Embertárs

A szentté avatásra várva keresik Jerzy Popiełuszko leveleit

A szentté avatásra várva keresik Jerzy Popiełuszko leveleit

A projektet Popiełuszko – emlékezem címmel hirdették meg. A gyűjtéssel kapcsolatos felhívást a Kosztka Szent Szaniszló-templom plébánosa, Marcin Brzeziński írta alá.
Jerzy Popiełuszko elsősorban a Varsó környéki Mazóvia vidékével és a Varsó-Prágai Egyházmegye plébániai közösségeivel került kapcsolatba, hiszen itt végezte papi szolgálatát. Ezeken a helyeken mindenütt élnek olyan emberek, akik emlékezetükben őrzik alakját.
„Nemcsak eredeti dokumentumokat fogunk gyűjteni, hanem másolatokat is, hogy az értékes házi archívumok ne csorbuljanak. Az emlékek a Boldog Jerzy Popiełuszko Dokumentációs Központ gyűjteményébe kerülnek, esetleg a múzeumi kiállítást is gazdagíthatják. Elérhetővé tesszük őket a kutatók és a Popie­łuszko kultuszát terjesztő személyek számára. Az összegyűjtött anyagok továbbá egy speciális virtuális emlékmúzeumban is megtekinthetők lesznek. Ilyen jellegű tevékenységet korábban nem végeztünk” – mondják a szervezők.

Jerzy Popiełuszkót 2010. június 6-án avatták boldoggá, a varsói Piłsudski téren bemutatott szentmise keretében. Jelenleg folyamatban van szenttéavatási eljárása.
2015. szeptember 14-én a Párizs melletti Cré­teil székesegyházában ünnepélyesen lezárult a Boldog Jerzy Popiełuszko közbenjárásának tulajdonított csodás gyógyulás vizsgálati eljárása.
A szentmisét követően Bernard Brien atya mesélt az esetről: 2012. szeptember 14-én egy haldokló leukémiás beteg, François Audelan mellett imádkozott. Korábban Lengyelországban járt, és Varsóban ellátogatott Popiełuszko atya sírjához. Megismerte a lengyel vértanú élettörténetét, és megállapította, hogy ugyan­abban az évben és ugyanazon a napon született, mint ő. Miután hazatért Franciaországba, Popiełuszko kultuszának buzgó terjesztője lett.
Az említett napon a francia pap a betegek szentségének kiszolgáltatása után elővette Popiełuszko atya fényképét, és így imádkozott a haldoklóért. Az imába bekapcsolódott a beteg felesége és egy lengyel apáca, Rozalia Olienacz is. Miután Brien atya elment, a beteg kinyitotta a szemét, és azt kérdezte a feleségétől: „Mi történt?” A következő napokban az orvosok több alkalommal is alaposan megvizsgálták, de a leukémiának nyomát sem találták nála. Hazaengedték a kórházból, visszatérhetett a családjához. Jelenleg a Vatikánban vizsgálják az esetet.
A boldoggá avatott lengyel vértanú pap életét és kultuszát bemutató múzeum és dokumentációs központ (http://muzeum­kspopi­elusz­ki.­pl) a Boldog Jerzy Popiełuszko-szentély mellett található, a varsói Żoliborz kerületben.

Forrás és fotó: Ekai.pl
Fordította: Koncz Éva

Kapcsolatokban élünk vagy „online vagyunk”?

Kapcsolatokban élünk vagy „online vagyunk”?

