Találkozás, imádság, tánc

Fotó: Lednica2000.pl

 

A legnagyobb lengyelországi katolikus ifjúsági találkozót 1997-ben, II. János Pál pápa hatodik lengyelországi zarándokútja alkalmából szervezte meg először a három évvel ezelőtt elhunyt Jan Góra domonkos atya. (Földi maradványai a Lednica-mezőn nyugszanak, Szent II. János Pál mellszobra tövében.)
„Jestem”, vagyis „Jelen vagyok” – ezzel a mottóval rendezték meg szombaton a 22. Lednicai Ifjúsági Találkozót. Idén, amikor függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulóját ünnepli Lengyelország, a találkozón részt vett Andrzej Duda köztársasági elnök is, aki lengyel zászlókat ajándékozott a jelenlévőknek.
A fiatalokat reggel 8 órától várták a Lednica-mezőn, ahol szentgyónáshoz járulhattak. Délben közösen elimádkozták az Úrangyalát, majd 3 órakor az irgalmasság rózsafüzérét. A találkozó hivatalosan az ereklyékkel való ünnepélyes bevonulással vette kezdetét. Az eseményen jelen volt Lengyelország prímása, Wojciech Polak érsek, valamint a lengyel püspöki konferencia elnöke, Stanisław Gądecki is.
A találkozó megnyitóján Paweł Kozacki domonkos tartományfőnök felidézte a lednicai találkozók hagyományának kezdeteit.
Ezt követően Lengyelország prímása örömét fejezte ki, hogy a lengyel fiatalok ismét ilyen nagy számban gyűltek össze a lednicai mezőn. „Örülök, hogy úgy jövünk ide, mint egy forráshoz. Jan atya azt mondta, ezen a helyen magunk elé képzelhetjük Jézust, aki – mint a Galileai-tónál – a Lednica-tó vizén jön felénk. Azért jövünk ide, hogy Jézussal találkozzunk, és hangosan kimondjuk: »Íme, itt vagyok, Uram!«” – fogalmazott a gnieznói érsek.

„Köszönöm, hogy vagytok” 

„Itt vagyok, és köszönöm nektek, hogy vagytok – kezdte beszédét a köztársasági elnök. – Meghatódva nézlek benneteket az idei különleges évben, amikor függetlensége visszanyerésének 100. évfordulóját ünnepli Lengyelország. Van lengyel ifjúság, együtt van, énekel, imádkozik, közösséget épít, és fehér-vörös zászlók lobognak felette. Nagyon köszönöm ezt nektek.”
Az elnök megköszönte a fiataloknak, hogy elfogadták tőle az ajándékba hozott zászlókat, és így fogalmazott: „Vigyétek haza magatokkal, őrizzétek, tiszteljétek!”
„Ti vagytok a következő nemzedék, a lányom nemzedéke, akik tovább építitek hazánkat – mondta Andrzej Duda. – Hiszem, hogy a jelenlétetek, a közösségépítés által hazánk évről évre szépülni fog azzal, amivel hozzájárultok a fejlődéséhez. Az Úr néz benneteket az égből, mosolyog, és örül, hogy együtt vagytok. Valahol Isten trónjánál bizonyára örül Mieszko fejedelem is, hogy hűek vagytok ahhoz, amit több mint ezer évvel ezelőtt a legfontosabbnak tartott Lengyelország számára: a keresztény hithez, amire nagy és nagyszerű hagyományunk épült, amelynek állami létünket köszönhetjük, és azt, hogy mindig meg tudtuk védeni magunkat Grünwaldnál, Bécsnél, majd 1920-ban Varsónál is” – fogalmazott az elnök.
Andrzej Duda a nemzeti zászlók mellett az ősi lengyel Mária-ének, a Bogurodzica (Istenszülő) legrégebbi kéziratának egy-egy másolatát is elhozta a fiataloknak. Az ajándékot az eredeti terv szerint Krzysztof Szopiński ezredes ejtőernyős ugrással juttatta volna el a Lednica-tó partjára, de ez az időjárási körülmények miatt meghiúsult.
A köztársasági elnök a jelenlévőkkel együtt vehette át a találkozó jelképes ajándékát, amely idén egy tükör volt, rajta az Úr Jézus gravírozott képével. A szervezők úgy fogalmaztak: e tükör által Jézus szemébe nézhetünk, és azt is megtapasztalhatjuk, hogy amint ránk néz, megláthatjuk magunkat Isten szemében.
Andrzej Duda a találkozón együtt énekelt a fiatalokkal, és közös táncukba is bekapcsolódott.

„Állj fel, és gyere ide középre!”

Este 8 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, amelynek főcelebránsa Wojciech Polak érsek volt. Grzegorz Ryś érsek mondta a homíliát. A łódzi metropolita beszédében hangsúlyozta, ma is mindnyájunkhoz szól Jézus felszólítása: „Állj fel, és gyere ide középre!.” Az embernek kell az Egyház középpontjában állnia. Neked kell ott állnod. Krisztus azt akarja, hogy te légy az Egyház középpontjában. Krisztus nem keresi a maga dicsőségét. Nem azért hívott ide bennünket, hogy azt mondja: „Nézzétek, itt vagyok!” Ő azért gyűjtött itt össze bennünket, hogy azt mondja: melletted állok, érted vagyok, figyelek rád.
A szentmise evangéliumához kapcsolódva Ryś érsek hangsúlyozta, a közösség középpontjában a béna kezű, éhes ember áll. Ám Jézus kivételével senki sem őt látja a középpontban, hanem az előírást. Jézusnak nincs joga megtenni olyasvalamit, ami ellenkezik a szombat törvényével. Kétszer is vitába száll a vallásos emberekkel arról, hogy ki álljon a hit középpontjában. Azt mondja: az éhes, a gyenge ember az első, nem az előírások – hangsúlyozta az érsek.
„Jézus azt mondja: melletted vagyok, te állsz a középpontban, figyelek rád, a lelkedbe tekintek. Nem csak a felszínt nézem, hanem azt, hogy mit tesz a betegséged a lelkeddel. Középpontba állítani az embert azt jelenti: meglátni és megmenteni a lelkét, meglátni azt, ami benne rejlik: a vágyait, az álmait, a reményeit…
Állj középre, ne félj! Isten akarja, hogy középre állj, ne szégyelld magad! Engedd, hogy rád tekintsen, mert ő a szívével lát, a pillantása a lelkedig hatol, és megmenekül a lelked” – buzdította a fiatalokat Ryś érsek.

Lednica és Szent II. János Pál

21 óra 37 perckor „II. János Pál – szabadságunk atyja” mottóval a résztvevők idén is megünnepelték „II. János Pál óráját”.
A találkozóra Ferenc pápa is üzenetet küldött. A Szentatya arra buzdította a fiatalokat, hogy életük minden pillanatában igyekezzenek Jézusra figyelni, az ő szemével tekinteni magukra, és vegyék észre azokat, akiknek szükségük van rájuk. „Hazátok függetlenségének 100. évfordulóját ünnepelve Szent II. János Pál pápa gesztusával csókoljátok meg nevemben is a lengyel földet. Mária, Lengyelország királynője oltalmába ajánllak, és szívből megáldalak benneteket” – fogalmazott üzenetében Ferenc pápa. A fiatalok, miután meghallgatták a Szentatya üdvözletét, megcsókolták hazájuk földjét.
Éjfél előtt elcsendesedett a Ledni­ca-mező, és megkezdődött a szentségimádás, amelyen a fiatalok felkészülhetnek arra, hogy igent mondjanak Krisztusra, őt válasszák. Az előző évekhez hasonlóan ennek jelképe ezúttal is a hal-kapun való átlépés volt, ami a lednicai találkozók záró­mo­mentuma.

Lednica és az ifjúsági találkozók

A Lednica egy 7,3 kilométer hosszú tó Nyugat-Lengyelországban, Gniezno és Poznań között. Öt szigete közül a legnagyobb, az Ostrów Lednicki az államalapító I. Mieszko fejedelem megkeresztelkedésének (966) feltételezett helye. Ez az egyik legjelentősebb történelmi emlékhely Lengyelországban.
A tó melletti mezőn első alkalommal 1997-ben hirdette meg Jan Góra atya azt a nagyszabású ifjúsági találkozót, amely mára szorosan összefonódott Lednica nevével. Az első találkozó apropóját II. János Pál pápa 1997-es lengyelországi látogatása és a közelgő 2000. év adta. 1997 fontos események és jubileumok éve volt Lengyelországban. A wrocławi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mellett a Szentatya részt vett a krakkói Jagelló Egyetem teológiai tanszékének hatszáz éves jubileumi megemlékezésein, és ezen a zarándokútján avatta szentté Hedvig királynőt is, a tanszék alapítóját. Gniez­nó­ban Szent Adalbert vértanúságának ezeréves jubileumát ünnepelték abban az évben. A keresztény múlt, jelen és jövő összetartozására utalt a pápalátogatás mottója is: „Krisztus tegnap, ma és mindörökké.” Ebben a kivételes légkörben született meg az ifjúsági találkozó gondolata a poznańi domonkos szerzetes, Jan Góra atya szívében.
A Lednica-mezőn felállított óriás hal-kapu a keresztség szentségének megújítására hívja a résztvevőket. Bár zsúfolt programja miatt II. János Pál pápa az ifjúsági találkozón nem vett részt, az 1997-es ifjúsági rendezvényen mintegy húszezer fiatal gyűlt össze. Ez a létszám később évről évre növekedett. A 2000-es évek elején a résztvevők száma meghaladta a száz­ezret, az utóbbi években hetven-nyolcvanezer körül állapodott meg.
Az idei lednicai találkozóra körülbelül nyolcvanötezer fiatal látogatott el. A szervezésben évente mintegy négy­ezren vesznek részt: cserkészek, egészségügyi szolgálatot ellátók, énekesek, táncosok, ministránsok. A találkozók időpontja kezdetben pünkösd vigíliája volt, 2005-től június első szombatja. A szervezők és a résztvevők egyik legfontosabb feladatuknak tarják „a fiatalok pápája”, Szent II. János Pál tanításának, szellemi hagyatékának megőrzését és továbbadását.

Fordította: Koncz Éva
Forrás: Ekai.pl

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .