző Vidovszkyval, valamint Jász Attila költővel. A bencés gimnázium új galériájában Tolnay Imre és a szlovákiai Pavol Truben tárlatának megnyitóján, akik csónak-installációikkal a menekülteknek állítanak emléket, Ferencz Mónika és Horváth Veronika költőnők olvasnak fel verseikből. Végül ismét találkozik az imádság és a zene: a szerzetesközösség vasárnapi napközi imaóráját Olivier Messiaen orgonaműve vezeti be Kiss Zsolt előadásában, majd Messiaen kórusműve zárja a Szent Efrém Énekegyüttes tolmácsolásában.
Augusztus 25. és 27. között a pannonhalmi főapátság ismét arra vállalkozik, hogy egy közös házba hívjon meg művészeket, vendégeket és szerzeteseket, hívőket és nem hívőket, hogy az időívek mentén párbeszédbe léphessünk egymással. A fesztivál legnagyobb lehetősége talán éppen az, hogy mindenki befogadó, mindenki küzd a megértésért. Ahogy Isten Igéjét, úgy a művészetet sem lehet birtokolni, csak közelíteni hozzá, csak ízlelgetni: ebben mindannyian ráutaltak vagyunk. Végül pannonhalmi szerzetesközösségünk számára 2017-ben a közös háznak ez a képe egy további mozzanattal is gazdagodik: öt évvel ezelőtt, 2012. augusztus 27-én szenteltük fel a John Pawson tervei alapján megújított bazilikát. A fesztivál alkalmai közben lassanként meggyulladnak a szentelési gyertyák a nyolcszáz éves templom falain, s ezekkel a születésnapi gyertyákkal nemcsak a minket egybegyűjtő és meghívó közös ház múltja, hanem szűkebb és tágabb háznépünk jövője felé is tekintünk.

Nigériai merénylet

Nigériai merénylet

Fotó: News.va

 

Az augusztus 7-én, hétfőn Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával elküldött táviratában a Szentatya mély fájdalmának ad hangot az ozubului Szent Fülöp-templomot ért támadás miatt. Szívbéli együttérzéséről biztosítja az egész egyházmegyét, de különösen is a tragédia következtében elhunytak hozzátartozóit. Mindnyájukra szívből adja apostoli áldását.
Augusztus 6-án, vasárnap kora reggel Ozubuluban, a Szent Fülöp-plébániatemplomban hat órakor kezdődő szentmisén egy felfegyverzett férfi lövöldözni kezdett. A templomban imádkozó hívek közül legalább tizenketten meghaltak, húsznál többen súlyosan megsérültek. Szemtanúk beszámolója szerint egy fekete ruhás, sisakot viselő férfi követte el a merényletet. Az egyik hívő a támadás során felismerni vélte a támadót, a fegyveres ezt követően lelőtte őt, majd elmenekült.
A nigériai hatóságok egyelőre kizárják a terrortámadás lehetőségét, mert a merényletet eddig senki nem vállalta magára, továbbá mert a Boko Haram iszlamista fegyveresei az ország északi felében aktívak, és a hatalmas kiterjedésű Nigéria déli részén mindeddig nem tudtak hídfőállásokat kialakítani. (A Magyarországnál tízszer nagyobb területű ország 191 millió lakosának mintegy fele iszlám vallású, a másik fele keresztény.) Buhari nigériai elnök elítélte a merényletet.
Kamerunban, a nigériai határ menti Ouro-Kessoum faluban dzsihadisták követtek el öngyilkos merényletet: a támadók felrobbantották magukat, megöltek nyolc embert, és számos helyi lakost megsebesítettek. E térségben a Boko Haram iszlám integralista egységei több véres támadást követtek el, melynek következtében a védtelen lakosság arra kényszerül, hogy elhagyja otthonát, leginkább a kisebb falvakat. A július közepén elkövetett kettős merénylet során Wasa városában tizenöten haltak meg.