Miért fog el bennünket mégis a félelem, amikor észrevesszük, hogy a gyermekünk nem tud elszakadni a monitortól, nem akar enni, nem akar aludni, hogy a tanulásról ne is beszéljünk? A barátait csak a chaten keresi, jobb esetben a videojátékok összehozzák őket. Normális ez? Vagy tényleg mi vagyunk rugalmatlanok, elmaradottak, vészmadarak? Sajnos nem…
De mit tehetünk az online világ térnyerése ellen? Hiszen gyerekeink már a leckéjüket is így kapják az iskolában! Az óvodások különböző „alkalmazásokkal” hencegnek ugyanolyan természetességgel, ahogyan annak idején matchboxaikkal vagy hajas babáikkal dicsekedtek azonos korú társaik.
A számítógépnek és az okoseszközöknek természetesen nem csak káros hatásaik vannak, sőt, hihetetlen nagy segítséget jelentenek az információközlés és -tárolás meg­annyi területén. Előnyeik közé tartozik például, hogy alkalmazásuknak köszönhetően javulhat a mintafelismerés, a szem–kéz koordináció, az elemzőkészség, és valamelyest a reflexek is. Ezt ma már senki nem vitatja. Ugyanakkor kevesen veszik figyelembe, hogy a számítógép-használat csak abban az életkorban járhat valós előnyökkel, amikor már kifejlődött az idegrendszer, a döntésképesség, az érzelmi intelligencia.
Érdemes kissé közelebbről is megvizsgálni, milyen veszélyeket rejt a képernyő és a virtuális világ a gyermekek számára. Sajnos e téren csupán kutatási eredményekre utalhatunk, de már ezek is felszólító erejűek, olykor szinte sokkolónak mondhatók.
A legnagyobb gond az, hogy még nem tanultuk meg, hogyan lehet megfelelő mederben tartani ennek a technikai vívmánynak a használatát. A számítógéppel való „barátkozást” semmiképpen sem szabad korai életkorban elkezdeni, például óvodáskorban vagy még korábban. A legnagyobb veszélyt ugyanis éppen a fejletlen idegrendszer és a képernyő találkozása jelenti.
A vibráló kép, a gyors és egyre erősödő stimulusok, a feldolgozhatatlan mennyiségű információ – majd az életkornak nem megfelelő tartalmak – pontosan olyan hatást váltanak ki az agyban, mint a droghasználat. Nem véletlen, hogy a monitort digitális kokainnak is nevezik, és vannak országok, ahol büntetik a szülőket, ha nem korlátozzák kisgyermekeik képernyőhasználatát. Az okoseszközök visszafordíthatatlan, maradandó károsodást okozhatnak a fejlődő idegrendszerben – állítják a kutatók. Nem most ismertük fel ezt a problémát, ennek ellenére még az egészségügyben sem létezik ezzel kapcsolatos egyértelmű állásfoglalás, nemhogy a nevelés területén. Már 2000-ben megjelent egy tanulmány, amelyet az USA-ban széles körben elismert professzorok, orvosok, pszichiáterek, pedagógusok, tudósok és gyermekjóléti szakemberek nemzeti tanácsadó testülete, a Szövetség a Gyermekekért szervezet tett közzé. A gyerekkorban használt számítógépek kritikus vizsgálata címmel megjelent írásban közreadott ajánlások és állásfoglalások már önmagukban is elegendőek lennének ahhoz, hogy sürgősen újragondoljuk a számítógéppel kapcsolatos jelenlegi gyakorlatunkat. Sőt, talán így, tizennyolc év elteltével ideje volna félreverni a harangokat, hiszen a dokumentumban foglaltak még mindig aktuálisak!
Íme a tanulmány néhány részlete:
– Az információs technológiai cégek hozzák nyilvánosságra azokat a veszélyfaktorokat, amelyeknek ki vannak téve a termékeiket használó gyermekek.
– Készíttessenek felmérést a számítógépek gyerekekre gyakorolt fizikai és érzelmi hatásairól, illetve az azok következtében kialakuló fejlődési kockázatokról.
– Elengedhetetlen a gyerekekre káros vagy számukra haszontalan technológia reklámjának betiltása.
– A mozgássérültség speciális eseteit kivéve átmenetileg azonnal tiltsák be az információ- és kommunikációtechnológiai (IKT-) eszközök további használatát az óvodákban és az iskolák alsó tagozatán.
– Otthon és az iskolában kerüljenek újra a nevelés középpontjába az egészséges gyermekkor legfontosabb tényezői: az erős kötődés a gyerekekre odafigyelő felnőttekhez; a spontán, kreatív játékra szánt idő; az olyan tananyag, amely gazdagon épít a zenére és más művészeti ágakra; a hangos olvasás; a mesemondás és a költészet; a ritmus és a mozgás; a főzés, az építés és a különféle kézműves-foglalkozások; a kertészkedés, valamint más, közvetlenül a természethez és a való világhoz kapcsolódó tevékenységek (idézi N. Karda­ras).
Az eszközfüggés a tanulmány megjelenése óta eltelt évek során klinikai rendellenességgé, mintegy járvánnyá fajult, ám az utolsóként idézett bekezdés még mindig felkínálja a megoldás lehetőségét, ha kellőképpen komolyan vesszük a figyelmeztetést.
Érdemes odafigyelni arra a tényre is, hogy akik a legjobban ismerik ezeket az eszközöket – a feltalálóik, a fejlesztők és a részvényesek – milyen egységesen és következetesen képviselik az „IKT-mentes gyermekkor” elvét: a Szilícium-völgy kutatói úgynevezett fertőzéssel nem érintett iskolákba járatják a gyermekeiket, és tizennégy éves korig otthon sem adnak a kezükbe okos­esz­közöket. A Facebook kidolgozói pedig nemrégiben nyilvánosan is bocsánatot kértek találmányuk beláthatatlan következményei miatt.
Az életkornak nem megfelelő, illetve a túlzott géphasználat ugyanis pontosan az egészséges fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges képességek természetes kialakulását zavarja vagy akadályozza, sok esetben egyenesen károsítja a gyermekeket. Legjobb, ha hároméves korig szinte egyáltalán nem találkozik a kisgyermek a monitorral. Óvodáskorban legfeljebb napi fél óra ellen­őrzött képernyőhasználat javasolható. Kisiskolásként tizenkét éves korig – a tartalom megfelelő szűrésével – maximum napi egy óra ellenőrzött monitorhasználat elfogadható (ez a képernyőn nézett mesét is magában foglalja), és a gyermekkor további részében is csak lassan, fokozatosan és korlátok között tartva javasolható a számítógép-használatra szánt idő növelése.
A képernyőhasználat már önmagában is kockázatot hordoz, a virtuális játékok és a közösségi média térhódítása pedig függőség kialakulását okozhatja. (Erről részletesebben a cikk folytatásában olvashatnak majd.)
Védelmet csakis a valós élmények, az igazi kihívások, veszélyek és örömök jelentenek, amelyeket a gyermek a természetben, a számára fontos személyekkel, barátokkal, testvérekkel együtt él meg. Ehhez együtt eltöltött időre, mégpedig lassan járó, vidám-szomorú időre van szükség. Ahogyan Micimackó mondja:
– Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
– Melyik az a rész?
– Az, amikor te meg én mi leszünk.
A számítógép nem képes ilyen élményt nyújtani.

 

Ifjúsági találkozó Máriagyűdön

Ifjúsági találkozó Máriagyűdön

Fotó: Pécsi Katifi

 

A rendezvényt idén június 29. és július 1. között tartották. A szombati főelőadáson mintegy százhetvenen vettek részt. Pénteken délután szentmisével és ismerkedéssel kezdődött a 36. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó. Számos résztvevő a Pécsi Egyházmegye határain túlról, az ország valamely távoli pontjáról érkezett.
Szombaton délelőtt a szexualitásról mint Istenhez vezető útról tartott előadást Hodász András budapesti lelkipásztor, egyetemi lelkész. A humorral fűszerezett interaktív beszélgetés sokakat vonzott a máriagyűdi kegytemplom melletti imaudvarra. Az előadó a szerelem és a párkapcsolat lelki vonatkozásai mellett a testi intimitásról is nyíltan beszélt. A tőle megszokott stílusban figyelmeztette a fiatalokat a világ szerelemmel kapcsolatos tévedéseire, és beszélt azokról az életszakaszokról is, amelyeken a pároknak még a házasságkötés előtt át kell menniük. Arra bátorította a résztvevőket, hogy merjenek ismerkedni és közeledni egymáshoz, hiszen csak így tudnak kapcsolatot teremteni egymással. A már párkapcsolatban élőket pedig arra buzdította, hogy ha szükséges, időben kérjenek segítséget szakemberektől, a lelkivezetőjüktől, hiszen a válások jelentős része megelőzhető lenne.
A délutáni műhelyek is a párkapcsolatról szóltak. A kreatív műhely résztvevői kézműves alkotásokban jelenítették meg érzéseiket. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatói és tanárai két szent, Imre és Mária Magdolna alakját állították a középpontba, Nagy Péter és felesége szituációs gyakorlatokkal segítették feloldani a párkapcsolati kommunikációs problémákat, Kiss Brigitta Pure-műhelye pedig a nőiesség kérdésével foglalkozott. A párválasztással kapcsolatban a pécsi Antiochia közösség vezetői vetettek fel megfontolandó gondolatokat, és a NaPro módszerről is hallhattak előadást a fiatalok.
Szombaton este Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a kegytemplomban. Homíliájában Sarlós Boldogasszony ünnepének, Mária és Erzsébet találkozásának jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta: Isten új módon mutatja meg magát ennek a két mélyen vallásos embernek a találkozásában, Isten tervét kutatják az életükben.
Saját jövőnkről gondolkodva is azt a méltóságot kell felfedeznünk az életünkben, amely Istentől származik. Kapcsolatunk Jézussal óriási ajándék. Nemcsak ismerjük őt, s igaznak, életet mentőnek, szabadságra vezetőnek tartjuk a tanítását, hanem döntést hoztunk mellette: a beavató szentségekben mintegy beléoltódtunk. Megkaptuk azt a méltóságot, hogy belőle élhetünk, olyanokká válhatunk, mint Krisztus, aki nekünk adja a Szentlelkét – mondta a főpásztor.
A szentmise végén Nagy Norbert egyetemi lelkész, ifjúsági referens átadta a megbízatását Berecz Tibornak, aki augusztus elsejétől átveszi a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrájának vezetését.
A fiatalok este a kiengesztelődés útján jártak, majd zenés szentségimádáson vehettek részt.
Vasárnap ismét érdekes beszélgetés indította a napot: a Pécsi Egyházmegye papnövendékeinek és idén felszentelt áldozópapjainak tehettek fel kérdéseket a jelenlévők, majd az újmisés atyák szentmisét mutattak be.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Az új pápai nuncius korábbi kapcsolata a magyar közösséggel

Az új pápai nuncius korábbi kapcsolata a magyar közösséggel

Michael August Blume 1946. május 30-án szü­le­tett az amerikai South Bendben. A százezer lakosú város Indiana állam északi csücskében, a Michigan-tótól ötven kilométernyire fekszik. Az itt letelepedett magyarok 1900-ban alapították meg első egyházközségüket, a Szent István-plébániát, amelynek egykori plébánosa, Horváth Lőrinc 1916-ban új miséző­helyet építtetett Magyarok Nagyasszonya titulussal. Az új templomot 1921-ben emelték plébániai rangra, 1927-ben pedig megnyílt szomszédságában a Magyarok Nagyasszonya-iskola, ahol az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció nővérei oktattak.
A Magyarok Nagyasszonya-plébánia ma is álló temploma 1949-ben épült, freskóit Prokop Péter pap festőművész készítette 1961–62-ben. E plébánia közösségéhez tartozott és a Magyarok Nagyasszonya-iskola diákja volt Michael August Blume, vagy ahogyan egykori plébániáján emlegetik: Mike atya.
1960-ban fejezte be tanulmányait a Magyarok Nagyasszonya-iskolában, majd – környezete megdöbbenésére – Ohióba, az Isteni Ige Társasága, azaz a verbiták perrysburgi kisszemináriumába jelentkezett. A tizennégy éves fiú a népszerű amerikai katolikus hetilapban, az Our Sunday Visitorban bukkant rá a verbiták hirdetésére, amelyben a rend tagjai sorába hívta a szerzetesi és misszionáriusi szolgálat iránt érdeklődő fiatalembereket. Michael úgy érezte, hivatása támadt: elküldte jelentkezését a hirdetésre, néhány nappal később pedig a verbita rend képviselői felkeresték a családot.
Michael August Blume-ot 1972. december 23-án szentelte pappá a Magyarok Nagyasszonya-templomban Joseph Robert Crowley, a Fort Wayne-South Bend-i Egyházmegye segédpüspöke. 1974-ben Blume megkezdte misszionáriusi szolgálatát Ghánában: az első nyolc évet Cape Coastban töltötte, ezt követően kisebb városokban tevékenykedett, majd hét évet Accrában, az afrikai ország fővárosában szolgált. Két ciklus erejéig a verbiták ghánai, valamint togo-benini tartományának elöljárója is volt.
Az Afrikában töltött évek alatt Blume a Pápai Gergely Egyetemen licenciátust szerzett fundamentális teológiából. Tizenhat évi misszionáriusi szolgálatot követően Rómába hívták, ahol eleinte a verbita generális tanács titkáraként működött, majd az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa titkára lett.
Rendszeresen publikált cikkeket a menekültkérdésről. Gyakran kelt útra, járt Ázsiában, Afrika számos országában, a Fülöp-szigeteken és Albániában. Több alkalommal is tagja volt annak a delegációnak, amely a Szentszéket képviselte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál. 2004-ben hazánkba is ellátogatott, részt vett a máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi év megnyitásán.
Michael August Blume-ot 2005. augusztus 24-én XVI. Benedek pápa Togo és Benin nunciusává nevezte ki. 2013-ig képviselte a Szentszéket e két afrikai országban, majd Ugandában szolgált egészen 2018-ig.

Forrás és fotó: OurLadyofHungary.org
Fordította: Benke Zsuzsa

Úristen fegyverével harcolunk a rossz ellen

Úristen fegyverével harcolunk a rossz ellen

A zarándokcsoportok reggel nyolc órától érkeztek buszokkal és személyautókkal, de olyanok is akadtak, akik gyalogosan jöttek, nagyobb távolságot téve meg a kegyhelyig.
A találkozó helyszínén egész nap volt véradási lehetőség, a Ferences Galériában pedig a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére rendezett, A legnagyobb szeretet című gyermekrajz-vándorkiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A rendezvényen képviseltette magát a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség, a Váci Egyházmegye Sajtószolgálata és a Váci Egyházmegyei Karitász is. Akik pedig a lelki útravalókon kívül kegytárgyat is szerettek volna hazavinni, azok részére több sátorban kínáltak portékát.
A találkozóra hallássérült hívek is érkeztek. A Váci Egyházmegyében folyamatosan erősödik a hallássérültek pasztorációja. A találkozón jeltolmács fordította nekik a programok során elhangzottakat, és egész nap a rendelkezésükre állt egy külön helyiség.
Az ünnepi programot a Vox Mirabilis kamarakórus hangversenye nyitotta meg, majd Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató Jelek a liturgiában című katekézise hangolta rá az egybegyűlteket a szentmisére, amelyet Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be több paptestvérével együtt.
A főpásztor szentbeszédében a küldetéstudatról beszélt. Így fogalmazott: „Mi küldetésünkként együtt folytatjuk Jézus szeretetének szolgálatát.” A kegyhelyet és a találkozót is forrásnak nevezte, utalva a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatára: „Minden forrásom belőled fakad”. Beer Miklós azért fohászkodott, hogy a Szentlélek megerősítő ajándéka által mindenki képes legyen Jézus szándékainak megvalósítására a maga egyházközségében.
„Jézus megígérte, hogy nem hagy magunkra, és alkalmassá tesz bennünket arra, hogy édesanyja oltalma alatt közvetítői lehessünk Isten szeretetének. »Ti vagytok a föld sója, a világ világossága« – Jézus így küld bennünket, és így kell jelen lennünk a világban” – buzdította az egybegyűlteket a főpásztor, majd egy ismeretlen szerzőtől idézve arra világított rá, hogy bár a keresztény ember hétköznapi szokásai sokban hasonlítanak másokéihoz, értékrendjét az isteni szeretetnek kell áthatnia: „Mi úgy vagyunk a világban, mint lélek a testben.”
A küldetéstudatról szólva Beer Miklós felsorolta az elmúlt tizenhárom év egyházmegyei találkozóinak helyszíneit – Nógrádsáp, Mende, Ludányhalászi, Taksony, Vác, Szolnok, Piliny, Pásztó, Galgahévíz, Dunavarsány, Nagyoroszi, Vecsés, Csév­haraszt. Valamennyi alkalomról felidézte egy-egy személyes élményét, és köszönetét fejezte ki azért a fogadtatásért, amellyel az egyház­köz­­ségek megmutatták, hogy a legnagyobb szeretettel készültek a találkozókra.
A megyéspüspök beszéde végén az Eucharisztiáról mint lelki táplálékról szólt, Szent II. János Pál pápa gondolatát idézve: „Legyünk tudatában annak, hogy Jézus táplálni akarja bennünk a krisztusi, az istengyermeki életet a kenyér és a bor titka által.” Homíliáját egy reményt adó gondolattal fejezte be: „Soha ne mondjátok, hogy van olyan nehéz­ség, amit nem lehet megoldani. Mi nem a magunk erejével, hanem az Úristen fegyverével harcolunk a rossz ellen.”
A szentáldozást szentségi körmenet követte. A liturgia után került sor a vándorzászló átadására, amelyet Orosz Lóránt kegyhelyigazgató vett át és őriz meg.
Az ebédet a Dűvő népzenei együttes koncertje követte, majd közös litánia zárta a találkozót, ám ezután is sok zarándok időzött még a kegyhely különböző pontjain: a Mária-szobornál, az oltár előtt, a forrásnál – imádkozva és elmélkedve.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Felismerni a szenvedő Krisztus arcát a betegekben

Felismerni a szenvedő Krisztus arcát a betegekben

Fotó: Loósz Róbert

 

Évek óta hagyomány, hogy a pécsi orvostanhallgatók diplomájuk átvétele előtt Isten áldását kérik munkájukra. Idén is egy medikus vállalta, hogy megszervezi az eseményt.
Sziráki Márton, a huszonhat éves budapesti születésű cserkész komoly tervekkel készül a jövőre, de – mint mondta – Isten kezébe ajánlja sorsának alakulását. Családjából eredő mély hite vezette az orvosi hivatásra is. Keresztényi szemlélettel, az emberekhez szeretettel fordulva szeretne gyógyítani.
„Másodéves koromban egy kéthetes haiti úton voltam. Megtapasztaltam az ottani segítségnyújtást, amit a természet- és emberközeliség, a nincstelenségben is az egymásra irányuló szeretet jellemez. Ezért aztán számomra az orvoslás nem csak a steril környezetről és a vasalt köpenyről szól. Szeretnék missziós munkát is vállalni, Kongóba jelentkeztem szolgálatra. Most azonban sürgősségi orvos leszek, szeretném megismerni Isten rám vonatkozó tervét. A betegekben igyekszem felismerni a szenvedő Krisztus arcát.”
Június 28-án este a pécsi Jézus Szíve-plébániatemplomban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét Nagy Norbert egyetemi lelkész és Csigi Péter káplán koncelebrálásával. Az idén diplomázó mintegy százhatvan orvostanhallgató közül hetvenen vettek részt az esti szentmisén.
A püspök homíliájában arra emlékeztette a medikusokat, hogy ők azok a kiválasztottak, akik gyógyító munkájukkal segítik majd az embereket. „Ne feledjétek azonban, hogy hivatásotokban akkor lehettek erősek, ha a Szentlélek dolgozhat bennetek. Szükség van a Szentlélek munkálkodására ahhoz, hogy szeretettel fordulhassatok a gyógyítás vagy a kutatás és az emberek felé” – fogalmazott a főpásztor.
A szentmise záróáldása előtt a medikusok egyesével részesültek a püspöki áldásban.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

A gyűrű válasza

A gyűrű válasza

Fotó: Lambert Attila

 

Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva, július 1-jén sok-sok kedves jelenet tanúi lehettünk a nemzeti kegyhelyen. Minden korosztályból érkeztek ugyanis párok áldást kérni az életükre, terveikre, hűségükre – és gyógy­írt keresni a fájdalmaikra, gondjaikra. Az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok és gyermekre vágyók zarándoklatára Bíró László püspök meghívására sok százan jöttek el, ő azonban betegsége miatt nem tudott megjelenni.
A Mátraverebély, e kicsiny falu mellett lévő Szentkút, nemzeti kegyhelyünk külön világ. Egyrészt olyan, mint egy üdülőhely, másrészt amikor a szabadtéri oltárhoz ér az ember, hirtelen szinte rászakad az erdő, és a természet templomában találja magát. A külön világ érzetét erősíti a bejáratnál a „határőrök” jelenléte és a feltorlódó autósor.
Lassan jutunk be, a zarándokház melletti parkolóban pedig épphogy csak találunk szabad helyet. Minden irányból anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák érkeznek, csatlakoznak hozzánk; rengeteg a kisgyerek, sőt azt mondhatnám, hogy ez, a négy-hat-nyolc éveseké a jellemző korcsoport, leszámítva természetesen a nagyszülőkét. Három nemzedékkel jelen levő családokat is látok; a szívesen elkódorgó gyerekeket hol a nagymama, hol az anyuka hajkurássza. Egészen biztosan mindig csak a karon ülők vannak meg, mert ez a környezet túl csábító az egy helyben maradáshoz, felfedezésre vár.
A mai alkalomhoz különösen illik a parkolóban álló, esküvőre feldíszített nagy fekete autó. Az együtt járók, jegyesek, fiatal házasok, gyermekre vágyók zarándoklatának egyfajta jelképeként is tekinthetünk rá. Hiszen a nagy döntésre, az ünnepélyes elköteleződésre és arra a vágyra emlékeztet, amellyel két összekapaszkodó ember nekivág a közös életnek. Sarlós Boldogasszony ünnepe van, Mária Erzsébetnél tett látogatására emlékezünk, amely két, gyermekét váró anya találkozása volt.
Gérecz Imre bencés szerzetes arról elmélkedik, hogy mennyire egység az Ószövetség és az Újszövetség, hogy a zsidók és a kereszténység hite mely fontos pontokon azonos. Az egyik ilyen az, hogy Isten számukra is, számunkra is szövetséges. Amint Ferenc pápa különösen is hangsúlyozni szokta: az irgalom Istene ő, aki a mi oldalunkon áll, és nem száraz igazságszolgáltatásra törekszik velünk kapcsolatban. A vele való kapcsolatunk a szerelmesekére, a párkapcsolatra, a házasságra hasonlít; olyannyira, hogy a házasságot egyenesen az Isten és az ember közötti szövetség szimbólumának lehet tekinteni.
A miséig hátralevő húsz percben kicsit körülnézek. Feltűnő, milyen sokan várakoznak gyónásra, és hogy egyetlen gyóntatószék sem üres. Érdekes az is, hogy itt mennyire nem rejtegetett dolog ez: látni a papok figyelmesen hallgató tekintetét. A gyónóudvar csaknem a legnépszerűbb helynek tűnik itt, és a ferences karizmának megfelelően egészen szem előtt, központi helyen van. Szentkúton gyorsan kedvet kap az ember az amúgy sokszor kellemetlennek érzett gyónáshoz.
A hirdetőtáblán a Mátrai Művészeti Napokról olvasok, amely június 8-ától július 9-éig tart. Sok színes programot hirdetnek, például innét induló vezetett erdei sétákat és koncerteket is. De Csík János és a Mezzo zenekar fellépése sajnos csak holnap lesz.
Amikor visszatérek az oltárhoz, már nagy a tömeg. Sokan hallgattak Bíró László püspök hívó szavára, ő azonban – mint most megtudjuk – betegsége miatt végül nem tudott eljönni. A misét Bán Jónás ferences mondja.
Az olvasmányban Szo­fo­niás próféta az Úr irgalmáról, védelméről biztosítja „Sion leányát”, a zsidó népet, Pál testvéri és vendégszeretetre, derűre int, az evangéliumban pedig Mária látogatóba megy Erzsébethez, és hálaénekével válaszol Erzsébet köszöntésére.
Bán atya ebből az eseményből kiindulva Erzsébet jellemzésével kezdi a prédikációját. Milyen ember volt Erzsébet? Olyan, aki tudott várakozni, a Lélekre nyitottan élt. A jó várakozás képessége, mint advent és böjt idején, általában is a keresztény ember ismertetőjele. Erzsébet évtizedeken keresztül vár gyermekre. Képes volt az Úrra bízni, hogy mikor valósul meg, amire annyira vágyott. Kulcsmondatunk: Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki. Boldog már a várakozás is! Az életünket Isten teljesíti be. Boldog, aki az egész életét rá meri bízni Isten ígéreteire.
Mária igent mondott, amikor Gábriel felkereste. Azért nagy dolog, hogy így tett, mert minden biztosíték nélkül tette ezt. Korának társadalma ugyanis megkövezéssel torolta meg, ha egy nő nem tudta megmondani, kinek a gyermekét várja. Először József is el akarja bocsátani Máriát, amikor még nem tudja, hogy a benne fogant élet Istentől van. Mária sokáig egyedül volt a titokkal, de Istenre bízta magát. Mi viszont legtöbbször azt kérjük tőle, hogy a mi vágyainkat teljesítse. Pedig a hit valódi útja az Isten akarata előtti megnyílás.
Miközben a prédikációt hallgatom, egyfolytában történik valami – így megy ez, amikor sok gyerek van egy misén. A fa körül, amelynél ülünk, egy kislány rohan körbe-körbe, de olyan odaadással, küldetéstudattal, mintha ez lenne a munkája. És csakugyan: mint nemrég ráébresztettek, a gyerek munkája a játék. Ezt kell a legkomolyabban csinálnia ahhoz, hogy később jól helytálljon például az iskolában. Sokan az oltárral szembeni hegyoldal sétányán, a korlát mellől hallgatják a misét, így a felnőttek részvétele összeköthető a gyerekek kalandozásával, de azért az egyik szemüknek mindig a kicsiken kell lennie, nehogy kiessenek, amikor fel akarnak kapaszkodni a korlátra. Egy fa tövében két kislány játszik. Az egyikük a kavicsokat rakosgatja, a másikuk a fa törzséről kapargat le valamit. Mindketten nagyon elmélyülten dolgoznak.
Jónás atya közben a gyűrű szimbolikájára tér rá, és azokra a szavakra, amelyeket a házasok mondanak egymásnak, amikor az esküvőn egymás ujjára húzzák a gyűrűt. Ezáltal egymásnak ajándékozzák magukat, és nem birtokba veszik egymást. Nincs „apró betűs rész”, kiskapu. Az atya elmesél egy történetet: Egy katolikus pár sietett az esküvővel, ezért református templomban házasodtak össze. Két gyermekük született, lakást és autót vettek, de válás lett a dolog vége. A férj azonban négy éven át imával, böjttel várta vissza a feleségét, és Jónás atyának azt mondta: hiába tekinthető egyházi értelemben szabad állapotúnak, ez nem változtat azon, hogy Isten előtt egész életén át tartó hűséget fogadott a feleségének. Állhatatossága nem volt hiábavaló: a felesége négy év múlva visszatért hozzá, és született egy harmadik gyermekük is. Aki Istenre meri bízni az életét, arra csodák várnak. Csak az a fontos, hogy a nehéz helyzetekben „a gyűrű válaszát” akarjuk adni életünk fájdalmas kérdéseire.
A misén részt vevő házaspárok némelyike eleven példája a prédikációban elhangzottaknak. Olyan, évtizedek óta együtt élő emberekre gondolok, akik kézen fogva, egymásnak dőlve, összekapaszkodva, néha össze-összesúgva ülnek egymás mellett. Bizonyára sok-sok nehéz helyzetet oldottak meg együtt, és önfeláldozóan küzdöttek a kapcsolatukért, amikor – ez talán elkerülhetetlen – időnként rosszabb időszakokat éltek meg. Számomra itt ma ők a „főszereplők”. Hiszen – noha Bíró püspök elsősorban a fiatal házasokat hívta – valamit tőlük lenne jó ellesniük a fiatalabbaknak, akik előtt bizonyára nem egy kemény próba áll még.
A mise végén először a ferences Fejes Antal szüleit áldja meg Jónás atya, majd a két padsor közé hosszú sorban felállnak a párok, családok, jegyesek, gyermekre vágyók. A papok pedig elindulnak megáldani őket. Kérik, hogy amikor melléjük érnek, súgják a fülükbe, ki milyen áldást, imát kér. Tetszik ez a titkosság, és hogy kérni lehet. Hogy a szív titkaira, bizalmára ilyen intézményes választ, biztatást akarnak adni az atyák.
A sor véget nem érőnek tűnik, és egészen fiatal pároktól sokgyermekes családokon át idős házasokig a legkülönfélébb élethelyzetű emberek kérik az áldást. Látványuk egyszerre megható és elgondolkodtató. Arról tanúskodik, hogy a szövetségnek, amelyet egymással és Istennel szeretnénk kötni, mennyiféle arca van. És hogy minden életszakaszban van miért könyörögni.

A Szentlélek erejével

A Szentlélek erejével

A szertartást vezető Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergomi-budapesti segédpüspök felidézte, hogyan töltötte be a Szentlélek az apostolok szívét, akik ezáltal hivatásuknak érezték, hogy osztogassák a hit, a remény és a szeretet ajándékait. A szentmise végén az imakör vezetője egy-egy fakeresztet ajándékozott a bérmálkozóknak, és a régi, szép házi áldással búcsúzott tőlük: „Hol hit, ott szeretet; hol szeretet, ott béke; hol béke, ott áldás; hol áldás, ott Isten; hol Isten, ott szükség nincsen.” A híveket a misszió épületében állófogadás várta, a bérmálkozók dalokkal és versekkel tették ünnepélyessé a jeles eseményt, Szarvas Erzsébet lelkipásztori munkatárs vezetésével. Egy kis szeretetvendégség – töltött káposztával és jó borral – zárta a gyönyörű napot.

Forrás és fotó: Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség